Szilágyi Hajni - Lumen : Kék

 

Míg üveghegynek álmodod magad,
én hunyt szemmel is átlátok rajtad.
Csendjeinkből felépített
csupaszfalak közt sír a szél,
az ég tinta-kékje ráömlik a földre,
eggyé simul az árny
a májusi fénnyel.
Kérészéletű csillagok
hullnak tengerek ringató ölébe,
– hozzájuk gömbölyödöm –
s újraszületek ebben
a végzetes szépségben …
– talán egykor Isten is így akarta –

álmatlan bolyongás
kéz a kézben…
Faltól falig fodrozódnak
körülöttünk a megélt őrületek.
Lélekhasadás minden
megkezdett levegővétel,
– veled és nélküled –
Szemhéjad alá bújtatom magam,
levetkőznek bennünk
az álmok, s a szavak.

Az én életem már a te életed.
ünnepek, hétköznapok
oldásban és kötésben.
Szívre vésett barlangrajzok,
az örök és az állandó.
Csupasznyi, világra omló képzelet,
út, mely átkanyarodik
tenyeremből tenyeredbe.
átjáró, ahogy mezítelenségemre
hajol ruhátlan fényed,
az egész, s benne minden rész
válik teljessé, oltalommá,
szerelemmé.

Hajnalok puha testén
szétsatírozott napfoltok úsznak,
szívünk peremén
kékmadár gubbaszt…
Helyem keresem benned,
sóhajnyi időt, fészket.

Lángol a reggel az üveghegyen túl,
ziháló álmaink örvénye húz
a visszatükröződő valóságba…
Lehunyom szemem … – látlak -.
Kibomló csend(ed) vagyok,
míg üveghegynek álmodod magad …

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"