kisslaki : Barompiac és a köszörűs

Mint a végzet, robogott feléjük a kasznár hintaja. Már meglátta őket. Jani még magára rántotta a gatyáját, és megkötötte a madzagot…

 

 

Rezgett a levegő a határban, pedig a nap még fel se ért a kútgém ostoros végére. A marhák is abbahagyták a legelést; – majd inkább délután, mikor már nem égeti a nyelvüket a fű. A zsellérek azért szaporán rakták a kazlat, minél magasabbra, hogy végre lefekhessenek az árnyékába. Megtehetik. – Ilyenkor még a vadállat Bogár János se jön határszemlére; ha csak valami fehérnépet meg nem kíván magának…

 

Mesélték a népek, hogy a kislegény, még cifra kocsis korában szokott rá a pendelygyűrésre. Hiszen a néhai Lamotte grófnő tanítgatta… Aztán a sok semmittevéstől elhízott az özvegy, ezért fogyókúrára ment a biharpusztai birtokára. Sikerrel, mert nem sokra rá, soványan jött vissza. De szegényt hamarosan elvitte az 1812-es kolerajárvány, a fél faluval együtt.

 

Időközben delelőre ért a nap, és pihent egy szusszantásnyit, mert magas volt odáig. A parasztok is elterültek a magukrakta árnyékban.

 

A szerelmeseket senki sem kereste. Hiszen Búzás Rózsa szárazlázzal fekszik odahaza, Gombkötő Jani meg az áztatóban forgatja a kendert. Majdnem így is volt. Csak éppen Rózsa nem volt beteg, és nem volt otthon, hanem éppen egymásnak örültek a kenderhalmon. Később, mikor megpihentek, Rózsa tétován belesúgott valamit a legény fülébe. Janinak erre elállt a lélegzete és egy darabig csak makogni tudott. Aztán, ahogy levegőt kapott, boldogan felordított, hogy alattuk az áztatásra váró kender közt, beledermedt a pócegér. A lány csak bólogatott, mert a legény már tizedszer kérdezte, hogy igaz-e? – Ilyet is csak férfi kérdezhet. Egy nő megérzi; pláne, ha a szíve alatt a baba egy rúgással figyelmezteti rá, ha elfelejtené.

Kár hogy nem élhette meg az anyám – felhősödött el egy pillanatra a legény homloka. – Na, de hagyjuk ezt – derült jókedvre Jani arca, és egy nagyot cuppantott Rózsa nyakára.

 

Holnap megyek Königstein úrhoz. Bejelentem, hogy megesküszünk. Bence öcsém a nyáron úgyis inasnak megy Gajzágó Samuhoz, Szépvízre. Nála kitanulja a marhakereskedést.

De először jó köszörűst nevel belőle.

 

– Ez hogy vág össze? – kapta fel Rózsa a fejét.

 

– Úgy, hogy mint vándorköszörűs, nyitva tartja szemét, fülét, és ügyesen beszél a kuncsaftokkal. Időre kikémleli, hogy azon a vidéken, mennyiért vesztegeti majd a gulyát a tiszttartó. Miheztartás végett; – hogyha majd vásárolni megy a csíki kereskedő… – Éppen itt tartott, mikor megállt benne az ütő. Mint a végzet, robogott feléjük a kasznár hintaja. Már meglátta őket. Jani még magára rántotta a gatyáját, és megkötötte a madzagot, de Rózsa csak mélyebbre fúrta magát a kévék közé, mert hirtelenjében nem lelte a pendelyét. Mióta az a kender alá csúszott, boldogan hentergett rajta a pócegér. Gombkötő dobogó szívvel a kenderkupac elé állt, de nem magát féltette. Csak nézte a vörös fejű Bogár Jánost, ahogy ostorát markolva közeledett.

 

Érthető, hogy dühös volt a hajcsár, mert már rég kívánta Rózsát. Igaz, hogy arra csak a reggeli melegben jött rá. Az elébb a cselédházban is kereste, hiszen az ágyat nyomja, ahogyan hallotta. Persze, hogy majd megőrült, mikor csak a macska dorombolt a lány helyén.

 

– Takarodj paraszt! – ordította, ahogy Jani elé ért, és az arcába vágott az ostornyéllel. Persze, hogy a legény rögtön visszaütött. Erre a kasznár felbődült, mint egy vadkan:

 

– Ezért megdöglesz! – kést rántott, s szúrásra lendült a karja.

*

Folytatása következik…

Legutóbbi módosítás: 2011.01.26. @ 17:36 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de