Istenem! Mi lehet azzal a nővel? Hónapok óta nem láttam az erkélyen. Igen, az. A Klára. Ugyanis Klárának neveztem el. Annyira szigorúan néz. Pontosabban nézett, mert hónapok óta nem láttam. Remélem, nincs semmi baja. Lehet, hogy leszokott a cigarettáról? Szóval, a szigorú tekintetű nő. Jut eszembe, nagyanyámnak volt egy nagynénje, őt hívták Klárának. Annak volt ilyen szúrós a tekintete. Persze, csak azután, hogy apáca lett belőle. És persze, csak fényképeken, mert nem volt szerencsém ismerni. Van egy doboznyi szentkép, amiket ő küldözgetett haza a klagenfurti rendházból. Gonosz egy perszóna volt. Kislány korában mindig azzal csúfolta nagyanyámat, hogy elállnak a fülei, ezért nem is fog soha férjhez menni. Bezzeg ő. Most az arcába nevetnék szívesen.
Idegesítő volt az a nő éveken keresztül, ahogy vizslatott. Mindig az volt az érzésem, hogy kibomlott a hajam, vagy van valami folt a kabátomon, esetleg valami akármilyen tökéletlenség rajtam. Kényelmetlenül éreztem magam. Gondolom, pont úgy, ahogyan a nagyi, amikor Klára néni szegezte rá szúrós szemeit. Igazán nem bánom, hogy most már nem néz. Megkönnyebbültem. Remélem, tényleg nincs baja. Erre a garázsra meg ráférne egy meszelés. Legalább fél éve nem volt festve. Azért ha merném, megkérdezném Klárától, hogy onnan fentről is nagyon látszik-e az a három szürkés folt itt a falon. Ez nem lehet igaz. Most meg az idegesít, hogy nem néz. Nem vagyok normális. A receptfüzetem is bent hagytam a rendelőben, pedig ilyen még soha nem fordult elő. A Frontin pedig elfogyott. Biztosan ő is szedi. Azóta főleg, hogy leszokott a cigiről. Ha leszokott. De ha nem szokott le, miért nem látom?
Na, mindegy. Bosszantó ez, mindenképpen. Nem tölthetem azzal az időmet, hogy hiányolok valakit, akit nem is ismerek. Ez abnormális. Lehet, hogy fel kellene hívnom Sándort. Nem úgy beszélnék vele, mint páciens a pszichiáterrel, csak úgy, mint barát a baráttal. Hátha nem veszi észre, hogy gondjaim vannak. Mesélhetnék neki a szúrós szemű nőről. A Kláráról. Ő sem vette észre, hogy én is nézem őt.
Furcsa egy nő. Több arca van. Néha olyan karádys — a hangja biztosan olyan lehet ennyi füst után —, néha meg olyan kis elveszett és riadt tekintetű, mint Piaf. Az biztos, hogy labilis. Ezt abból látom, hogy hol nyugodtan ízlelgetve hosszan szívja a cigarettáját, hol meg idegesen kapkodva, rövideket szippant, és hamar elnyomja, bár a fele még megvan.
Vajon mi lehet a foglalkozása? Nem tűnik valami komoly nőnek. Kosztümben például még sosem láttam. Általában valami farmer van rajta, meg fekete felső. Hol pulóver, hol póló, évszaknak megfelelően. Általában kócos is. Még akkor is, ha látszik, hogy most tette rendbe a haját. Mindig marad rajta valami szabálytalanság. Kicsúszik egy tincs, vagy ilyesmi. Voltaképp irigylem, hogy ezt meg meri engedni magának.
Innen lentről olyan idősnek tűnik, mint én. Azt azért ne gondolja senki, hogy el fogom árulni, mennyi. Egyébként is illetlenség firtatni egy nő korát. Szóval, ezzel a kissé egzaltált külsővel nem lehet semmi rendes, amolyan polgári foglalkozása. Úgy festi magát, mint aki a hatvanas évek francia filmjeiből maradt itt. Vagy Kleopátrát játszik. Mellesleg közel sincs annyira szép, mint Liz Taylor, de valószínűleg annak képzeli magát. Bár az ennyire vörös rúzs utoljára az ötvenes években volt divat — mondom én, még ebben sem stabil, keveri a korszakokat és a stílusokat —, láthatóan nem zavartatja magát. Ha barátnők lennénk, én megmondanám neki, hogy ez nagyon ciki. De az is igaz, így szoktam meg Klárát. Mellesleg el tudnám képzelni Lédának is, kékes feketére festett hajjal, rózsásra színezett orrcimpákkal és kékkel kiemelt halántékerekkel. No, meg óriási fekete kalapban. Mindenképp anakronisztikus jelenség volna, hiszen ki ne tudná, a Lédák ideje lejárt. Visszatérve a foglalkozására… hiába, fogalmam sincs, mi lehet. Abban a legalább négy dioptriás szemüvegében egészen tanár nénis.
Már megint rám sötétedett, ahogy így szöszmötölök a garázsban. Hol lehet Klára? Hiányzik. Lehettünk volna képzelt barátnők.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.06. @ 12:00 :: Kovács Ágnes