Marthi Anna : felőlem

felleg-ajtó nyitogatók

 

ha már kész a rend

kifényesítve minden ablakom,

testemen csillog a merész nőiség.

betérhetnél egy csokor virággal,

bár nélküle is Te lennél, úgy érzem

tudom már kis heppjeid, pedig…

“nem tépem le őket, de neked adom mind”

– mondanád – és lábtörlés után, egyből

észrevennéd két csordultig telt szemem

 

lesütnénk, bár szomjasak vagyunk,

hátha ránk omlik az ég is, ha túl!

kezdenéd – szavakkal próbálkozol –

de dadogásba fullad itt minden szó,

nem ide való, csak a percben élünk,

szépen lecsúszik bennem a várakozás,

fejet hajt benned a csendből áradó késztetés,

behódol, levedlik rólunk, akár egy ruha a test is,

mialatt fékezünk egy picit, jólesik az ártatlanság,

s míg fonódni próbál körülöttünk minden, a tárgy is,

esőt kapó felhő-gomolyként kucorodok öledben,

vitathatatlanul fényesebb jóságban, mint mi előtte volt…

Legutóbbi módosítás: 2010.10.02. @ 13:19 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak