Marthi Anna : vérszerződés

egyetlen mesém prológusa

 

 

mint halhatatlanok

kik vérük ontják a nem lehetnek

zokszó nélkül tűrni nem tudom

hogy ott vagy hol nem vagyok melletted

világba nézel míg itt újra nő kicsiny magom

ha elfeledhetsz mert sorsunk így akarja

akkor is kiásod síromat

ezer lepkét enged ki Pandora-szelence

Marius engem őriz mert erőtlen lettem

szobormagamból tép a szél

de rám találhatsz egy ősi veremben

mely fölfelé lyukas

mítosz mese csupán emlékezet

egy amiben halhatatlan

ember lehetnél végre

vérszerződésünk kidobott sorsunk

most egy az élet közeli cél

Legutóbbi módosítás: 2010.06.12. @ 22:20 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1335 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak