Avi Ben Giora. : Beszélni veszélyes

*

 

 

Mihály, vagy ahogy az ismerősei nevezték „Golyó” egyszerű, dolgos ember volt. Szobafestőként dolgozott. Hamar rájött, hogy önállósítja magát és kiváltotta az iparengedélyt. Amíg másnál dolgozott, nehezen tudott kijönni a főnökeivel. Nem volt mindegy neki, milyen nap van. Mert ha éppen csak sütött a Nap, akkor égett a munka a keze alatt. Ám ha meleg is volt és még a legyek is inkább árnyékba menekültek, bizony Golyónak sem füllött a foga a munkához.

– Főnők, értse meg már végre! A jó munkához idő és hangulat is kell. Ha e kettő nincs együtt, akkor nekem nem megy a munka.

Sajnos nem sok helyen akceptálták ezt a fajta „életelméletet” és gyakorta kellett más céghez vándorolnia, míg egy napon elhatározta, a maga ura lesz, úgy és olyan tempóban fog dolgozni, ahogy az neki tetszik. Az idők folyamán aztán rájött arra, hogy a „kuncsaftok” még rosszabbak, mint annó a főnökei voltak. Tehát eleve úgy vállat munkákat, hogy azt a megállapodás szerinti napon fix und fertig adja át, mert a kuncsaft az csak úgy hajlandó fizetni, ha ez teljesítve vagyon.

Egy nap éppen munka utáni kisfröccsét kortyolgatta a kedvenc sarki presszójában, ami valójában kocsma volt, csak a presszó megnevezés „kultúráltabb” helységre engedett következtetni.

– Mi van Golyó – üdvözölték az ismerősei – nincs munkád?

– Mit akartok heccelődni? Már befejeztem, most élvezem az eredményét. De inkább üljetek le ide az asztalomhoz és meghívok mindenkit egy körre.

– Ejha, ennyire megszaladt? De nem utasítunk vissza. – És már le is telepedtek az asztalhoz.

– Hol dolgoztál Golyó, hogy így megtollasodtál?

– Ismeritek az öreg ékszerészt, a Goldmannt. Nos, nála festettem a lakást meg az üzletet. Nagyon fájin dolgom volt. Rendesen meg is fizetett meg jól is tartott.  Az ilyen emberekkel érdemes „üzletet” kötni.

– És mondd Golyó, milyen az üzlete?

– Hogyhogy milyen? Ékszerüzlet. Ott volt előttem kirakva a sok arany, drágakő, de én hozzá nem nyúltam volna, pedig többször is egyedül hagyott az üzletben.

Golyó még vagy három kört fizetett a társaságnak, és közben bőbeszédűen ecsetelte, hogy milyen rendes ember a Goldmann az ékszerész. Telt múlt az idő. Egy este Golyót a rendőrség kereste meg, sőt el is vitték. Összesúgtak–búgtak az emberek a városban. Azzal gyanúsították, hogy több társával együtt egy este meglátogatták Goldmannt az üzletben és kirabolták. Közben még bántalmazták is Goldmannt. Golyót fogták el először, mert a megadott személyleírás egyértelműen ráillet.

– Mit akartok tőlem? Én ott sem voltam, amikor a rablást elkövették – védekezett Golyó az őt vallató rendőröknek.

– Ne hazudozz itt össze–vissza Golyó. Mondd meg, hova rejtetted az ékszereket meg a pénzt, kik voltak a társaid.

– Higgyék el, hogy nem én voltam. Hozzák ide a Goldmann urat szembesítsenek vele. Azért, mert két jöttment ellenem vallott, az nem azt jelenti, hogy én voltam a rabló. Dolgoztam nála, és ha akartam volna, már akkor elvihettem volna onnét bármit, de nem vittem. És mi az, hogy társaim? Nem vagyok én olyan jóban az emberekkel, hogy társaim legyenek. Magam dolgozok, soha senkit nem alkalmaztam.

– Te tudod Golyó. Ha elmondanád és bevallanád a tetted, akkor lehet, hogy megúsznád egy enyhébb ítélettel, de így!

A tárgyalás nagyon különös módon zajlott le. Maga Goldmann nem jelent meg, csak az ügyvédje és a két tanú, akik eskü alatt azt vallották, látták Golyót a kérdéses időben az üzlet környékén. Goldmann külföldön volt és egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg. Golyó ügyvédje ragaszkodott a szembesítéshez.

– Mit akar? Itt van két tanú, akik egyértelműen állítják, hogy látták a védencét.

– De uraim, ez nem elég bizonyíték. Kérem a szembesítést.

A bíróság elutasította a védői keresetet. Golyóra hat év börtönt szabtak ki. A védő természetesen fellebbezett. Ennek ellenére Golyót bezárták. A védője nem adta fel. Felkereste Goldmann családját és megpróbálta megtudni, hogy hol tartózkodik Goldmann. Először nem akartak vele szóba állni, de miután megmondta, hogy itt egy jogsértésről van szó, a feleség mégis hajlandó volt beszélni vele.

– Nézze uram, a férjem inkább bezárt itt és elment külföldre. Nem akarja magát kitenni újabb izgalmaknak. Úgy gondolta elég, ha egyszer kirabolták és megverték, előfordulhat ez mégegyszer.

– Én megértem a félelmét, csak azt nem értem, hogy miért nem volt hajlandó a szembesítésre, amikor azt kérték tőle, hogy ismerje fel a tettest? Egy esetleg ártatlan embert ítéltek el. Tudom, hogy elég befolyásos ember a férje és most nem akarok vádaskodni, de elintézhette, hogy őt kihagyják az egész ügyből. A szembesítésre úgy is mód van, hogy ő teljesen inkognítóban marad. Ezt nem tette meg a bíróság. Meggyőződésem, hogy az, akit elitéltek ártatlan.

– Nem vitatkozom én magával, a bíróság döntése sem rám tartozik. Ők tudják. Megadom a férjem címét, de a feltételen diszkrécióját kérem.

– Természetesen hölgyem. Erre kötelez a hivatásom is.

Az ügyvéd útra kelt és felkereste a megadott címen Goldmannt. Az ékszerész nem volt meglepve a látogatótól, mivel a felesége előzőleg figyelmeztette.

– Már értesültem a látogatásáról – fogadta a védőt. – Bevallok magának valamit, de maradjon kettőnk közt. Nekem is fura volt az egész eljárás. A bíró ajánlotta azt, hogy tűnjek el a városból, mert nem tudja garantálni a biztonságomat, és hogy nem fognak máskor is kirabolni. Fogalmam nincs, hogy kit ítéltek el, az ügyvédem sem értesített róla.

– Ez nem létezhet? Maga azt sem tudja, kit vádolnak a rablással és kit csuktak le?

– Pedig így van. Nemhiába jöttem el onnét. Az egészben van valami egészen különös.

– Nos öntsünk tiszta vizet a pohárba. Valakiknek nagyon az érdekükben áll, hogy soha se derüljön ki a teljesen igazság. Goldmann ur. Hajlandó arra, hogy a kiléte felfedése nélkül szembesítsék a jelenlegi gyanúsítottal?

– Természetesen!

– Akkor rövidesen számíthat rá, hogy a hatóságok az én kíséretemben felkeresik, és megkérik az azonosításra.

Pár héttel később valóban újra megjelent a védő két hivatalos ember kíséretében. Mikor Goldmann meglátta a különleges tükör túloldalán Golyót, elképedve kiáltott fel:

– De hiszen ez a Mihály, a Golyó, a festő. Napokig dolgozott az üzletben is, amikor festette. Ott állt előtte a rengeteg pénz és arany, soha nem nyúlt semmihez sem. Még, hogy ő vert meg? Ez nem igaz, ez az egész egy hazugság. Mi folyik itt? Ez az ember nem lehetett a rabló sem.

Aki mellette álltak, megdöbbentek Goldmann ezen kijelentésén.

– Azonnal bocsátassák szabadon ezt az embert.

Nem mentek ilyen egyszerűen a dolog, mert az igazságügy kerekei lassan mozogtak. A védőügyvéd elrendelte a perújrafelvételt.

Ami utána következet?

Újra nyomozást rendeltek el és érdekes dolgok derültek ki. Akik a tanuk voltak és Golyót „bevaratták”, azok voltak az elkövetők, és hogy még érdekesebb legyen a dolog, a bíró – aki a tárgyalást vezette – volt az orgazda. Ha botrányosan is, de végül is kiderült a teljes igazság.

Golyót felmentették minden eddigi vád alól, és a börtönben töltött időért kártérítést is megítéltek neki.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.