Fekete csontjai ropognak a
csonka fáknak,
évgy?r?ik meszes csigolyákként
citeráznak.
E csontzenére ropja az erd?,
szikra-havon.
A nyár borg?zös emlék, én levert
forradalom.
Fáim feketék, halottak, mégis
meseszépek.
Egész ma a hold, s fényében csak én,
én fehérlek.
