Kőmüves Klára : Szememben szobraim

Nyomtatás

Végül fekete vásznat húz magára

a kerteket szántó napsugártenyér,

apránként elgyengül a szavak ereje,

sárgára festett ólomgolyót habzsolnak

éhes fellegek, szeplőtelen az éjszaka.

Nincs csillagiránytűje az éjnek,

a földről sápadt lámpafények

nyújtózkodnak a magasba.

Óvatosan lábujjhegyre állnak parkok szobrai,

féklámpafényre odébb topognak.

Azt hinni, árnyjátékra mozdulnak a testek,

pedig valóban élnek, ők azok,

alamizsnáért sétáló kispapok

reverendában kelnek át a zebrán,

alig látom, már fáradok.

Álmomban álom, kispadnyi ágy,

lassan elalszik bronzkisbabám.