kisslaki : Akasztás

Mindez öt tábla szalonnáért *

 

 

 

Kertész Vazul zászlós halkan káromkodott, mikor a tiszti járőr elvette tőle az öt tábla szalonnát. — Ő volt a marha — szidta magát —, mit sétálgat a két front között egy tömött zsákkal a hátán, mintha a fiumei promenádon hetyegne? Miközben kisérték, megsiratta a zsák nyersbőrt, amit Slomo Grünovicsnak adott érte cserébe. Amikor bevitték az őrségre, Szentirmay őrnagy rögtön két hét fogdát sózott rá. Na nem azért, mert pünkösd óta hallgatnak a fegyverek, és barátkoznak az eddigi ellenségek, hanem azért, mert a muszka oldalról jövet kapta el, és sejtette, hogy a raktárból lopott bőr változott át szalonnává az oroszoknál. Szentirmay frontszakaszán csend volt, de hivatalosan még tartotta a háború. Más századoknál, néha még eldördültek az ágyuk, ha egy-egy megvadult, túlbuzgó tisztnek nem volt elég a hároméves öldöklés. Pedig az oroszok már a békekötésről tárgyalgattak. Elég volt a muzsikoknak is a háborúból, és ahogy hallják, a hátországban polgárháború van, és talán már – Isten óvja – a Cáratyuska sem atyuska már.

 

A K. und K. Vezérkar véget akart vetni a keleti front demoralizálásának, ezért elküldte a rettegett hírű katonai ügyészüket, Gusztáv Emánuel von und zu der Taunus-Wartung ezredest. Érthető, hogy a két segédtisztje a rövidség kedvéért csak Gusztinak hívta, kísérőkatonái meg disznónak. — Persze, csak egymás közt.

A háború rosszul kezdődött a főnemesi csemete számára, pedig kitüntetéssel végezte a bécsújhelyi katonai akadémiát, és a jogi egyetemet is. A malőr még tizennégyben történt, mikor búcsúestét tartottak Kőszegen a vezérkari tisztek. Az orosz frontra induló vonatuk, már gőz alatt virrasztott az állomáson. A kaszinóba véletlenül fiatal hadbíró azt találta mondani, hogy Hötzendorf gróf, a vezérkari főnök egy dilettáns ökör, ami a harcászatot illeti. Nem csoda, hogy úgy röhögtek körülötte a fiatal kadéturak, hogy akaratlanul is levizelték egymást. A bíró mentségére legyen mondva, hogy mindez hajnalban a zsúfolt pissoirban hangzott el, és már legtöbben nagyon részegek voltak. – De valahogy eljutott a gróf fülébe.

Nem csoda; mögötte várt, hogy szabad legyen a kagyló… Ezek után természetes, hogy évekig újabb és újabb frontszakaszra helyezték, mert nem kedvelték felettesei a denunciáns alakokat, és a kapásból meghozott halálos ítéleteket. Guszti ezredest nem zavarta a közutálat. Sziklaszilárdan eltökélte, hogy vasfegyelemmel, és elrettentő büntetéssel, de megmenteni a Monarchiát, és kiírtja soraiból a hazaárulókat. Majd ad ő az egész ellenséggel fraternizáló lusta bandának, akik csak a császár menázsiját zabálják, és a zsoldját lopják!  – Tizenhétben, a vezérkar is hasonló sugallattal küldte a rettegett hadbírót újabb inspekcióra, a krasznovi frontszakaszra.

Kertész Vazulnak amilyen pechje volt, éppen másnap járt volna le a két hete, mikor behívatták a hadbíróhoz. Ahogy belépett, majdnem röhögött mikor meglátta az ügyészt és a védőt az ülnökkel. Mit fontoskodnak még ezek? – gondolta, de elment a jókedve, mikor felemelkedett a bíró és kihirdette, hogy Kertészt Vazul zászlóst megfosztja a rangjától és a rögtönítélő bírósága, kötéláltali halálra ítéli. Indoklásul még hozzáfűzte, hogy az ilyen nem érdemli meg a golyót, mert még szalonnalopással is beszennyezte a tiszti mundért.

Vazul megbénultan, bambán állt, mint aki eszét vesztette. Szentirmay őrnagy a pisztolytáskájához kapott, de egy pillanatra rá lehiggadt, és közömbösen nézett a bíróra.  

 

  Mikor Kertészt visszazárták a cellába, vagy jó darabig kábán ücsörgött a priccsén és azt hitte, hogy agyára ment a szalonna elvesztése. Rémálom az egész. Minden pillanatban azt várta, hogy belép a barátja, az örökké vidám Kovács hadnagy, és röhögve megkérdezi, hogy mit szól, a vicchez, hogy sikerült az átverés? De helyette csak este nyitották rá a cellaajtót. A tábori rabbi és a szakács jött. Résztvevő arccal leültek a földhöz rögzített padra.

— Rágyújtasz? — kérdezte Rezsőt a tábori rabbi.

— Rá hát!  

— Egészségtelen — akarta mondani a szakács, de aztán észbekapott. Lefogadta volna, hogy nem a tüdőrák viszi a barátját a sírba. Holnapra a kaszárnyaudvaron az akasztófát sem unalmában ácsoltatja az a disznó Guszti, és a kötél sem csak dísznek fog lógni a kampóról.

— Rezsőkém, utolsó lakomára tudnék neked ajánlani egy tápláló kecskeméti sóletet, aztán rántott libamájat körettel, na persze hozzá idei vitamindús salátával. Szentirmay vehet Goldziehertől az orosz rabbitól egy üveg karmeli vörösbort. Biztos ad neki, ha megmondja, hogy akasztásra kell…

— Inkább egy üveg pálinkát hozz, mert meghülyültem. Vagy csak a világ?

Erre a rabbi sem tudott válaszolni. 

Közben a századirodában, mikor végre Szentirmay egyedül maradt, egy százszavas rejtjelezett táviratot küldött a katonai elhárítás ezredesének, báró Erőskehőy-Schwarzenberg Eduárdnak. Egyébként a nagyhatalmú tiszt, civilben a bácsikája volt. Még megvárta a sürgöny visszaigazolását, majd megkönnyebbülten töltött magának egy nagypohár konyakot.

 

Délre járt már. Az akasztófát lebontották, mert a hadbíró nagylelkűségi rohamában golyóáltali halálra változtatta az ítéletet. Már délre járt. Szentirmay idegesen pislogott az órájára. Végre megjelent két katona, köztük a megbilincselt kezű, enyhén részeg zászlóssal. A rabbi mellette talán vicceket mesélhetett Vazulnak, mert a zászlós bambán vigyorgott. Talán mégis küldött neki karmelit a muszka Goldzieher?

Alig mentek pár métert, amikor megjelent egy szakasz vöröskeresztes egészségügyi katona, egy katonaorvos vezetésével. Szentirmay elébük ment, majd pár szót váltott az orvossal, aki széles karlengetéssel barátságosan integetett a hadbírónak. Mikor az ítész hozzájuk ért, két markos ápoló hirtelen egy fehér zubbonyt hoztak rá, de olyat, hogy a túl hosszú ujjait hátul kellett összekötni. Mikor elmentek a hadbíróval, nem idegeskedtek; megszokták az ordítozást…

 

Legutóbbi módosítás: 2010.06.21. @ 07:57 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de