Bonifert Ádám : A nap tüze

“Hogy a napból hozott tűz fellobbanjon bennünk is, el kell égnünk,
ahhoz mindent: szerelmet, gyermekségünket, játékot, mindent föl kell áldoznunk:
önmagunkat…
(Latinovits Zoltán, 1975)*

 

A nap tüzéből

maradt-e valami még,

kihunyó égről

a csillag is leég,

az áldozatok

máglyáján mindig

születik egy új ég,

mikor a lázadások

eljutnak a hitig,

s azt mondják, már elég!

 

Menekülni néha kell,

csak az a gond, hová,

elsorvadt lélekkel

válni úttalanná,

égni, elégni

belső tüzektől,

s a máglyát táplálni

önlényegünkből.

 

Zavaros szellem,

zavart lélek,

már a szerelem

tüze sem éget,

megkeseredett

az örök gyermek,

játékot vesztett,

tervek mennek

a nagy semmibe.

 

Akkorra már

a sors sokat űz,

elfogyott a

napból hozott tűz,

máglyafüst festi

sötétre az eget,

s minden, mi létezett

belül már semmi.

 

Menekülni néha kell,

nincs játék, szerelem

kihunyt tüzekkel,

s mikor már szinte

hamuk vagyunk,

tudjuk, elégett teljes

önmagunk.

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.