Kavyamitra Maróti György : Értékárusító Szaküzlet

A sokak által lenézett és elkerült „nyóckerben”, Budapesten, a Kálvária és a K?ris utca sarkán van egy kicsiny üzlet.
Ezen a környéken szanálásra váró földszintes vagy egyemeletes, roskadozó bérházak állnak, melyek már itt voltak nemecsek ern? korában is, és azóta egyvégtében  romlanak, pusztulnak, mint omladék állanak.
Még állanak.
Hogy az a kis üzlet, melyr?l mesélni fogok, mióta áll itt, arról nincs tudomásom; én az átkozott huszadik század utolsó éveiben láttam el?ször, azóta bizonyosan itt áll.
Tulajdonosa egy meglehet?sen koros – mondhatnám: öreg – zsidó emberke; alacsony, joviális, szemüveges, ?sz hajú úr. ? a Tulaj, más szóképpen: a Mágus.
A Mágus úgy véli, hogy az elátkozott huszadik század els? harmadában kezdtek gy?lni a bajok, második felében már omlott, bomlott,  hullott minden a semmibe, az utolsó évtizedben aztán világossá vált a besötétedés, és az azt követ? húsz év maga volt a minden értékek végs? pusztulása, ahogy magában gyakran nevezte a kort.
A Mágus, ki hosszú és tartalmas életében filozófiával és vallásfenomenológiával is foglalkozott, úgy látta, hogy az általános elsötétülés oka a hagyományos, egykor volt értékek el-kit?nése világunkból.
A világnak épp világossága hullott setétségbe.
Azt tisztán látta a Mágus, hogy maguk az értékek persze nem vesztek el, valahol, valahogyan léteznek, megvannak azok, csak az emberek megkavarodtak, mindenféle mást gondoltak az értékek fel?l, aztán persze szenvedtek szegények, hogy rosszul értelmeztek mindent, de mindent.
Rossz irányból gondolkodtak Szerelemr?l, Barátságról, Hazaszeretetr?l, Hitr?l és minden más értékr?l is.
Amikor ezt megértette a Mágus, mágikus hatalmánál fogva kísérletezni kezdett, és sikeresen állított el? érték-hormonokat, érték-pasztillákat, értékszóró gázokat, tablettákat, miegyebeket.
Aztán megnyitotta boltját, mely azt megel?z?en régiség- és antikvár könyvesbolt volt.
A Mágus persze jól tudta, hogy valójában illúziókat állít el? csupán: a világban sem pontosabbak nem lettek az egykor volt értékek, sem meg nem jelentek: ? csak azt tudta, hogy rajta kívül is vannak emberek, kik szenvednek az értéktelenségek fenomenális világában. Az ? számukra kísérletezte ki illúzió-pasztilláit, gázait, g?zeit, tablettáit, kanalas érték-folyadékjait. Aki megvette, és használta azokat, annak számára – de csakis annak számára – az értékek megjelentek.
Ezt követ?en kiakasztotta kicsiny boltja fölé az új cégtáblát: „Értékárusító Szaküzlet”; és fölakasztott belül egy másik táblát, afféle reklámot: „Valódi Értékre vágyik? Nálam megveheti!”
És aztán csak várt.

No hát, nem sokára nyílt a bolt ajtaja, szólt a kis cseng? az ajtó fölött, Középkorú Férfiember jött be, hangos szóval szólt: „Szabadság!”
A Mágus fölnézett a pultról, és halkan mondta: „Uram, ez a köszönés már jó ideje kimúlt, nincs divatban!”
”Bocsánat!” – mondja a Férfiember. – „Nem köszöntem én, elnézését kérem türelmetlenségemért: szép, jó napot kívánok! A szabadság szó – melyet Ön köszönésnek vélt – arra vonatkozott, hogy szívesen vennék abból… Szabadságot szeretnék venni, uram!”
”És mit gondol róla? Nem szeretnék önnek bóvlit adni.”
”Mit értek szabadságon? No…” – töpreng el a Középkorú. – „Mondjuk: bármilyen küls? er?t?l való függetlenséget. Az önkibontakoztatás lehet?ségét! Szabadságot, uram, Szabadságot vennék!”
”Pontosabban?” – kérdi a Mágus.
” Lehet?séget vennék Boltos, lehet?séget, hogy döntéseket hozhassak, és döntéseim alapján cselekedhessek! Ezt szeretném! Arra vágyom, hogy a hatalom megbüntethesse ugyan lépésemet, de ne tudja megel?zni azt! Adjon nekem képességet – érti? Képességet! – az értelemmel összhangban lév? cselekvésre, képességet az egyetemesen elfogadott értékekkel összhangban való cselekvésre! Szabadságot vennék!”
A Mágus még egy utolsót kérdezett: „És mások szabadsága?”
”Soha! Soha nem szeretnék olyan Szabadságot venni Önt?l, mely másokat korlátok közé szoríthat!”
Erre a Mágus – pár ezer forintért – adott néki Szabadságot: a Középkorú boldogan ment világgá.

Másodjára – id?ben még, zárás el?tt – álmodó tekintet?, ifjú Lányka nyitott be. Szeme tenger, haja ében, termete leomló ágú nyírfa.
”Szerelmet kérek!” – szólt halkan.
A Mágus rokonszenvvel nézte: ”Úgy érti Kisasszony, hogy egy szeretett személy iránti vágyban és odaadásban megnyilatkozó, nemi vonzalmon alapuló érzelmet venne?”
”Ó nem!” – álmodozik a Lányka. – „Nem rólam van szó, én szerelmes vagyok. És ehhez a szexnek… nincs köze, az más! Tudja, olyasmit vennék, amiben én lehetnék a szeretett személy, aki iránt ? vágyban és odaadásban… Hisz tetszik érteni?”
A Mágus hátra sem nézve fölnyúlt a polcra, levett egy dobozt, és azt mondta: „Itt van Kisasszony! Majd nyissa ki, és mondja: viriavarázslat, legyenaparádé… És éljen Ön boldogan!”

Másnap, nyitás után azonnal, betoppant egy meglehet?s Ifjú Férfi: ’”Van Hazaszeretete?”
”Milyenre gondol? Van pet?fifélém, kölcseysem, aztán vannak újabbak is: mélymagyar, kicsit fasiszta, olyan jobbikféle, piros-fehér-zöld látókör?, nagymagyarországos… Van aranyjánosim is, tán a legjobb fajta. Akarja?”
”Inkább olyan józsefattilás, radnóti-félés kéne nekem!”
A Mágus keresgél a polcon, olvassa a dobozok feliratát: ”És mégis, magyarnak, számkivetve… Ím, itt e k?…Az érzés egyre megy: a költ?, s a… cipész-inas, nem egy.”
És kap egy doboz Hazaszeretetet az Ifjú: a dobozon ez áll: „Íme hát, megleltem…”

Most Öreg Néne érkezik a bolt elé, ?zikéjét kint hagyja; benyit, köszön halkan, és kérdezi: „Jósága van-e?”
”Megöltük a Jóságot, de mi az?” – így a Mágus. – „Jó, aki jó életet él? Templomos öregasszonyok jók-e? Ismerjük a Jóság különös dadáit: a betegeket ápolják, az öregeket gondozzák, és az ?rülteknek kandiscukrot adnak! De mi az a Jóság, no? Mi?”
”Nem tudom: én Jóságot vennék!”
És a Mágus ad neki: igazit, valódit.

Tizennégy éves Kisfiú a következ?.
”Csóóókolom!”
”Szervusz. Mi kéne, ha vóna?”
”Tetszik tudni, egyedül ülök az els? padban, soha senki sem jön gombfocizni hozzánk, ha játszom, én vagyok a fradi is meg az újpest is. Tetszik árulni Barátságot?”
”Van éppen: tudod, olyan önként vállalt, szimpátián alapuló, elmélyült, bizalmas kapcsolatom, az van. Szeretnél olyat?”
A Kisfiú rábólint, a Mágus meg ingyen adja neki. Ki ingyen ad, azt a Kisfiú szereti érte: máris van egy Barátja.

És most már jönnek sorban H?siességért, Hitért, Szeretetért, Szépért, Jóért, Igazért a vásárlók.

Tegnap aztán arra jártam én is, a Kálvária és a K?ris utca sarkán. Rövid töprengés után benyitottam, és köszöntem szépen.
„Mivel szolgálhatok?” – kérdezte a Mágus. – „Szabadság? Szerelem? Vagy mindkett? egyben?”
”Én… én kérem, kérem szépen… a Múltamat szeretném… megvenném!”
Csakhogy a Mágus ezúttal sajnálkozva tárta szét karjait…

Legutóbbi módosítás: 2010.04.22. @ 08:56 :: Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.