Torjay Attila : Havi horoszkóp

*

 

 

Az időszakot a Mars-Jupiter együttállás határozza meg, e miatt az erre érzékeny lelki habitusú embereket időnként komor gondolatok gyötrik. Ezek általában azzal kapcsolatosak, hogy a közelmúltban sem örököltek nagyobb összeget. Ha nem figyelsz oda, ez akár dühöngéssé is válhat és megeshet, hogy szerterepülő üvegszilánkok balesetet okozhatnak, ha mérgedben lefejeled az ablakot. Tehát nagyon fontos az összeszedettség, sok bajt előzhet meg, még akkor is kerüld az idegességet, ha úgy észlelnéd, feleséged barátja időnként használja a fogkefédet.

E mellett az is nyugtalanná tehet, ha romlott élelmiszereket eszel, ha mégis történne ilyesmi leghelyesebb a torna, napi 15 perc kézenállás javasolt, 5 percig az egyik, 5 percig a másik, és végül 5 percig mindkét kéz felemelésével.

A tavaszi bioritmikus átállás hatással van érzelmi életedre is, néha úgy gondolod, hogy akár a legyet is röptében, ám ne vállald túl magad, hiszen a kudarc akár depressziót is okozhat, várd meg, amíg leszáll.

Ne feledd, hogy a szerda délután kiváló időszak orvosi vizsgálatra, nem baj, ha nem vagy beteg, ez a várótermi üldögélés közben a tömegben korrigálódik. E hónapban okosan kell intézned a pénzügyeidet, semmiképp se költs többet, mint a havi bevételed két-háromszorosa. Ha figyelsz lelki harmóniádra az sem fog mélyen érinteni, ha megkapod az OTP utolsó felszólítását. Így már nyugodtan elkönyvelhető a régen várt örömteli esemény: megszűnik az OTP.

Jön a tavasz. Ha fáradtságot érzel, akkor kezdj egy pár napos böjttel! Ha utána még fáradtabbnak érzed magad, az érthető.

Az ökölvívóknál néhány kapcsolat elmélyülhet, igyekezz még a ringben is felhőtlen kapcsolatot ápolni, ne feledd, a mosoly semmibe sem kerül. A rossz kapcsolat viszont negatívan befolyásolhatja az arcbőr szépségét, meg kell értetni a partnerrel, hogy az égitestek egymásra hatása jelenleg inkább a szellemi erőfeszítést segítik elő.

A hétvégeken légy nagyon körültekintő a közlekedésben! Mindig jól nézz körül, mielőtt elhagyod a járdát!  És nem úgy, mint amikor figyelmetlenül felhajtottál rá.

A hó közepén fokozatosan megkönnyebbülhetsz. Végre nem veled fog mindenki foglalkozni, lecsendesednek körülötted az emberek, és másba „kötnek bele”. Emiatt fellélegezhetsz, miközben a keresztanyád, nagynénikéd emlegetik.

A hónap közepén ne bosszantsd fel magad, ha főnököd okoskodik, mosolyogjon rá kedvesen, és rendíthetetlenül győzd meg a saját igazadról. Várhatóan hamarosan új főnököt fogsz kapni, vagy a feladatköröd fog változni. A felmondási idődet azért töltsd ki.

Pezsgés lesz körülötted, ami nagyon jó hatással lesz a hangulatodra. Ha jön a lehetőség, ragadd meg, bármiről legyen szó. Ne töprengj, és ne adj időt magadnak arra, hogy lebeszéld magad! Gondolj rá, hogy a feleséged bizonyára szintén ezt teszi.

Ha ez időszakban távolabbra utaznál, ne feledd: a lendületes futás, a természet, a szabad levegő csodaszer! Tehát kerüld el a benzingőzös, rossz levegőjű utakat, legcélszerűbb tisztavizű patakok mellett elérni az úti célt.

Legutóbbi módosítás: 2010.03.30. @ 11:37 :: Torjay Attila