Elképeszt?, mennyi tanulságos történet és nélkülözhetetlen n?i tudás halmozódik fel az id?k folyamán, és örökl?dik generációk során át. Dédanyák, nagyanyák, anyu, sógorn?k, anyósok útmutatásai, (rém)történetei érlelik n?vé, anyává a lánykezdeményt.
A dédanyák közül egyet ismertem személyesen. Kemény asszony volt, hidegkék szúrós szemekkel, anyámban látom még most is nap mint nap. Egyid?s volt a huszadik századdal, sorsa is legalább annyira cifra. Az isztambuli zsidó keresked?t?l a húszas-harmincas években lezavart még három házasságon keresztül a békésebb öregkor jehovista közösségéig. T?le tanultam t?be f?zni a cérnát és sodró-pödr? mozdulatokkal, egy kézzel csomót kötni a végére; búzavirágot hímezni. Ennél extrémebb dolgokat is megosztott velem, például, hogy a hátunkon sohasem alszunk, f?leg nem férfi mellet, mert akkor rádmászik. Ez utóbbi jelent?ségét szerencsére nem értettem még hatévesen, most meg már nem ijedezem t?le annyira. A parókától viszont még most is a hideg ráz, pedig jól jönne olykor, f?leg rohanós, nemérekráhajatmosnifésülködni, napokon.
A másik – csupán fényképr?l ismert dédanya – az el?z? tökéletes ellentéte, csupa meleg barnaság, szelídség, semmi rafináltság. Talán valami kis fegyelmezett nyugtalanság. Vele cseréltünk. ? ment, én pár napra rá jöttem. Rámhagyta a tekintetét meg a kis noteszt, a háborúból, hogy Szegeden mikor mennyibe került a tojás, meg mi van a rokonokkal odaát Bánátban, Bácskában. És majdnem elfelejtettem a levendulaillat legendáját, valamint hogy Vigyázó néni mindig elt?nteti az izzlapot ruhapróba közben. Szóval, vigyázni kell az emberekkel… a nénikkel is.
A nagyanyák a kifogyhatatlan információforrások és irányt?k. Szembesülni lehet például azzal, hogy szülni manapság már úri mulatság – bár err?l sógorn? úgy nyilatkozott, amikor aktuális volt, hogy kurvára fáj drágám, de utána olyan aranyosak -, bezzeg a háborúban vagy az ötvenes években. Megnyugtató, hogy nemcsak engem küldözgetnek haza a kórházból három napon keresztül, hogy ne akarjak már annyira, majd jön az a gyerek magától, hanem a nagyit is negyvenötben, ágynem?st?l – mert akkor még azt is otthonról kellett vinni. A szoptatással f?leg nem kell annyit vesz?dni, hiszen pirított grízen és forralt, vizezett tehéntejen n?tt fel Erzsi néném is, és milyen szép nagy lett. Egyébként úrin? volt már akkor is, a pelenkája damasztabroszból készült. Vég nélkül lehetne sorolni a családi recepteket is a kútbank?tt?l a magyarica pitéig, vagy a félhold alakú Kossuth-kifliig. Egy életre megtanultam például, hogy egy igazi n?höz mindig hozzátartozik egy kis csillogás meg egy kis cip?sarok kopogás, illetve, hogy a nokedli csak frissen kif?zve jó, mert különben megmered. Arról se feledkezzünk meg, hogy a nagyik bizony él? történelemkönyvek is, mindent tudnak a Délvidék mai napig rázós rezdüléseir?l.
Anyósok is elláttak rengeteg praktikus életvezetési, szervezési és háztartási tudománnyal. Sose gondoltam volna korábban például, hogy a szúnyoghálót le lehet mosni, nem kell feltétlenül kicserélni, valamint a partvissal is ugyanez a helyzet. A radiátorhoz lehet kapni kifejezetten erre a célra kifejlesztett radiátormosó kefét. (Most konvektor van. Vajon ahhoz is lehet?) Úgy lehet f?zni hamis húslevest, hogy reszelt répát f?zünk bele, húsleves színt kapunk. Az újkrumplit nem lehet héjában megf?zni, tehát rakott krumplinak alkalmatlan. (Ez nem igaz, kipróbáltam, sikerült.) A rántani való húst mindig minden körülmények közt ki kell klopfolni. Még mindig jobb, ha olyannal kell együtt élni, aki jobban szeret engem, mint én ?t, mintha ez fordítva lenne. (Hm… )
Anyámtól is sok mindent tanultam, de úgy gondolom, a harciasság tette rám a legnagyobb hatást. Anyatigrisként küzdeni és védelmezni véreidet – ha kell, önmagukkal szemben is.
De azt még senki nem tudta megmondani, hogyan kell boldogan élni. Ami ennél keser?bb, nem is tudta megmutatni senki.
(2009.)
Legutóbbi módosítás: 2010.05.29. @ 12:38 :: Kovács Ágnes