Tiszai P Imre : Már ordítok

*

Fájó hallgatás napban, éjben,

kényszer diktálta út a mélyben,

elindulunk

 

Mint a szorgos szú percen fában

múlt öröksége él a mában,

visszavágyunk

 

Álmodó szemed fény vakítja,

szíved harag jege fagyasztja,

még hallgatok

 

Szóra szó törik bántó éllel,

eltűnik mindahány írásjel,

már ordítok

 

S gép kattan, ráül a sötétség,

elszakítva tőled a mélység

hívón nyílik

 

Szétfoszló ölelésünk romja,

lelkünk romló olcsó kacatja

aláhullik

Legutóbbi módosítás: 2010.10.03. @ 17:03 :: Tiszai P Imre

Szerző Tiszai P Imre 340 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén