A festő és a lánya 12.

*

 

Péntek este, ahogy előzőleg megbeszélték, megjelent a német helyőrség tiszti kara. Az egész olyan volt, mintha csak valami disz kivonulásra menetek volna. Három nagy Mercedes és az őket kísérő motorosok. Vencel kiment fogadni őket. Nagyon meglepődtek, amikor perfekt németjével megszólat. A „különitmény” vezetője Von Sachs meg is kérdezte:

– Mondja csak Herr Swarz/mert így mutatkozott be Vencel/ kit tisztelhetek önben? Nem hiszem, hogy ön itt született és itt nőt fel. A meghívó átadója is jól beszéli a németet, de ő biztosan itt született már.

Vencel beinvitálta a társaságot. Az alkalomra az egész étterem rész és a hozzá tartozó társalgó fel volt díszítve.

– Valóban nem itteni vagyok, de már huzamos ideje itt élek a családommal. Engedje meg, hogy bemutathassam őket.

Akik ott voltak, szorosan Vencel mögött sorakoztak fel. A gyerekeken kívül mindenki ott volt, és Vencel egyenként mutatott be mindenkit. Miután túlestek a „protokolláris bemutatkozáson” asztalhoz ültek. Az étteremben persze jelen volt néhány tag a Péntekiek társaságából is. Igaz csak kevesen, mert kijelentették Vencelnek, hogy nem hajlandók a megszálló erőkkel semmiféle kapcsolatba lépni, és csodálkoznak azon, hogy Vencel erre hajlandó. Vencel nem akarta elmagyarázni nekik, hogy ugyan miért is tette, amit tett. Úgy gondolta, majd adott időpontban, adott helyen beszámol a társaság távolmaradó tagjainak a dolgokról. Lassan vált oldottá a hangulat, mert az elején mindenki kicsit feszélyezve érezte magát. Von Sachs a vacsora végeztével megígérte, hogy ezután, ha tehetik, akkor szívesen fognak ide járni esténként szórakozni. Még mielőtt távoztak volna, megkérdezte Vencelt:

– Herrn Swarz, mennyivel tartozom önnek ezért a mai estéért?

– Ugyan már, hogy gondolja? Én hívtam meg önöket és a vendégeim voltak. Majd elintézzük máskor.

– Nem szeretek én tartozni sehol senkinek, tehát kérem, mondja meg. Bármilyen pénzben tudok fizetni önnek, ha a pengő nem felelne meg.

– Mondtam a vendégeim voltak, és sértésnek venném, ha fizetne. Remélem, lesz még alkalom, hogy majd másképpen, apróbb „szívességekkel” honorálja. De kérem, ne tekintse ezt úgy, mint valami „megvesztegetési kísérletet”

– Nem tekintem annak, de akkor mondja meg mi az, amiben esetleg szívességet tehetek önnek.

– Meg fog talán lepődni, de elmondom. Mint láthatta, rendes kiépített út vezet ide. A mostani helyzetben nem tudom kik, és mik járnak errefelé. Önök most Solymáron vannak. Ha megkérhetném, akkor próbálja meg biztosítani az út ellenőrzését az önökhöz közelfekvő területeken. A Budapestről ide vezető utak azok nem hiszem, hogy az ön hatásköréhez az ön területéhez csatolhatók. Arról nem is számítunk „hívatlan” vendégre. Viszont a falu felől? Láthatta, kik élnek itt fent a menedékházban. A családom, remélem, nem szorul védelemre, elkerülnek minket majd az esetleges harcok, de nem árt az óvatosság. Tehát önök az én bizalmamat élvezik, és ezennel megkérném, hogyha tudnak, legyenek cserében a segítségemre.

– Ez igazán csekélység, Herrn Swarz. Az út azon szakaszát, ami az én hatáskörömbe tartozik, ellenőrizni fogjuk. Ezt eddig is megtettük, hiszen naponta vannak járőreink a környéken. A Budapestről erre vezető utak ellenőrzését meg megpróbálom elintézni, de ezt ne vegye készpénznek. A hadi helyzet naponta változik. Az oroszok per pillanat támadásban vannak, errefelé tartanak. Az erőinket most át kell csoportosítani és ez időbe telik. Reményeim szerint sikerül őket visszaverni és sohasem fogják elérni Budapestet. Kár lenne, ha ezek a barbárok kárt tennének ebben a városban.

– Akkor számíthatunk önökre?

– Mindenképpen! Még egy kérdés: mikor tehetjük újból tiszteletünket. Természetesen, mint fizető vendégek?

– Bármikor, amikor az idejük engedi. Az önök kedvéért, ha kell, a szokásos nyitvatartási rendet is módosíthatom.

– Erre semmi szükség nem lesz. Esténként járnánk csak fel egy kis biliárd partira, na meg kártyázásra.

Miután eltávozott az utolsó ember is, Vencel fáradtan rogyott le egy székre.

– Ezen túl lennénk – fordult a többiekhez. – Remélem, be is váltja az ígéretét és gondoskodni fog róla, hogy nyugalmunk legyen kutakodó alakulatoktól. Vilmos! Menj le Józsival a pincébe, meséljétek el az új fejleményeket és hagyjátok egy kicsit levegőzni is őket. Ami étel maradt, vigyétek le nekik, kapjanak valami kis „ünnepit” is azon kívül, amit naponta tudunk adni.

 

 

/folyt. köv./

29látogató,1mai

Szerző Avi Ben Giora. 451 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.

6 Komment

Hagyj üzenetet