Horváth Nóra : Sír az Ég!

 

 

 

Sivatagi homokszemek

masszírozzák nedves tenyerét

az embernek,

rátapadnak,

elérik a kézfejét.

Homokvárat munkált,

a Nap bearanyozta

pompáját,

a szél sárba tiporta,

mint betűimet a porba.

Csekély vizű patak,

délibáb a látóhatáron,

elhiszi; ihat,

de nem elég,

lecsepeg a száraz ajkadon.

Sír az Ég

lagymatagon a langyos földre,

ketté foszlott a kék bárányfelhője,

tükörsima felleg,

vágyik a zöldre.

Könnycseppek

a szomorú fűzfákon;

fűszálon, levélen,

vagy bármi máson,

harangzik a gyöngyvirágon.

 

Kiapadhatatlanul…

 

Ne aggódj, nem fogyhat ki,

van belőle bőven,

Sír az Ég; ez nem volna elég,

a tető is beázik.

Tőlem…, Istenem, magatehetetlen!

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).