Felkel a Nap, nyújtózkodik,
aztán útra készül.
Esik, ha fúj, végzi dolgát
nap mint nap, vitézül.
Bejárja az egész Földet,
míg vége a napnak,
– napfény nélkül a Világon
semmi nem maradhat!
Átsuhan a sűrű erdőn,
átfolyik a réten,
– figyelnie sem kell, útját
ismeri már régen…
Ágról ágra ugrál, mikor
ablakodhoz érve
betekint, – és meglát… Most már
útjáról letérne!
Megdöbbent az eget néző
csillagászok hada,
hogy egy percre megtorpant
a fenséges Nap maga!
Pedig csak az öreg csillag
megpihent egy ágon.
*
– Persze, azon, honnan Téged
csodálhat, úgy látom…
Legutóbbi módosítás: 2010.05.03. @ 04:58 :: Zalán György