ha már kész a rend
kifényesítve minden ablakom,
testemen csillog a merész nőiség.
betérhetnél egy csokor virággal,
bár nélküle is Te lennél, úgy érzem
tudom már kis heppjeid, pedig…
„nem tépem le őket, de neked adom mind”
– mondanád – és lábtörlés után, egyből
észrevennéd két csordultig telt szemem
…
lesütnénk, bár szomjasak vagyunk,
hátha ránk omlik az ég is, ha túl!
kezdenéd – szavakkal próbálkozol –
de dadogásba fullad itt minden szó,
nem ide való, csak a percben élünk,
szépen lecsúszik bennem a várakozás,
fejet hajt benned a csendből áradó késztetés,
behódol, levedlik rólunk, akár egy ruha a test is,
mialatt fékezünk egy picit, jólesik az ártatlanság,
s míg fonódni próbál körülöttünk minden, a tárgy is,
esőt kapó felhő-gomolyként kucorodok öledben,
vitathatatlanul fényesebb jóságban, mint mi előtte volt…
Legutóbbi módosítás: 2010.10.02. @ 13:19 :: Marthi Anna