dr Bige Szabolcs- : Csacsi a szomszédban

A széljegyzet – *

 

Tízéves kisgyermek lehettem, amikor unokatestvérem, az akkor már gyakorló orvos, a szobánkban, ahol a nagymamám házában laktunk, a csempekályha melegébe húzódva, így szólt hozzám:

    — Öcsikém, én olyan szerelmes vagyok! De olyan!

    — Igen? — kérdeztem bizonytalanul.

    Nemigen értettem, miről is van szó, de megláttam csillogó szemeit, megértettem, hogy valami különleges, nagy érzés hatalmasodott el rajta.

    — A kórházban megismertem egy gyönyörű lányt — folytatta. — Egy orvostanhallgatót, aki itt gyakornokoskodik nálunk, azon az osztályon, ahol én dolgozom. Együtt ügyeleteztünk. Tudod, nagyon nehezek a kórházi ügyeletek, és ő ügyesen, talpraesetten segített végig.

    — Miért nehéz az ügyelet? — értetlenkedtem.

    — Azért, mert ilyenkor életeket kell menteni. Éjszaka csak az inspekciós van bent, a nővérekkel és a gyakornokkal, ha éppen van és vállalja az ügyeleti részvételt.

    — Mesélj még a szép orvostanhallgató lányról! — kértem, és láttam, ahogy felcsillannak a szemei.

    — Tudod, nemcsak hogy szép, de nagyon okos is! Olyan ügyesen segített a betegek vizsgálatában, hogy el se hiszed! Mindent tudott a kezelésről is. Persze csak elméletben, de akkor is!

    Így beszélgettünk bizalmasan, mint két testvér. Most is magam előtt látom, ahogy ragyogott a két szeme, mialatt arról a kislányról beszélt. Egy hét múlva elhozta hozzánk, bemutatni.

    — Kezét csókolom! — szólott kissé elfogódottan. — Bemutatom Margitkát. Medika Marosvásárhelyről, de itt lakik a városban.

    — Isten hozott, kislányom!— mondta anyukám sok szeretettel a hangjában.

    — Most voltunk nálunk is, s mondta édesanyám, jöjjünk el — motyogta az unokatestvérem.

    Az esküvőre fél év múlva került sor. Margitka szüleinél a Komendásréten tartották a nevezetes eseményt — az esküvői ebédet. Az ebéd fénypontja a finom töltött káposzta volt. Hogy mennyire érdemelte ki a siker, mi sem bizonyítja jobban, minthogy édesanyám, aki eléggé kritikus volt a konyhai dolgokban, miután megkóstolta, így szólt az örömanyához, Nusi nénihez:

    — Ilyen finomat még én sem tudok főzni!

    Ebéd közben, megsejtve, hogy valami fontos esemény zajlik, megjelent a város hírhedt Mórickája, aki egy fésű és darabka selyempapír segítségével elmuzsikálta a lakodalmas nótákat, mindenki nagy megelégedésére. Különösen, hogy hamar abbahagyta, mikor neki is raktak egy tányérba jó adag töltött káposztát.

    Már azelőtt ismertem ezt a vicces figurát, s később az iskolánk környékén is találkoztam vele. Éppen rászólt a kislányát kísérő apukára, hogy miért hagyja, hogy a leányka cipelje a táskát.

    — Hát, férfi az ilyen? — háborgott félhangosan, és a homlokán feltolta micisapkáját.

    Mindig abban a kék sapkában járt, és télen-nyáron ugyanabban a sötétkék zakóban. Csak amikor hidegre fordult az idő, tekert egy sálat a nyaka köré. Mindig csodálkoztam, hogy soha nem fázik.

    Visszatérve a Margitka szüleire, s a kis házukra a Komendásréten. Szíves jártam oda. Mindig kellemes meleg fogadott és Nusi néni finom süteményei is vonzottak. Jól emlékszem a szomszéd családra is. Károly bácsi valamilyen iparosféle volt, talán női szabó, de az érdekes az volt, hogy az istállóban, s az udvaron szamarakat tartottak, tenyésztettek, és a kancát fejték(!)

    Mondták, milyen jó a szamártej, engem is kínáltak vele, de nem vitt rá a lélek, hogy megkóstoljam. Elhittem neki, hogy rég, már az egyiptomiak ideje óta ismert a szamártej, mint gyógyszer, hogy a híres-hírhedt Kleopátra is bízott csodatevő hatásában, és a mai nap is tudják, milyen egészséges, meg hogy a kozmetikai ipar is sikerrel használja, de mégsem fogadtam el a kínálást.

    A csacsik szelíd jószágok voltak. Napközben a szomszédék nagy udvarán bóklásztak, s megrágcsáltak mindent, ami elébük került. Egyszer még a szép zöld kötött sapkámat is megették, mikor átmentem látogatóba. Anyuka köthetett másikat — most pirosat, hogy ne kívánják meg a csacsik!

 

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.