– Lillácska, te volnál?
– Én vagyok az Jeromos!
– Az illatodról ismertelek meg Kedves, életemben most látlak először! Huszadmagunkkal összepréselve a sötét, kemény fogdában, egyedül a te közelséged, a belőled áradó illat ölelése mentett meg a teljes összeomlástól, olyan egyedül voltam ott. Huszadmagammal, mégis magányosan.
– Igen Jeromos, éppen így éreztem én is irántad.Férfiúi kemény illatod és az én lágy női párám egybefonódása nélkül, valószínűleg kataton depressziósan kerülök ebbe a -végre valahára- boldogságos állapotba.
– Lillácskám, oly hevesen égsz, s parázslasz, hogy amúgy is égő magam száz fokkal forróbban lángolok. Piroslón parázsló felsőd teljesen rabul ejt.
– Én egyetlen Jeromosom, szép, hosszú, vastag égedelmed teljesen megbolondít és ahogy így kettőnk tüzének füstje egybeolvad, az maga a kéj!
– Gömbölydeden égő felsőd eszemet vette Lillám, s lám nem csak fehéren forró testünk gőzében, hanem anyagilag is egybeolvadunk. Ó Lillám, érne-e nélküled valamit a lét? Te vagy az életem értelme!
– Jeromos, túl forró vagy és én is egyre csak égek. Vigyázz magadra, nagyon kisebbedsz!
– Te is egyetlenem!
– Oly kellemes itt a nyoszolyánkon, egymással elvegyülni. Jeromosom te egyre hidegebb vagy!
– Rémisztő drága Lillám, úgy érzem te is.
-Jaj, ez nagyon fájt! Mi történt veled? Teljesen megnyomorítottak! Nézd, kettőnk egybekelését is a semminek adják, szétszórva minden mocsokba.
– Nyugodj meg drágám, én jól vagyok, rám kisebb súllyal tiportak. Hadd öleljelek át! Mondj már valamit!
– M-o-o-o-o-o-n-d…a…né… -és elnémult.
A köztisztasági vállalat egyik képviselője, tevékeny szemrevételezéssel és serény seprűnyél mozgatással -ahogy az ilyen képviselők általában teszik-, tette a dolgát. Lépett és sepert, közben mélázott melankolikus
gondolataiban.
– Hová süllyed a szakma! Tiltanak minden mocskolást, szemetelést. Tele van a város kukákkal, szemétládákkal, de ez a rengeteg egyszer használatos csomagolás, mégis lépten-nyomon a járdára téved, feladói gondatlanságból.
A köztisztasági vállalati jelen képviselője, postás volt valaha, azért bonyolította így gondolatát a szemét eldobásával kapcsolatban.
-Nézzenek oda! Lassan a dohányzás büntetendő cselekmény, legalábbis a közmegvetés tárgya, gyakorlatilag mindenhol tilos, talán a fa tetején nem. Eldobott csikkeket évek óta nem láttam. -persze, lehet, hogy kicsit amnéziás volt szegény, abban a pillanatban, mikor a két csikket megpillantotta.
– Őskori leletek. Vajon mióta pihennek itt? Talán rosszul dolgoztam – futott át rajta a lelkiismereti önkritika – Na ne már!
Rátaposott Jeromosékra, lapátjára seperte és az első kukába dobta az élettelen párost.
– Milyen emberek vannak! Nem vigyáznak az egészségükre, csak dohányoznak, orvosokkal és törvénnyel ellenszegülve. A bírságot nem fizetik, pedig jól bekamerázták a teret. Azért is megkerestetem holnap a tetteseket, ha ilyen akaratgyengék és pótcselekvésre szorulnak. Legalább tennének valami egészséges hasznosat.
És benyúlt belső zsebének rejtekébe, kiemelte az egészségesen növényi, hatvan fokos párlatot, jól meghúzta, visszacsavarozta, adott egy nagy puszit a lapos üvegre és gondosan, nehogy valami bántalma essen, zsebének biztonságos rejtekébe süllyesztette vissza.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.13. @ 08:29 :: Boér Péter Pál
