Sokszor gondolkodtam azon, hogy az olyan egyetemes m?vek, mint az Isteni színjáték és Az ember tragédiája után vajon születnek e még oly meghatározó, kés?bbi generációk emlékezetét id?tlen-id?kig ?rl? m?vek, melyek tükrében földi létünk folyamatosan megvilágosodik és megtisztul? Természetesen sok olyan van, melyr?l még nincs tudomásom, így ezt a teljesség igénye nélkül nehéz kijelenteni, de ha nem is nagy számban, de keletkeznek egyetemes érték? alkotások. Ezek közül fedeztem fel egy elfeledett gyöngyszemet.
Eme alkotás inkább a bel?le készült filmmel rögz?dött a köztudatban és nekem itt halkan le kell szögeznem, a könyvet nem olvastam, viszont a film olyan szinten képes volt visszaadni az írott munka csodáját, hogy azt hiszem, d?reség lenne tanulmányomat nem a filmre alapoznom.
Ez a film a sokak által jól ismert „2001 ââ?â?¬ Ã?°rodüsszeia„, amelyet 1968-ban vittek a mozivászonra és korával a filmek közt, képletesen szólva, igencsak kiérdemli az „antik” jelz?t.
A mai napig az egyik legmegosztóbb film a világon, vagy dicshimnuszt zengnek a nyújtott fantasztikumról, vagy pedig értetlenkedve fogadják. (Állítólag a hivatalos bemutatón a néz?térnek körülbelül a fele kivonult a moziból, mert olyan szintén nem értették.)
Ha emlékezetem nem csal, kisfiúként visszaderengett bennem a film látványa, valószín?nek tartom, hogy a tudatos találkozás nem a legels? volt, és legalább ilyen biztos vagyok abban is, hogy e legels? találkozást követ?en magam is az utóbbi táborba tartoztam.
Tanulmányom megírásában az motivált, hogy kiegészült ismereteimmel felfedjem a film nyújtotta tömör varázst és azt a keserédes jöv?képet, amelyet még a hidegháború éveiben megálmodtak. (Bevezetésképp még mindehhez hozzá kell tennem, hogy elemzésem nagyrészt szubjektív lesz, hivatalosan elfogadott megfejtés és magyarázat alapvet?en nincs.)
A könyvet Arhur C. Clarke írta, de a rendez?vel, Stanley Kubrick-kal közösen dolgozott rajta; így születhetett meg a könyv, és a film ugyanabban az évben, 1968-ban.
A film mind felépítését, mind jellegét, mind struktúráját tekintve formabontó és újító.
Bár m?faját tekintve a tudományos fantasztikum úttör?je, gyakran csalódnak az avatatlan néz?k, mikor úgy gondolnak erre az alkotásra, hogy gyors ?rcsatákat, váratlan, heves fordulatokat és csapongó cselekményszálakat fognak látni, ez a film ugyanis ezeket nem tartalmazza.
Maga a film inkább az emberiségr?l szól, rendkívül sok drámai eszköz felhasználásával.
Három részre tagolható, az els? az „Emberiség hajnala” címet viseli. Különös, majomszer? lények élnek egy kopár tájon, ez itt az ?sközösség állapota. Mindenki kommunikációt folytat a másikkal, szoros a kapcsolat a korai emberek között. A fordulópontot egy hatalmas, fekete hasáb: egy monolit felbukkanása jelenti, mely kíváncsiságot és félelmet ébreszt ezekben a korai lényekben. A monolit visszatér? szimbólum és vizuálisan szintén három alkalommal jelenik meg. A korai emberszer? lény képtelen értelmezni a felfoghatatlanul tiszta, tökéletes formát, amely ráadásul frusztráló zenei aláfestést kap, amit?l még misztikusabb és félelemkelt?bb. A nagy, fekete hasáb igazából egy eszköz, nem maga az idegen behatás, amellyel még a civilizációnak találkozni kell, inkább úgy kell tekintenünk rá, mint egy angyalra, aki hírnöke az égi hatalomnak, a monolitnak itt ugyanez a szerepe. A könyv szerint egy idegen értelem segítette hatalomra az emberiséget, e különös k?darab segítségével.
Igazából a korábbi tanulmányok másolása lenne részemr?l, ha én is ezt írnám, de én úgy gondolom, hogy mind az író, mind a rendez? megadta azt a szabadságot, hogy ett?l a teóriától elvonatkoztassak. Elképzelhet? részemr?l itt a magasabb szint? transzcendencia, Isten teremt?, illetve kiválasztó lépése is.
Ahogy a földönkívüli életet, úgy magát Istent sem tudjuk h?en ábrázolni, tehát a lehet?ségek tárháza végtelen a képzel?er?nk számára, a néz?nek leginkább erre kell összpontosítania a gondolatait.
Ezt követ?en jön a kulcsmozzanat, a korai ember egy lábszárcsont segítségével szétver egy csontvázat és ráébred az eszközhasználatra, ezzel kiválasztódott a többi faj közül. Másik értelmezése e momentumnak az agresszió útján való térnyerés, erre utal az a kés?bbi mozzanat is, amikor a kiválasztott emberfaj visszavonulásra késztet csontfegyverei segítségével egy rivális csoportot. Az ember immár készen áll a bolygó meghódítására.
Itt véget is érnek a földi jelenetek, innen már az ?r a központi helyszín. A feldobott csont egy pillanat alatt Föld körül kering? ?rhajóvá alakul.
Én a film e részét csak az Ember dicséretének hívom, több okból. Megmutatja azt a fajta technikai fejl?dést, amelyet még a jelen körülmények között sem élünk (1968-ban márt mindezt megálmodták!), tudományos szempontból sem kritizálható, mivel az ?reszközök, elképzelések a mai napig relatívan véve megvalósíthatók ( például mesterséges gravitációt kelt? forgás, táblagép, hibernáció, stb.).
Teljesen elképzelhet?vé válik a háttértartalom, a néz?nek csupán a szándékosan „üresen” hagyott részeken kell törnie a fejét, ez a film egyik teljesen egyedi varázsa. Mindannyian tisztában vagyunk a fizikai realitásokkal, ez talán az egyetlen sci-fi, amely be is tartja ezeket a korlátokat, ezáltal életben tartva a film hihet?ségét. Más filmekben; például vegyük a „Csillagok Háborúját”, ahol az ?rhajók számára a galaxis átutazása csak hétvégi kirándulásnak t?nik, és mindenféle libeg? izék csörtetnek; addig az „Ã?°rodüsszeia” a megérthet?ség határain belül marad, az ?rállomás forog, hogy a keletkez? centrifugális er? gravitációs er?ként szolgáljon, nincs fénysebesség, az étel tasakos, tálcákban felszolgált m?étel, amely utóbbi valljuk be, nem sokban különbözik a jelenleg Földön fogyasztottaktól, mind-mind egyt?l-egyig hihet? és racionális. (Egyedül a holdi gravitáció lemásolását ne várjuk, mert a film még a holdraszállás el?tt készült!)
A másik varázs a zene. A rendez? a narrátor szerepét a betétdaloknak adta, az amúgy sem „b?beszéd?” film sokkal több zenét tartalmaz, mint dialógust. Monológ szinte abszolút nincs is benne.
A zenei aláfestés is kiemelked? színvonalú, Strauss, Ligeti és Bartók m?veinek igényes válogatása lelhet? fel, talán az egyik legszebb mindezek közül, amikor az ?rállomás a valcer dallamára kering, kihangsúlyozva az emberi lelemény és tudás értékét.
Harmadrészt különös és sajnos beigazolódott jóslata a filmnek az elgépiesedés. Az ember a gépek mellett „elembertelenedik”, érzelmei kih?lnek, minden egyes ember egy izolált kis szigetté válik. Az ?rállomásról hazatelefonáló apa jelenete is ezt tükrözi vissza, a kislány ismét telefont kér t?le születésnapjára, de az apja ezért kérd?re vonja. Konkrét utalás van még arra, hogy az apa nem el?ször hagyja ki a kislánya születésnapját, tehát kijelenthet?, a családi szférának egyetemes érzelmi válsága játszódik le el?ttünk.
A kommunikációs csatornák kiteljesedésével az érzelmi csatornák sz?külnek le, és ha jobban belegondolunk, mai Facebook-os, e-mail-es, okostelefonos világunk már csak hajszálnyira van ett?l az állapottól.
Visszakanyarodva a történet szálához, tudósok egy csoportja egy tárgyat fedez fel a Holdon, tíz méter mélyen a felszínbe ásva, itt t?nik fel második alkalommal a filmben a fekete monolit.
(Mivel az akkori világot a történet szerint még nem tudják felkészíteni erre az eseményre, így ideiglenesen azzal az álhírrel etetik a közvéleményt, hogy egy közeli bányában járvány tört ki.)
Az ember e résznél már fejletten, empirikus módszerekkel szemléli a különös tárgyat. Megállapítják, hogy a fekete obeliszk rádióhullámokat sugároz a Jupiter felé (a könyv Szaturnuszt ír, de mivel az akkori filmes technikákkal nem tudtak gy?r?ket retusálni a bolygó köré, így a rendez? a Jupitert választotta.)
Ez az új fordulópont, az ember személyes találkozása az idegen értelemmel. Ugyanaz a rácsodálkozó tekintet és kézmozdulat figyelhet? meg, mint az el?emberek esetében, ez is mutatja; hogy a bolygó uralkodó faja csekély változáson ment keresztül. A kifaragott, sötét k?darab megjelenésekor ismét felharsan a frusztráló háttérzaj, jelezvén, hogy a kulcsmomentum következik.
A film második különálló része a „Jupiter Misszió ââ?â?¬ 18 hónappal kés?bb” címet viseli, itt már az ?rexpedíció kerül a központba. Érdemes itt is megfigyelni a képi ábrázolás elképeszt? szépségét, az elnyújtott, gomba formájú ?rhajó lassú haladását és a kibontakozó aprólékosságot. Sehol egy szem csillag vagy felvillanó üstökös, ahogy azt más, közkedveltebb sci-fik mutatják, itt az ?r valós mivoltában jelenik meg, egy kietlen és végeláthatatlan pusztaként.
Az ?rhajó legénysége hat f?b?l áll. Három kutató hibernált állapotban utazik, kett? másik (Dave Bowman és Frank Poole) pedig a folyamatos személyzet tagja. A hatodik utas nem egy él?lény, hanem egy agyi funkciók és emberi érzelmek tökéletes másolására képes szuperszámítógép, egy H.A.L. 9000-es.
A film dialógusainak túlnyomó többségét az ?rhajósok e géppel folytatott kommunikációja teszi ki. Öntudattal rendelkezik, lényegét tekintve ? képviseli az érzelmeket is. Van olyan jelenet, amikor sakkozik az egyik ?rhajóssal és nyer (az ember alkotta gép felülkerekedése a tervez?n, szimbolikus), illetve a rajzolási készségeit villogtató másik asztronauta a vázlatait mutatja meg neki, melyekr?l szintén önálló vélemény képes formálni. Kezdetben egyébként félve közelednek hozzá, majd egy id? után elkezdik teljesen kihasználni és önz?n, csak a saját céljaikra használni. Ekkor a gép váratlanul meghibásodik, téved.
Az ?rhajósok ezt észrevéve összebeszélnek a gép háta mögött és megpróbálják lekapcsolni a számítógépet. A gép az ?rhajósokat ezt követ?en a küldetést akadályozó tényez?nek min?síti, így kiiktatja ?ket. A hibernált ?rhajósokat az életfenntartó rendszereik leállításával megöli, a másik két ?rhajóst pedig kitalált indokkal kiküldi és kizárja az ?rhajóból. (Egyébként külön erre a célra szolgáló, koponya alakú ?rcsónakkal merészkednek ki az ?rbe.)
Frank örökre elsodródik, Dave a vészbejáraton megy be. Utóbbi személy céltudatosságával és racionalitásával tökéletes párhuzamot mutat az eposzi h?s Odüsszeusszal, aki szintén mindig feltalálta magát, és ezen részletben is ez kerül el?térbe.
Belép a számítógép belsejébe és egymás után leállítja az értelemért felel?s modulokat.
H.A.L. folyamatosan beszél az ?rhajóshoz, félelmet, bizonytalanságot rebeg; a számítógép már túllépte saját korlátait és személyiségénél fogva ugyanúgy követeli az „élethez” való jogot, mint bármely ember, az intuíciós, értelemért felel?s modulok leállítását ellene elkövetett b?nként értelmezi. Végül a gyerekszintre lebutított rendszer egy dalt kezd el gépies hangon énekelni, utolsó meggy?z? érvként az ?rhajós számára. Ezt követ?en csupán az alapfeladatokat látja el, a lélekkel rendelkez? szerkezet örökre elnémul.
David Bowman ?rhajós szembesül azzal az üzenettel, amelyet kizárólag a szuperszámítógép tudott, ebben a korábban elraktározott üzenetben értesül az idegen értelem felfedezésér?l.
Az utolsó fejezet a „Jupiter és túl a végtelenen” címen ismert. Na már most, ez a film legnehezebben értelmezhet? része. Kicsit tömörítve az ?rhajós egy ?rcsónakkal elhagyja a hajót, ahol beszippantja egy hatalmas, Jupiter körül kering? fekete monolit.
(A közbeiktatott effektusok bizarr és tömör jellege végett az ijed?sebbnek itt a film abbahagyását tanácsolom!)
A képi világ hihetetlen különös, szürrealisztikus és elképzelhetetlen, ugyanúgy, ahogy maga a szituáció is. A végtelen meghódítása és elképzelése lehetetlen, a rendez? így csak kontúrokat, vonalakat ad, nem pedig komplett vizualitást; így a néz? képzel?ereje ismét teret kap.
A szobajelenet a legszürreálisabb filmm?vészeti tekintetben is. Ahogy hogy ezt elképzeljük, ahhoz egy példát hoznék fel.
Sokunknak volt, illetve van aranyhala. Az aranyhal gömböly? akváriumot szeret. Az aranyhal apró, elpusztult légylárvákat szeret. Kedveli az árnyékos fekvést. Kedveli, ha kis hínár- vagy moszat cafat libeg a vízében, mindeközben pedig abban a tudatban úszkál, hogy most valami tóban tartózkodik. Úgy is mondhatjuk: illúzióban él.
Nos, a szobába érkez? ?rhajós is ugyanezt éli át. A szobát az idegen értelem egy elfogott, földi televízióadásból kreálta. (A könyv szerint a fiókokat nem lehet kinyitni, az ételnek nincs íze és a fellapozott telefonkönyv is teljesen üres.) A szoba csupán egy megnyugtató illúzió, nem része a valóságnak. A cél vele mindössze az, ami az aranyhal számára a vízzel teli akvárium; kis biztonságérzetet és otthonosságot kölcsönöz az ismeretlennek. Mivel az ismeretlenr?l nincs alapunk, így nem is tudjuk megkreálni, erre a gondolatra játszik rá csodálatosan Kubrick filmje. Az egyedüli támpont a szobában felbukkanó monolit és az ?rhajós csillaggyermek magzatként való újjászületése, mely egy magasabb értelem megszületését, az emberiség új fejezetét jelenti.
Tisztán visszatükröz?dik Nietzsche gondolata az Imígyen szóla Zarathustra cím? munkájából, ahol a herceg szintén gyermekké változott, a gyermek, mint a rácsodálkozás és a tisztaság jelképe az Übermensch-t, vagyis emberfeletti embert testesíti meg.
Nagy kár, hogy a közvélemény sosem karolta fel oly annyira a filmet, mint amennyire megérdemelné, mindössze egyetlen Oscar-díjat kapott, azt is a vizuális effektusokért, ez a rendez?nek a mai napig is az egyetlen ilyen díja. Mindemellett három BAFTA-díjat is elnyert, de ez gyakran feledésbe merül.
A film forgatókönyvét 2400 óra alatt írták meg, a maketteket Kubrick a bemutató után megsemmisítette, hogy ne készülhessen folytatás. (Ehhez képest készült folytatás, „2010 ââ?â?¬ A kapcsolat éve” címen, de annak sosem lett ekkora „sikere”.)
Remélem interpretációmmal némiképp felkeltettem az érdekl?dést e megfoghatatlan remekm? iránt. És jó tanács gyanánt annyit megemlítenék még; hogy társaságban sokkal jobb szórakozás a megtekintése.
Az Ã?°rodüsszeia kultusz film. Mai napig lépést tud tartani a modern, számítógépes technikákkal készült filmekkel (csak a vizuális effektek tizennyolc hónapon át készültek!), a mondanivalója pedig örökérvény?.
A film megtekintéséhez jó szórakozást kívánok mindenkinek!
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 11:41 :: Adminguru
