Ott állt a szobában,
és a képet nézte.
Szemében színek idézte,
különös hangulat fénye.
A festmény tájkép,
látóhatár mögé
vesz? ösvény,
zöld mez?n öreg kút.
Ijedten cikázó szél
falevél sodró,
emberarcú szikla
h?s, vízbe omló.
A lány b?rén érezte
a simogató szell?t,
lehajló virágokat borító
sötét palástot.
Az est s?r? árnyéka
takarója alá
vont rég mondott
szavakat.
Roskatag kalyibákon,
foszló zsindelytet?k
meredeztek,
mint fogak.
Átjáró nyílt, tétován lépett,
az ösvényt járta.
A táj a végén,
otthonosan magába zárta.
Legutóbbi módosítás: 2011.07.22. @ 14:53 :: Maretics Erika