Marthi Anna :

a zene világnapján;
festmény: Ódor Tünde

mottó: “akár a lélek, mi legtágabb képen a formára ruha” Petz György

 

 

 

Hárfa hangja hallik

s vajúdó elme érce

arcra feszülő ráncként

mereng a valóról…

 

Hiába keresgél

üvegburába zárt

pupilla a tájon…

 

Csak ember-borjúkat

lel, s elveszett

életeket – sírást…

 

Amint a felszálló

és leszálló közt

vergődik szótlanul…

 

A semmibe bámul?

 

Vagy van még

létező egész,

relatív-realitás?

 

E bonyolult

emberi számadás,

négykézláb röfögés,

meg belebámulás…

 

Halott-hízott

borongás néhány

domború lankán.

 

Talán valóra

válás az árboc

a méretlen vízen,

s tengerfenéken… ?

 

Ülő csonk-maradvány

a tudatlan öröm?

 

Ha szép a látnivalód,

mit elméd fordultával

bocsát vízre a múlt,

 

ha elmék sokasága

nem álmodik hiába

létet, hol vetület

híd a szem,

 

mért lenne

a fenéken ülő

csonk-moszat

zöldülő foszladék… ?

 

De a vers csak

most kezdődik:

jelenem?!

 

Bárhogy lázadsz

kedves bensőm,

magamnak

köszönöm

jöttödet!

 

Megfognám a tér

szentélyét,

időtlen semmittevőt!

 

Miért újhodik meg folyton a lélek,

nem zárja körül se tér se idő?!

Csupán diafilmvetítőként ébred,

s elalszik, ha e semmi-be-le-szelídül…

 

https://7torony.hu/media/Mondom%20a%20versem,%20mondj%C3%A1k%20a%20versem/Marthi%20Anna/K%C3%A9sei%20sirat%C3%B3.mp3

 

Legutóbbi módosítás: 2010.06.04. @ 07:14 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak