Avi Ben Giora. : A búsuló Juhász

*

 

 

Juhász Józsi egész dédapjáig tudta visszavezetni az apáról fiúra szálló mesterségét. Ő még a régi „ánti” világban kezdte tanulni a mesterség fortélyait. Jött a közösbe való bekényszerítés, ami mindenkit érintett. Őt ez csak annyiból, hogy az éves járandósága, ami általában nagyobb részt jószág volt és csak kisebbik része anyagi természetű, teljes mértékben megváltozott. Panaszra nem lehetett semmi oka, mivel ugyanúgy a nyájat kellett őriznie, de a bérének mértéke és mennyisége megváltozott. Többé nem lehetett csak úgy elszámolni egy birkát tokánynak. Nem nagyon tetszett ez persze a juhászoknak, de nem volt apelláta abban az időben. Józsi különbben is egy amolyan belenyugvó természetű ember volt. Megvolt a magához való esze, de mindig azt mondta, ő nem fárasztja az eszét olyan komoly kérdések eldöntésére, amihez nincsen sok köze. Nem is volt neki szinte soha semmi baja senkivel. Ő mindenkire ráhagyott mindent, viszont a saját munkakörébe nem tűrt el semmi beleszólást. Neki a kisebb „vétségeket” – mint feketevágás –, könnyebben el is nézték, mint másnak.

Már jól benne járt a korban, amikor megnősült. Senki sem tudja azt, hogy miért pont városi lányt választott magának. Az egész ismeretség és házasságkötés fura volt. Valami ünnepségre hívták be a pusztáról, és persze ennek eleget kellett tenni, mivel harmadmagával neki kellett megfőznie a bográcsgulyást. Nagy volt a vendégsereg és persze volt mulatság és tánc is. Nem volt egy különösebben mulatós ember, de aznap este elengedte magát és egész este a TSz vezető lányával, Annával ropta a talpalávalót. Mégis hogy’ lett aztán később az egészből házasság, azt már talán ők sem tudják. Elég az hozzá, hogy alig egy év leforgása alatt történt az egész. Józsinak nem volt családja más csak az öccse, aki városi ember lett, mert ahogy ő mondta, kell egy kis változtatás is a régi megszokott családi hagyományokban. Nem nagyon volt idejük beszélgetni, találkozni, így meglepte a hír, hogy a bátyja is ennyi idő után szakítani akar a régi családi hagyományokkal.

– Akar a fene – mondta Józsi az öccsének. – Nem gondolod, hogy a pusztáról majd beköltözök valami fájintos úri házba? Nem nekem való az. De az a fehérnép, ez az Ancsa a kedvemre való és ő sem akarja azt, hogy szakítsak a régi foglalkozásommal.

– Nem lesz az így jó, te Józsi.  A menyecske most azt mondja, hogy kibírja, hogy hetente egyszer mész haza. De mi lesz később?

– Ki törődik azzal. A férfi az úr a házban és punktum.

Az esküvő után aztán elkezdődtek a gondok. Józsi apósának elképzelései voltak a vejével. Iskoláztatni akarta de Józsi kibujt alóla.

– Minek nekem az iskola? Nekem a kisujjamban van az, amit a nagytudományuak akarnak tanítani. Én többet tudok az egész szakma csínja–bínjáról, mint akik soha nem voltak kint a pusztában.

– Te Józsi, túl kevély és büszke ember vagy. Senki nem mondta, hogy te nem vagy kiváló juhász, de a mai világban az is másképpen van. Neked a feleséged mellett a helyed és az nem élet, hogy csak a hétvégén vagy vele.

– Hagyjon engem ezzel. Én elvagyok a pusztában és ő meg otthon a házban. Nem tudok én a városban lakni, az nem nekem van kitalálva.

Nem adta fel az apósa, de Józsi egy nehézfejű csökönyös ember volt. Megszületett a „trónörökös” és ezzel kezdetét vette az állandó perpatvar. Amikor a gyerek egy éves lett, az apja kényszeríteni akarta a feleségét, hogy költözzenek ki a tanyára, és csak télen menjenek vissza a városi házba.

– Ez a gyerek is juhász lesz, mint én. Nem való ennek a városi levegő.

Szó szót követett és válás lett a vége. Anna visszament a házba, amit később eladott és felköltözött a fővárosba.

 

Telt, múlt az idő. A gyerek iskolába került. Nem éppen a legjobb tanulók közt, de eszes gyerek volt. Anna egyedül élte az életét, de azért mindig volt valaki mellette. Hol ilyen, hol olyan ember. Arra vigyázott, hogy senkit se engedjen túl közel magához és a lakásába nem engedett be tartósan senkit sem. A kis Józsinak nehéz volt ezt megszoknia, mert mire „elviselt” egy idegent, már jött is a másik. Mikor már a nyolcadik osztályt járta, nagy kérdés előtt állt az anyja. Minek adja a Jóska gyereket. Különösebben semmi sem vonzotta. A tanulás főleg nem. Jómódban élt az anyjával, szinte mindene megvolt és még azon felül is. Újruhák, a legmárkásabb dolgok. Tellett miből, hiszen az anyja kapott otthonról is meg jó munkahelye is volt. Végül úgy döntött, szakiskolába küldi a gyereket, ahol szakmát tanulhat. Mivel nagyon szerette a hasát a Jóska gyerek, hát szakácsnak adta, tetszett neki, és nagy lendülettel állt hozzá az új kihívásnak. A probléma akkor kezdődött, mikor is Józsi ennyi idő után kíváncsi lett volna a fiára. Hiábavalónak ígérkezett a kíváncsisága, mert sem az apósa, sem Anna nem akart hallani arról, hogy valaha is a közelébe kerüljön.

– Ha nem érdekelte kendet eddig a gyereke, most már ne is akarjon érdeklődni utána. Maga paraszt volt és maradt, de a gyerekének nem ezt a sorsot szánom. Felejtsen el minket. Eddig nem volt érdekes magának most meg aztán végképpen ne legyen az.

Józsi nem volt egy vitatkozó természet, és ha nem is nyugodott bele, de felhagyott minden további kísérlettel. A kis Józsi sikeres vizsgát tett, és mint szakács kezdett dolgozni. Ahogy teltek az évek, egyre nagyobb űr támadni anya és fia közt. Jóska unta az anyja életvitelét, és kiköltözött otthonról. Albérletbe ment, de az anyja minden anyagi támogatást megszüntetett. Gondolta, majd csak meggondolja magát a fiatal tacskója és visszamegy hozzá, ahol ő dirigál. Mégsem ez történt. Az elején még valahogy le tudott mondani arról, hogy nincs már annyi pénze, mint az anyja mellett, de hamar kitalálta a megoldást.

Egy jólmenő neves étteremnek lett a főszakácsa és a fizetéséből félre is tudott volna rakni magának, ha kicsit lejjebb veszi a megszokott mércét. De nem tudta, mert hozzá volt szokva ahhoz, hogy az átlagnál jobban él. Egyre másra történtek fura dolgok az étteremben. Hol a kollégák pénztárcái, hol egy–egy jobb műszaki cikk tűnt el, amit behoztak a kollégák, és telente a ruhatárból is rendre „meglovasított” valaki dolgokat. Jóska hamar a gyanú árnyékába került. Amikor a főnök órája tűnt el, őt rendelte magához.

– Idefigyelj Jóska. Két választásod van. Most először is visszaadod az órámat, amit elloptál. Ne is tagadd, tudom, te vitted el, mert azt hitted olyan hülye itt a társaság, hogy nem vesznek észre semmit sem. Kezdettől fogva tudom, hogy te vagy a szarka, de nem engedtem semmit csinálni, mert régóta nem volt itt olyan ügyes szakács, mint te. A vendégek egyenesen csak a te főztöd miatt járnak ide. De senki sem pótolhatatlan. Vagy megváltozol, vagy feladlak, és az nem csak azzal jár, hogy innét repülsz.

– Főnök, ne szóljon senkinek se. Itt az órája. Ne adjon fel, igazán annyira meg vagyok szorulva, tudja nagy tartozásaim vannak.

– Nem kéne annyit kártyáznod, nőznöd, meg minden olyant csinálni amit nem tudsz magadnak a fizetésedből fedezni. Nem keresel itt olyan rosszul, de ezek az allűrjeid minden pénzedet felemésztik. Erre nem elég egy fizetés. Még ha kétszer ennyit keresnél, akkor sem. Te lopásokkal akarod kiegészíteni azt, amit elszórsz, de büntetlen sokáig nem fogod tudni csinálni. Eddig falaztam neked, de most vége. Ha nem változol meg, akkor a következményekkel is számolj.

Jóska fogadkozott és valóban két–három hónapig semmi baj sem volt vele, de aztán utolérte őt a végzete. Egy téli napon a ruhatárban észrevett egy márkás magnetofont. Nem tudott ellenállni. Nem volt szüksége pénzre, de maga a készülék ritkaságszámba ment abban az időben. Olyan ritkaság volt, mint a fehér holló.  Elbukta a dolgot, mert észrevették és leleplezték.

Rendőrség, fogda, majd bírósági tárgyalás. Anyja természetesen miután minderről értesült, kezébe vette a dolgokat. A legjobb ügyvédet vette fel, de így is hat hónap felfüggesztett börtönt kapott. A jó munkahelynek meg lőttek természetesen. Az anyai kapcsolatok révén azért egy üzemi konyhára be tudták dugni. Sokáig itt sem volt nyugton. Ahogy mondani szokás, ha valaki elindult a lejtőn, azt megállítani már nem lehet. Jóska már kleptomániás lett, egyik ügyből a másikba keveredett és persze megint csak a bíróságon végezte. Összességében három év hat hónapra ítélték.

Az anyja végképpen megszakított vele minden kapcsolatot. Apja valahonnét tudomást szerzett róla, hogy a fia börtönbe került. Felkereste, és ettől kezdve rendszeresen látogatta egészen a szabadulásáig. Utána magához vette a tanyára és végtére juhászt nevelt belőle.

Így mégsem szakadt meg a tradíció. Mégis apáról fiúra szállt az ősi szakma és az öreg juhásznak végre nem kellet egymagában búslakodnia.

Legutóbbi módosítás: 2010.04.02. @ 16:23 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.