Marthi Anna : Lesz

 

végső órák kacsintásában is

szavakat csitító kegy a csend

hitet ad a poklokat bejártnak

bízom csend által rend honol

egyetlen porszem-apróságban

magamat tanulom felejteni

miközben a hold számlapján

éjfélt jelez s bont közönyből

tereket dimenziókat ágyat

megőrölt bánat időurnából

holnapig szélnek eresztve

 

tisztán csak ébredés marad

Legutóbbi módosítás: 2011.09.21. @ 21:16 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak