Az Akadémiai Kiadó Jankovics Marcell animációs filmváltozatának képeivel adta ki Madách Imre Az ember tragédiája cím? m?vét a dráma megjelenésének 150. évfordulója alkalmából; a napvilágot látott könyv az elmúlt másfél évszázad kötetei el?tt is tiszteleg.

Jankovics Marcell évtizedek óta készül? monumentális projektje, Madách Az ember tragédiájának filmes feldolgozása, oly’ sok id? után végre révbe ért. Jankovics 1983-ban végzett a forgatókönyv megírásával, amelyb?l azóta is dolgozott, mozifilmet szeretett volna bel?le készíteni, de finanszírozási okokból akkor nem lett bel?le semmi. Tervér?l ezek után sem mondott le, így a gyártás 1988-ban mégis elkezd?dhetett, és hosszú hányattatások után nemrégiben ért véget. Jankovics egy 1996-os interjúban így nyilatkozott: „Nekem 2014 a véghatárid?, mert az a nagy Madách-évforduló, egyben az utolsó, amit még megérhetek. Ha nem készül el, akkor befejezetlen film lesz, muszáj befejeznem.”

Mint Pomázi Gyöngyi mondta, ahogy Az ember tragédiájában a tizenöt szín az emberiség állapotának, történelmének egy-egy mozzanatát jeleníti meg, és egészen különbözik egymástól, ugyanígy az animációs filmben is mindegyik szín technikája, világa teljesen más. „Ezt a közös vonást használtuk ki: a kiadvány amellett, hogy látványos, többé is vált ezáltal: szöveg és kép hatnak egymásra, a kötet olyan, mint egy id?utazás” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az animációs film mindegyik színéb?l a legjellemz?bb képeket válogatták ki.

Mint megjegyezte, kiadásuk mottójául a „Ne szánjatok. – Miénk / Ez ?rülés; mi józanságtokat / Nem írigyeljük. Hisz, mi a világon / Nagy és nemes volt, mind ily ?rülés, / melynek higgadt gond korlátot nem ír” – idézetet választották.
Magához a Tragédiához felesleges is kommentárt f?zni, örök érvény? remekm?, melynek mondanivalója a korral sem vált meghaladottá vagy idejétmúlttá. S?t, ha a Falanszter színt vizsgáljuk, csak egyre aktuálisabb… Jankovics Marcell pazar rajzaival kiegészítve, a fényes borítójú, f?zött kiadás igazi különlegesség, melynek minden könyvszeret? ember polcán ott a helye. Karácsonyi ajándéknak pedig egyenesen kiváló.
Akadémiai beszélgetések – Jankovics Marcell Az ember tragédiája cím? filmjér?l
1998. február 18.

Az ember tragédiája
Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, hiszen az id? nem olyan, ez nagy megtiszteltetés számomra. Valamit a filmr?l, amit ténylegesen átadtunk és valamit a dolog hátterér?l.
1983-ban végeztem a forgatókönyv megírásával, amib?l ma is dolgozom. Valamennyit változott, de csak részleteiben. Eredetileg az volt a szándékom, hogy mozifilmet készítsek bel?le; a Pannónia ezt nem akarta megfinanszírozni, nevesítsük, dr. Matolcsi György nem akarta finanszírozni, ezért a Televízió vezet?ihez vittem el. Kornidesz volt akkoriban az elnök, és létre is hívott egy bizottságot, mindjárt nagyon szerencsétlenül Szinetár Miklóst nevezve ki a bizottság elnökének, aki rendelkezett egy Tragédia feldolgozással. Ebb?l lehetett tudni, hogy nem lesz a dologból semmi. 4:2 arányban szavazták ki. Meg kell mondanom, hogy S?tér István és Vámos László nagyon támogatták, s mindmáig lélekben eljárok a sírjukhoz. Vámos egyébként kés?bb még többször érdekl?dött, hogy hogy áll a dolog.




[…]

[…]



[…]
Forrás:
kulturpart.hu
mma.hu
akkrt.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:38 :: H.Pulai Éva