I. A születés
Kezdetben vala
az ige hangja.
Ím sötét lélek
mi semmim lakja.
Csoda tett azzá,
hogy jó a kedvem,
földbe taposva
málé lettem.
Tyúkok kapkodtak
belém marva,
tojásnak löktek
száraz avarba.
Majd tehén nyalta
rút sárgaságom,
Tejjé váltam,
tőgyben pusztaságon.
Sajtár lett bölcsőm,
hol viaskodtam,
apám kikortyolt,
bent ivarkodtam,
Így lettem ajándék
anyám méhének;
Uram teremtőm,
köszönöm tenéked.
II. A tudat
Trágár leheletem
kentem ki- lelkemből
éretlen, rothadó
gyümölcsöt nyögök.
Uram, könyörgök!
Voltam már jobban is,
akkor sem tetszett
borod-kenyered,
az áldás kár belém.
Óh szegény erény!
III. A bánat
Tükröm a világ elé tárom,
se légy, se folt nem járja át
szemérmetlen hazugságát.
Távolodom tőled messzebb,
érintésem egyre nyersebb,
a szenny ösvénye már ismertebb.
(Visszamennék, letérdelnék…
de függönyöd este behúzod.)
S a bűn pora fed. Újra török
érzést ölök… nyomomban,
mint hajdan, tojás koromban.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.27. @ 16:07 :: Thököly Vajk