Kőmüves Klára : Angyalokkal suttogó

“nem vártam szándékosan jeleit”

 

 

 

 

Én az őrzőangyalomat egy áttetsző testű, folyton lebegő furcsa lénynek látom.

Nálam jóval magasabb és valóban szárnya van, az arca olyan akár az enyém,

de én csak csont és hús vagyok, míg ő maga a fény. A titkaim tudója ő, tiszta,

szelíd és valóban végtelenül örökkévaló hatású a megjelenése, talán azért is

bízom benne, mert úgy érzem, hogy engem porba mártottak, míg őt a fénybe,

de összetartozunk, talán az édesnővérem ő az égben. Nem hinném, hogy vízióim

áldozata volnék, hogyha róla szólok. Néha úgy érzem, hogy bár nekem adatott

a hangból, de ő a szónok, és együttműködünk mi ketten a napnak minden percén,

eredményeimre vele egységben lehetek büszke – ő éppen úgy tapsol, ahogyan én,

az akaratokra pillantást sem vet valamiért, de amikor azt mondom, “Szeretnék”,

felém siet. Kitárja szárnyait felettem, még ő hálálkodik, amiért magamhoz hívtam,

megköszöni, hogy kívánságaim lapra sosem írtam; és füleimbe súgja, hogy csak

azért hallhatom és láthatom, mert sosem akartam látni és hallani, nem vártam

szándékosan jeleit – egyszerűen, feltételek nélkül hittem az ég angyalait.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 633 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))