Marthi Anna : Lálabáj

hogy megálmodtalak.

Mikor alvásba simul
szemhéjadon a ránc;
félhold párnákon
növekszik gyermeki
pillád seper?je;
tudok a settenkedés
rejtekajtós varázsáról;
hipp-hopp megloplak,
mert nézhetem amint
nyugodttá ernyed ezer
porcikád; szuszogva
csendesül tested;
mosolyod szélein
kicsapódik év?dve
némi gondolatmaradék,
ami ma már nem
vet?dhetett papírra.
De megálmodod végre,

hogy megálmodtalak.

Legutóbbi módosítás: 2011.12.04. @ 08:13 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak