Avi Ben Giora. : Matek érettségi

*

 

 

A tanár úr hiába oldatta meg az érettségire készülőkkel az összes példa feladatot, tételt, nem bírta kellőképpen megnyugtatni a társaságot.

– Nem kell stresszelni lányok, mert akkor követitek el a legtöbb hibát. Először azokat a feladatokat oldjátok meg, amik megoldhatónak tűnnek számotokra. Ezzel marad időtök azokra is, amiket esetleg első látásra nem értettek meg, csak később. És még egy jótanács. Ne azt számoljátok, hogy a tíz feladatból hányat oldottatok meg, arra törekedjetek, hogy legalább kettő teljesen hibátlanul ki legyen dolgozva.

– Könnyen beszél – mondta egy lány –, őneki csak javítani kell, amiket megírunk. Őt nem fogják elővenni, ha megbukunk.

– Mit izgultok annyira? Nem kivégzésre kell mennetek. Semmi sem történik, ha valaki esetleg az írásbelin nem tudott egy nyomoronc kettest elérni, a szóbelin még van lehetőség csiszolni a csorbán.

– Lili, neked valóban nincs mit félned. Mindig is jó matekos voltál és ahol tudtál, segítettél nekünk, hogy idáig eljussunk. De mit ért a sok segítség, ha nem értjük?

– Evelin! Lusta vagy gondolkodni, annyi az egész. Már az elején, amikor csak hozzákezdesz, az van előtted, hogy jaj, én ezt nem tudom, nem értem. Hányszor vezettelek rá a megoldásra anélkül, hogy belejavítottam volna? Sokszor! Most is így lesz, ne izgulj.

– Miért mondasz ilyet? Gondolod, hogy az érettségin majd engednek segíteni nekem, meg a többieknek?

– Nyíltan biztosan nem. De számíthattok rám. Nem az összest, de a két legtöbbet érő feladatot, ha megoldom, azonnal tovább adom majd.

A lányok egy része kissé megnyugodott, hiszen tudták Liliről, hogy önzetlen, ha tud, akkor segít. Sokuknak megtette, még mielőtt az érettségi közelébe kerültek. Volt olyan nyári szünet, amikor azokat készítette fel, akiknek pótvizsgára kellett mennie, és mindég sikeresen átjutottak. Soha nem kért semmit. Nagy ritkán egy mozijegyet vagy koncert jegyet fogadott el.

Elérkezett az írásbeli napja. Minden padba csak egy diák ült, és köztük egy pad üresen maradt. Sokan már ettől besokkoltak, hogy mégis, hogy tudja egyik a másiknak továbbítani a kidolgozott tételt. Mindenki Lilit nézte – szinte kérdezve –, ezt hogy tudjuk majd „kibekkelni”. Lili meg a szemével és kezével jelezte, nyugalom minden rendben lesz. A tanár úr kiosztotta a feladatlapokat, és jó munkát kívánt mindenkinek. Nem ment ki a teremből, ahogy sokan gondolták, hanem helyet foglalt az egyik padban, ahonnét rálátása volt az összes diákra. Egy óra elteltével a tanár urat egy másik váltotta. Tudták, hogy nem matematika tanár, és hiába is kérdeznék, nem tudna segíteni. Nem tanította őket, de ismerték. Lili már majdnem készen lett az összes feladattal. Ránézett az órájára, aztán körbenézett a többieken. A legtöbben gondterhelt arccal meredtek a papírra, de nem nagyon írogattak rá. Szemével intett Evelinnek, hogy figyelem, „most ki fogok menni és majd a padod elé ejtek egy cetlit” – jelezte. Eve vette a jelzést. Lili jelentkezett, és megkérte a tanárnőt, hogy engedje ki egy kis szünetre. A már kidolgozott tételekkel teli lapokat letette „megőrzésre” az asztalára. Evelin kérdően nézett rá, mivel a papír nem landolt a padnál, ahogy azt Lili ígérte. Vagy tíz perc múlva jött vissza Lili, és amikor ment vissza a helyére a kidolgozott tételeivel, elejtette az egész paksamétát. Gyorsan lehajolt, szinte Evelinnel együtt. Mikor összeszedte őket, egy már előre összehajtott cetlit nyomott Evelin kezébe. A tanárnő észrevette, ahogy elejtette a papírjait, és rögtön odasietett. Szerencsére figyelmét elkerülte a manőver.

– Sajnálom Lili, de ezt nem kellett volna.

– Elnézést tanárnő, de nem értem. Mit nem kellett volna…?

– Segíteni akartál! Ezért ejtetted el a dolgozatodat, és ha nem sietek rögtön oda, akkor biztosan adsz is egy „puskát” Evelinnek.

– De én nem akartam semmi ilyent – játszotta az ártatlant.

– Menj vissza a helyedre, és ha végeztél, akkor add le, és hagyd el az osztályt.

Egy feladata maradt csak, ami nagyom macerásnak bizonyult, ezért hagyta utolsónak. Nem sokat gondolkozott. Mikor már leadta, akkor ugrott be neki, hogy ezt jól elszámolta, mert ahol ki kellett volna vonni, ott összeadott és fordítva.

– Még én osztogattam jó tanácsokat a többieknek – töprengett el magában –, és a végül én nem bírtam cérnával, összecsaptam a végit. De legalább tudtam segíteni ennek a mafla Evének, és remélem a többieknek is. Megvárta őket, amíg azok is kijönnek. Hálálkodva köszönték meg a segítségét. Szinte valamennyien Lilinek köszönhették, hogy „átevickéltek”, mert a szóbelin szinte csak makogtak. Noha Lilinek jól sikerült a szóbelije, egy jeggyel rosszabbat kapott, az ügyeletes tanárnő jelentése miatt. Nem sokat érdekelte, mert nem reál pályára akart menni.

Az ötéves érettségi találkozóra már, mint diplomás ment el. Mindenki ott volt, csak Evelin hiányzott.

– Tudsz valamit róla? – szegezték neki a kérdést többen is.

– Nem sokat. Egyszer találkoztunk, amikor munkát kerestem és próbáltam a repülőtéren elhelyezkedni. Ő volt a válogató csoport vezetője. Nem kértem, hogy segítsen, vagy adjon egy kis „protekciót”. Szinte meg sem akart ismerni. Tudjátok lányok, manapság könnyen felejtenek az emberek…

Pár évvel később, amikor Lili szabadságra utazott a tengerpartra, ismét összetalálkoztak.

– Hát te? – kérdezte Lili.

– Most itt dolgozom.

– Valamikor te voltál itt a főnök, amikor én jelentkeztem. Most már csak „sima” beosztott vagy?

– Tudod, összevesztem a fiúmmal, aki az egész csoportnak a főnöke, és ez volt a bosszúja. Ne haragudj, hogy amikor jelentkeztél, nem segítettem, de tényleg nem tudtam volna.

– Nem történt semmi. További jó munkát. Ja, eszembe jutott valami. Üdvözlet az osztálytól, mivel a múltkor nem voltál ott a találkozón.

Legutóbbi módosítás: 2011.12.04. @ 11:08 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.