E sorokat azokra az ismeretlenekre gondolva vetettem papírra, kikkel Tunéziában mosolyt váltottunk. Az utcai árus, az illatkeresked?, a portás, a pincér, a szobalány, az autó vezet?je, a nagyszer? muzsikusok és még sokan, ki tudja mi lehet velük ezekben a vészterhes napokban.
Remélem megteremtik a szebb holnapot.
Remélem megteremtik a szebb holnapot.
Jártam valahol
hol béke volt és
enyhe jázmin illat
esténként jazz
szólt a bárban
s a nagyvilágnak
kitártuk karjainkat
zúgott a tenger
vihar csavarta a pálmafákat
majd a parton míg telefútta
apró púder homokkal arcunk
nevetve fordultunk a
márciusi drága nap felé
kávéztunk egy másik
furcsa világban
az abroszra parányi morzsa hullt
sz?tték a sz?nyeget
belesz?tték a vágyunk
hogy egyszer itt
újra együtt vagyunk
köszön a pincér
a zene
és a nap
a tenger villogó kékje
jázmin illata karomra csöppen
a müezin szavára könny pereg
s nem feledjük el a béke perceket.
Ha álmodban is látod
azt a házat
muzsika morajlás mámor
id?utazását ha érezted már
kóborló lelkeden
tudod Te is
ezer évnél régebbi súly lebeg
a romos falak között
kopogó lépteid felett.
