Most jön. Írjunk közösen:
vers ez. Laza ászana – póz,
az egó elengedi a merszem.
Frászkarika, kacsintok,
érzékivé oltod szemem,
nem nehéz így együtt,
lomha hátfekvésben,
hagyni elúszni mindent,
míg éter üzen a végtelennek,
habos szó, hullám a mondat.
A zárójelben közösülők,
sem élnek ferdén, szánkból
kivetetten.
Tehetség serceg lilán, de
gyertyánk csonkja vetkőzhet,
már füstbe ment annyi
fölös gondolat, ha együtt
lógnánk, gerinckék
alagútban száguldva,
katapultálna a tudat.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.06. @ 12:25 :: Marthi Anna