Avi Ben Giora. : Bevásárlás

*

 

 

Egy költözködés nem egy leányálom. Sajnos elég sokszor előfordult már életemben, így van némi tapasztalatom is. Volt már olyan, hogy nem csak egyik városból a másikba költöztem, hanem egyik országból a másikba. Azt szokták mondani, úgy szép az élet, ha zajlik. Most csupán egyik kerületből a másikba költöztünk. Két nap alatt összepakoltuk a holmikat, amiket a régi lakásból okvetlen magunkkal akartunk vinni.  Igyekeztem, hogy minél kevesebb legyen, de így is egy csomó doboz telt meg. A beköltözés simán ment. Mivel a bútorok túlnyomó részét lecseréltük újra, szinte semmit sem kellett cipekedni. Ám nem minden klappolt úgy, ahogy elterveztük. A konyhabútor és az összes konyhai háztartási gép egyéni ízlésünk és igényünk alapján történt. Persze a lányom tervezte meg az egészet, hiszen neki nagyobb a térlátása, na meg fiatal is. Igen ám, de elméretezték, hiába adott meg pontos adatokat szinte centiméter pontossággal.

– Most akkor mi lesz? – tettük fel a nagy kérdést neki.

– Hogyhogy mi lesz? Elviszik az egészet, és méretre szabják, újra csinálják. Elvégre kifizettünk egy vagyont és nem azt kaptuk, amit megrendeltünk.

– Ezt mi is tudjuk és tisztában vagyunk vele, hogy kötelesek méretre szabni és újra beszerelni, de addig mi lesző Se egy sütő, se semmi, hogy akár egy teát vagy kávét igyunk.

– Ez a legkevesebb. Van konyhakész kaja, amit csak a mikrowarmba kell tenni. Igaz van némi mellékíze, de jobbat válogatunk, ha az drágább is.

Cirka két hétig csak ilyen úgynevezett mőkajákat ettünk, nem túl nagy lelkesedéssel. Nem baj – gondoltam magamban –, annál nagyobb öröm lesz, amikor az első ebéd végre elkészül majd az új konyhában. „Ha lúd, legyen kövér” jelszóval elértem azt is, hogy a régi fridzsidert is kicseréljük a legmodernebb non frost tipusra. Ennek az az előnye, hogy a mélyhűtő rendszere úgy fagyaszt, hogy nem képződik több centi vastag jégréteg, nem kell leolvasztani két–háromhavonta. A régit beszámították az új árába. Na nem sokat, habár alig volt három éves, de ezzel is megspóroltunk egy utat, mivel a régi készüléket nem lehet csak úgy kidobni, hanem el kell szállítani egy külön kijelölt helyre.

Elérkezett a várva várt nap és hozták a már méretre szabott bútort és berendezést. Hiába is akarták még aznap üzembe helyezni a technika ördöge megtréfálta a szerelőket. Valami alátét, vagy mi rossz volt így másnapra is maradt még munkájuk. Másnap jöttek is már kora reggel és fél óra alatt állt a kész konyha minden berendezéssel.

– Ezzel is meglennénk, mondtam. Veszem akkor a bevásárló kocsimat és elmegyek bevásárolni. Nincs itthon semmi.

– Megyek veled – ajánlkozott lányom.

– Maradj csak itthon segíteni a mamának. Takarítani kell, egy kicsit rendezkedni is. Én hamar megjárom a két szupermarketet, nincs is messze. Ebbe a taligába meg elég sok belefér. Tudom, jó volna, ha még meglenne az autóm, egyszerre el lehetne mindent cipelni, de ha nincs, hát nincs. Kétszer vagy háromszor így is, úgy is fordulnom kell.

A listát már elkészítettük, tehát ezzel nem kellett bajlódnom. Az első körrel az alapdolgokat vásároltam meg, mint liszt, olaj, rizs, cukor stb. Rendesen meg volt pakolva a taliga.

– Elhoztad az egész szupermarketet? – kérdezték.

– Mit hoztam elő Mindenből öt–öt kilót. Ennyi mindig kell, hogy legyen.

Kipakoltam az egész rakományt az asztalra.

– Pakoljátok be, megyek a második fordulóra. Egy kérdés. Mit főzzünk, mit vegyek ebédre?

– Amit gondolsz, és nem jár sok pepeccsel.

– Akkor meg is beszéltük. Hozok, amit gondolok.

– Még valami – szólt utánam a nejem. – Hozzál egy kis száraz tésztát, az is jó, ha van a háznál.

Elindultam a második fuvarért. Hamar összeválogattam, ami még a listán volt, majd elkezdtem magamban latolgatni, mit is kéne főzni, ami gyorsan kész és kevés pepecs. De mégis mi legyen, ami különleges is? A választásom a fasírtra esett. Egybefasírt és belesütök egy kolbászt is. Savanyú uborka kis krumplipüré porból, amit csak tejjel, vízzel kell bekeverni meg vajjal ízesíteni. Megvettem mindent, aztán valamitől vezérelve visszafordultam az italos pulthoz. Kéne valami jó bor is gondoltam –, meg veszek valami felvágottat, sajtot is. Közben megnéztem a bukszám is, nehogy túlköltekezzek és hitelkártyát kelljen használnom. Volt még, de oda kellett figyelnem, mert kifogyóban volt a készpénz. Berámoltam mindent a bevásárlóba és indultam haza. Mire hazaértem példás rendben volt már minden. Elrakodva frissen felmosva.

– Ez igen! – dicsértem meg a lányokat! – Mint a patika. Pihenjetek, majd én ezeket elrakom, meg amúgy is én főzök.

Kezdtem kirámolni a bevásárló kocsit. Minden külön nejlonszatyorban volt, csupán csak ki kellett a szatyrokat bányászni és utána berakodni a frizsiderbe. Simán ment, amikor viszont a darálthúst, felvágottat és bort tartalmazó szatyor került sorra, bekövetkezett a balesett. A nejlonszatyrokban soha sem volt bizodalmam, mert párszor előfordult, hogy jól megpakoltam és aztán útközben leszakadt a füle. Ha szerencsém volt megúsztam a dolgot, csupán a szerte–szétgurult árut kellet összeszedegetni és utána felnyalábolni a szatyormaradványt. Sokszor volt ez sajnos másképpen is, amikor is eltört valami, kilyukadt a zacskó, és a drága holmi szétterült a járdán vagy az aszfalton. Most nem járda volt és nem is aszfalt, hanem a frissen mosott konyha. A borosüveg összetört menthetetlenül, és a drága nedű, mint egy gyilkosság bizonyítéka szétterült a konyha padlózatán. A fasírt kezdte kissé beszívni a bort.

– Ügyes! – dicsértek a lányok. – Elefánt a porcelánboltban.

– Tudom, tudom, nem erősségem a pakolás és most megint ügyeskedtem. Nem kell mindjárt ekkora palávert csinálni. Eltört a bor, na, Istenem. Felszenteltem a konyhapadlót. Majd hozok másikat.

A fasírtot bemertem egy tálba és a még menthető bort ráöntöttem hagy azt is szívja magába. Aztán indultam is volna a felmosó rongyért, de valamiben elcsúsztam és hatalmasat tanyáztam. Valahogy nem volt a legsikeresebb az anyaföldhöz való becsapódásom, mert a vállamba erős fájdalmat éreztem. Sebaj, gondoltam, kemény a föld, ennyi. Felmostam és indultam is le, hogy az eltörött bort pótoljam. Mire visszaértem már nagyon sajgott a vállam. Ennek ellenére nekiálltam és megcsináltam az ebédet. Boros fasírt, benne sült csípős kolbásszal, krumplipüré és savanyú uborka. Jól sikerült, csak a vállam kezdett egyre jobban sajogni.

– Lemegyek az orvoshoz, mert valami nem stimmel. Ennek nem szabadna ennyire fájnia. Egy sima esés volt az egész, és úgy érzem, mintha valami nagykalapáccsal megtörtek volna.

Az orvos nem volt messze. Nem sokat nézegetett, azonnal beutalt a baleseti kórházba. Elmentem és ott megröntgeneztek. Törést nem találtak, de valami biztosító kötésbe tettek. Nem volt nálam mobil telefon, így nem tudtam hazaszólni.

– Mi történt veled, csak nem tört elő – kérdezte aggódva a feleségem, mikor hazaértem.

– El nem tört semmim csak jól megütöttem. Bepólyáltak, hogy ne erőltessem.

– Ha kicsit rosszindulatú lennék, akkor most azt mondanám neked, az egészet direkt csináltad, hogy ezután ne neked kelljen majd vásárolni, de tudom, hogy ez hülyeség. Egy azonban biztos: egyedül nem mész sohasem nagybevásárlásra.

Ami igaz, az igaz. Ha nagybevásárlásra megyek a hónap elején vagy végén, vagy a nejem vagy a lányom elkísér. Nem is volt azóta egy ilyen balesetem sem. Csupán mindig a pénztárcám bánja. Mert a kísérőket a vásárlás végén mindég megvendégelem valamivel. Ennyi nekik is jár.

 

Legutóbbi módosítás: 2010.06.06. @ 14:00 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.