Úgyis kidobják?!
Lehet az életet úgy elmesélni, mint egy
joviális öregúr, vagy egy vénkisasszony
tenné, elrágódni némi nosztalgiával, az
események egymásutánján, felértékelni,
leértékelni, átrakosgatni egyik polcról
a másikra, leporolni, törölgetni, mint
valami dísztárgyat, f? helyre tenni, hisz
ajándékba kaptuk, s lelkünkre kötötték
vigyázzunk rá. De közben kiderült, rég
elherdáltuk, zálogházba raktuk, elárve-
reztük, kikezdtük, mint madár cs?rével
a hullott gyümölcsöt, mert szükség volt
er?befektetésre, türelemkölcsönökre,
id? – adóságunk az egekbe szökkent,
nem értük utol magunkat, hogy a fészket,
amit belakni kényszerülünk saját ké-
pünkre, és hasonlatosságunkra formál-
juk; éltünk gondolataink, küzdelmeink
fényképével a falon, útjaink átjavítga-
tott térképeivel, kudarcaink keser? gyü-
mölcseivel az asztalon, nagyzási hó-
bortjaink buktatóival bélelt ágyainkkal,
amib?l a pihenés áldását szám?ztük rég,
perselybe rakosgatva a vágyak illúzióit,
s az er?sen megkérd?jelezhet? cél apró-
pénzeit, éjt nappallá téve a sikerért, mi-
közben nyugatra nyíló ablakainkon be-
es? alkonyati fény szürkületében eltü-
nedeztek társaink szinte észrevétlen,
búcsúzni is alig volt id?, mert véd?fóli-
ával kellett takargatni becses ajándé-
kunkat, az életet, amit születéskor kap-
tunk halálig való meg?rzésre, bár biz-
tosan tudjuk, az utánunk következ?knek
értéktelen kacat lesz, úgyis kidobják
félrerakosgatott fényjeleinket.
Szombathely, 2011 december 18
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 11:43 :: Adminguru
