kisslaki : Háromkirályok meg a somogyi mágus

A falu Szent András napjára virradt. Az biztos – érezték is a disznók -, hogy baljós idő nekik a Kisjézust váró advent, mert a moslékért se ordítottak olyan vadul. A mi hízónk is csak bágyadtan röfögött a reggeliért, s mikor a nagymama kivitte neki, akkor is csak piszkálgatta a vályúban. Már bánta, hogy malac kora óta nem fogyózott. Nem vigasztaltam, mert kivételesen siettem az iskolába. Ugyanis tanítás helyett, ma kezdjük el a karácsonyi próbákat. Mivel idén én leszek a betlehemi fényesség, a hónom alá kaptam az aranyszínű csillagot, amivel majd az utat mutatom a Kisdedhez. Mikor kifordultam a kiskapun, még jó, hogy nagypapa kucsmáját tettem a fejemre, amit a fogságban talált, mert már hidegebben harapott a szél. Eszembe jutott a mese Holle anyóról; most biztos, hogy dühösen rázza a párnáját, mert fentről csak úgy hullott a sok pihés csodatoll. Ezt már nem is lehetett hóesésnek nevezni, mert szinte vízszintesen vágtatott a hófergeteg. Csodálkoztam is, hogy mégis fehér lett a táj, s egyáltalán, hogyan tudtak leszállni ebben a szélben a légsúlyú pelyhek? Na de még jókor érkeztem az iskola elé, mert Orsós Feri éppen akkor kapott egy hatalmas pofont Lőcs Banditól, hogy elnyekkent a hóban. De ő se volt vattából, mert fektében még visszarúgott.

     Aztán megjött Pál atya, és véget vetett a hitvitának. Ami úgy kezdődött, hogy Orsós azt mondta Bandinak, Szent Ferenc az igazi disznóölő szent, s nem más. Azért is vágnak a neve napján disznót, mert már hideg van, és nem romlik meg a hús. A tisztelendő úr csak mosolygott, mert szerinte ezért felesleges volt verekedni, hiszen mindkét szent jogosult a jelzőre. Sőt Göcsej vidékén, még Szent Tamás napját is disznóölő Tamásnak mondják.

     Hiába, ahány ház, annyi szokás.

     Avval az atya berekesztette a fórumot, és bevonultunk az osztályba. Ott már jó meleg volt, s érthető a kályhától, hogy büszkén duruzsolt. Búzás Bözsi néni meg is dicsérte, mikor a lapjára tette a fazék tejet, amit a próbára hozott. Amíg melegedett, addigra a szereplők magukra aggatták az otthon szerkesztett betlehemes ruhát. Nekem már megvolt a csillag; a póznát meg a viharlámpát majd a kántáláshoz kapom. Meg voltunk elégedve, csak Pál atya csóválta fejét, mikor szemügyre vette a tarkabarka társaságot. Az rendben – mondta -, hogy Orsós nem akar idén is a szerecsen lenni, de mint Gáspár király se hordhatja apja zsebóráját, hogy csak úgy csillog az ezüstlánc. Na meg Kapás Juli is jobban teszi, ha leveszi a nyakából a medaliont a mama fényképével. Ugyanis Szűz Mária idejében még nem volt fotográfus. Meg értsük meg végre, hogy a Szentcsalád nem járt összehordott féltett cifraságban, – mint ahogy itt látja – mert szegények voltak. Betlehembe is csak azért mentek, mert Augusztus császár kíváncsi volt, hogy mennyien lakják a birodalmát. Éppen itt tartott az atya, mikor kifutott volna a tej, ha Búzás néni le nem kapja a tűzről.

     Reggeli után aztán elkezdődött az igazi próba. Bíró Laci, mint Szent József, hiba nélkül köszöntötte a pásztorokat a Kisded jászla előtt, na meg a négy napkeleti mágust is, akik arrébb álltak. Aztán jöttek a csordások! Először belezavarodtak a szövegbe, mert németül énekelték hogy „Stille Nacht” – de másodjára már szépen szólt a dal. Majdnem olyan jól, mint amikor az angyalok kara zengett az aprószentekkel. Időközben a Háromkirályok lerakták a Szűzanya lábaihoz az ajándékkal teli ládát, s csak Boldizsár kérdezte meg Pál atyát, hogy mi az a mirha? Látszott rajta, nem lett okosabb, mikor megtudta, hogy ritka, drága gyantaféle. Aztán Orbán Lacin röhögtünk, mert csak úgy beállt a bölcsek közé. Az atya visszaküldte a bojtárokhoz, mert milyen írástudó az, aki bukásra áll magyarból?  Időközben elült a szélvihar, s még a nap is kisütött. Majd varjak ültek az udvari szilre, s onnan bámultak be az ablakon. Meg se pisszentek. Biztos tetszett nekik a színház, mert akkor is ülve maradtak, mikor megkondult a déli harangszó. Mire végiggördült az utolsó bim-bam hangja a tájon, Pál atya is befejezte az asztali áldást. Már csak a kanalak csörögtek. Remek marhapörköltet kaptunk, hús nélkül, mert adventi kisböjt van. De így is mennyei volt a paprikásszaftot mártogatni. Ebéd után aztán próbáltuk a hódolók vonulását a jászol elé. Azt nem tudtam, hogy én nem kellek oda a betlehemi csillaggal, hanem majd csak az esti kántálásnál fogom az utat mutatni a faluban.

     – Akkor hadd álljak a háromkirályok közé, mint somogyi mágus – kértem a tisztelendő urat.

    Az atya mosolygott, s azt mondta, nincs kizárva, hogy olyan is volt Betlehemben. Hiszen Pannónián keresztül vezetett dél felé a borostyánút. Zsidók meg már a babilóniai fogság óta éltek a Római Birodalomban. Nagyon megörültem, és amint hazaértem, rögvest elújságoltam, hogy a karácsonyi nagymisén én leszek a somogyi mágus. Nagymama azt mondta, az nem baj, de azért előszedte a foltanyagot, hogy ő milyen köpenyt tudna belőle varázsolni.

    Pár napra rá, mikor kész lett, elvittem Pál atyához: – nem túl fényűző-e a palástom? – Megnyugtatott, hogy hát az aztán nem. Lassan teltek a napok, és egyre izgatottabban vártam a karácsonyt. Mert egy éjjel az jutott eszembe, hogy ajándékot viszek a Kisjézusnak. Igaz, aranya már van, de mit kezd vele egy kisbaba? Karácsonyeste nem esett. Így is csak libasorban lehetett menni a kitaposott úton. De legalább csillagos volt az ég, és a hó is világított, ahogy ráverődött az ablakokból a petróleumlámpák fénye. A templomban zúgott az orgona, s tán az égig szállt a hívek szózatával. Majd kiugrott a szívem, mikor a háromkirályok behozták az ajándékkal teli ládát. És hirtelen jó kedvem támadt, mikor odaléptem a jászolhoz, és a Kisded mellé helyeztem a babacsörgőt. Mindenki meghökkent, csak a Kisjézus mosolygott rám, csecsemő módra.

     De az is lehet, csak én láttam úgy. 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.12.25. @ 11:05 :: kisslaki
Szerző kisslaki 251 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de