Repítenek rohanó évek
tollaborzolt vén törött szárnnyal.
Elhalványulnak színek, fények,
csitul az égi szivárvány-dal.
Visz a sors, még köröz, még emel,
de jaj a magasság már szédít,
s fáj, hogy az idő nem mérlegel,
csak elkísér a sír széléig.
Áldást, átkot hagyok a múltnak.
Vérrel írt névjegy az út porán.
Avitt kottáim elsárgultak,
az élet már új dalt komponál.
Nem sírom visssza az éveket,
magamat túszul odadobtam.
Rongy garason vett cselédeket
gyorsan elfelejti a holnap.
S legvégül,… ha hangom elakad,
kihuny a tűz, a szív se dobban.
Hagyatékom két szó korhatag
fejfámra írva: ember voltam.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.25. @ 21:27 :: Seres László
