Marthi Anna : Ős

 

Vérrel lazítható zsigerek.

A piros láng fekete éjben ég.

Csendig magyarázó sóhajok,

bent, gyertyafényben, ágyon.

Egyikünk törökülésben ül, míg

lehajló másikunk illatos haja

átér, derekat ölbe vesz a kéz.

Bizsergő fény serceg, szemek

szava élővé tesz, lépésenként

oldódó szerelemnek folyton

elhajló ringásában, közeleg

a száj peremének érintése…

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Marthi Anna

Szerző Marthi Anna 1328 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak