Horváth János : Harmadik döbbenet

Julit l?rinci szám?zetésem alatt ismertem meg, öcsém esküv?jén.

 

Julit l?rinci szám?zetésem alatt ismertem meg, öcsém esküv?jén. A rokonok, ismer?sök, barátok között ? volt az egyetlen, aki felhívta magára a figyelmet különleges szépségével, és kétéves fia iránti természetes rajongásával. Amikor a házibuli hangulata tet?fokán volt, én a nappali melletti szobában próbáltam meg kipihenni az esküv? fáradalmait, némi alkohol társaságában. Éppen magamhoz tértem, egy angyalt láttam a két szobát elválasztó ajtó nyílásában, amint magához ölel egy kétéves forma gyermeket.
     A háttérfények elvakították ébredez? tudatomat, de azt tisztán hallottam, amint a fiút babájának szólítja, és a kés?i id?re való tekintettel, hazatérésre biztatja. Azonnal, és visszavonhatatlanul beleszerettem. Juli kés?bb, engem is gyakran babájának nevezett, amikor kedveskedni akart, vagy elismerését fejezte így ki, a hosszan tartó szeretkezések után. Másfél évig jártunk, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A szüleit zavarta, hogy még nem váltam el, így kitiltottak a házból. Juli nem jött zavarba, kiköltözött a nyári konyhába. Oda lopóztam be kés? este, és onnan indultam munkába hajnalonként.
     Egyik alkalommal hiába vártam, hogy kaput nyisson. H?vös is volt, és türelmetlen is voltam már, így hát átmásztam a kerítésen, és beosontam a nyári-lakba. A szüleivel volt egy kis összezördülése. Pesti létemre nehezen értettem meg, hogy Pestl?rinc már vidéknek számít, ahol fontos, hogy mit beszélnek az emberek.  Juli elvált, és emancipált n?ként szóbeszéd tárgya lett, amikor kiderült, hogy egy nála fiatalabb, n?s emberrel kezdett. Nem tör?dött az el?ítéletekkel, de anyjának mindennapi piszkálódásai próbára tették a kapcsolatunkat. Nem szakítottunk, de egész éjjel beszélgettünk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy hasznos lenne, ha egy ideig nem találkoznánk.
     Ultimátumot kapott. Ha elhagy engem, és keres egy magához való férjet, akkor a szülei megvásárolják a korábban kinézett telket, munkahelyéhez, a repül?térhez közel, és felépítik rá álmai házát. Ez igazán vonzó ajánlat, és visszautasíthatatlan. Juli azonban, nem adta meg magát, és nem volt hajlandó lemondani rólam, és mindarról, amit ez a kapcsolat jelentett számára. Ráadásul, a hajnali búcsúzónál vettük észre, mennyire óvatlan voltam az este. A kapu el?tt hagytam betonba kötött lábnyomomat, amikor a kerítésre kapaszkodtam. Aznap betonozták a kocsi-feljárót. Egyre gyakrabban került szóba a jöv?, a mi közös jöv?nk.

     Karácsonykor váratlan kérdéssel fordult hozzám.
     A vaskályha melege, a bor, amit ittunk, vagy a meghitt, ünnepi hangulat, vagy az els?, együtt töltött karácsony varázsa okozta, nem tudom, de megkérdezte, hogy szeretnék e gyereket t?le. A meghitt hangulat, vagy a romantikára hajlamos természetem volt az oka, nem tudom, de nem tudtam megszólalni a meghatottságtól. Egyszer?en sírva fakadtam. Ezt megel?z?en, még az ?sszel, néhány hétig szüneteltettük az együttléteket. Akkor hideg, és elutasító volt, zavartnak t?nt. Nem kérdeztem az okát, a szüleivel való kapcsolatának megromlását tettem felel?ssé a változás miatt. A karácsonyi beszélgetés után ritkábban találkoztunk.
     Még egy rövid id?szakában a nyárnak abban reménykedtem, hogy talán, minden olyan lesz, mint régen, de a szünetek egyre hosszabbak lettek, majd Juli el?állt azzal, hogy többet ne találkozzunk. Decemberre volt kit?zve a válóperi tárgyalásom, azt hittem, ha ezen túl leszünk, nem állhat az utunkba semmi. Azt terveztük, hogy ha felépül a ház, akkor beköltözöm én is, és végre felhagyhatunk a bujkálással. Nem így történt.
     Nehezen tör?dtem bele a szakításba, többször kerestem ?t, de nem akart beszélni velem.  

     Hazaköltöztem, otthagytam L?rincet, és sebzett vadként nyalogattam sebeimet. Megdöbbentem, amikor megtudtam, a karácsonyi beszélgetésünket megel?z?en, miért kellett hetekig szüneteltetni a látogatásaimat a nyári lakban. Juli egy súlyos m?téten esett át. Terhessége korai id?szakában elvetélt, és csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét. Soha többé nem lehet gyermeke.

 

 

(Folyt. köv.)

Budapest, 2012. április

Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:12 :: Horváth János
Szerző Horváth János 173 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.