Megindultak a felhők, ezek a vágtázó lovak,
lassan elhagyják a völgyet, égkarámokat keresve
délre tart a mén, mögöttem kiscsikó, közel, már
azt hinném, enyém. Sörényét rázva dobbant egy
nagyot, szót szólok: Legyen ma áldott jó napod!
Perc hátán még pillanat se ül, a kiscsikó a rétbe
elvegyül. Ajkaim között kesernyés fűszál bólogat,
már régi drog, nálunk ez nem múló divat. Fiamra
gondolok, ki tízhez még közel, nem értem mért
közölte: van magánügyem. Hónapja tán, elmondta,
ő bizony vagány, egy szőke kislány gyakran erre jár.
A múltkor megkérdezte, merre van Tibó, engem
meg elhagytak a mondatok, bennem maradt a szó.
– Semmi újság, mégis meglepő;
voltam egyszer én is serdülő. –
Legutóbbi módosítás: 2011.12.11. @ 16:23 :: Kőmüves Klára
