Festmény: Bertók Mihály
Temetnek a sarokházban,
Az utcán feketét ránt a sár.
A siratás fejkendős szolgája
Összekulcsolt kezével rajta jár.
Kesereg arcán a fátyla,
Szélbe sújt a szoknya ránca.
Könnytelen rideg arcán
Sírokat ásnak.
Szegény szerelmét temetik,
Emlékek szövik koporsóját,
Virágok sárgaságát
Mind a mélybe engedik.
Vajúdik a nyak sújtása,
Zokog a csönd az árva,
Égett két szembogarába
minden búját szánja.
Végül térdet hajt a sár is,
Botlik a kéz az arcba.
Ügyetlenül száguld mégis
Gondolat a gondolatba.
Mikor mindenki hazamenne,
maradna, és sír mellett feledne.
Szál virágán pír
Pirosában dárda.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.10. @ 08:01 :: Marthi Anna