Szergej megtanulta, és megtapasztalta mi a szerelem.
Szergej már nem siheder, nem egy nyeretlen kétéves, Szergej már látott, érzett és tapasztalt számos dolgot, de a szerelem nem tartozott az ismert pályák, a feltárt, megértett és kiművelt tudományok közé. Olvasott róla, látta filmen, homályosan átérezni vélte versben és könyvben. Míg nem hosszú és kitartó várakozást követően elérte, felkavarta, felzabálta és egyszerűen kihányta.
Szergej ma már a kiválasztottak közé tartozik. Azok közé, akik tudják milyen érzés önzetlenül, szenvedéllyel szeretni, ismerni a féltést, a vágyakozást, azok közé, akik tudják, hogy a szerelem nem ismer kort, pénzt, egészséget, betegséget, számítást és trükköt, mesterkedést, csak a teljes és feltétel nélküli elfogadást, ragaszkodást és hűséget.
S Szergej tudja, hogy a tudásért komoly árat kell fizetni, hisz az Életben mindenért fizetni kell, hisz a jó Isten ad és elvesz, de nem ad és nem vesz el semmit érdemtelenül…
Szergej szerelmes.
Szergej szerelmes és 18 havi szerelmes tapasztalat után ismeri annyira önmagát, hogy tudja ez nem egy múló fellángolás, ez nem egy hebehurgya gondolat. Szergej szeret. Jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Szergej hűséges. Nem csak elméletben, hisz Szergej nem dől be az emberiség elhülyülésének biztos tanúbizonyságát jelentő ostoba igazolásoknak. Szergej tudja, hogy az igaz szerelem antagonisztikus ellentétben van még a huncut összekacsintásokkal is, és csak a gondolatban lejátszott pseudo flörtökkel is, hisz aki szerelmes az nem vágyik mások elismerésére vagy udvarlására. És Szergej azt is tudja, hogy a hűtlenségre annál ostobább, megalázóbb és közönségesebb magyarázat, mint hogy „de nem feküdtem le senkivel”, nem létezik.
Szergej életében először szerelmes, s Szergej életében először konstatálja, hogy féltékeny is. Talán ezt az érzését szégyelli, de magának – ha csak félve és titokban – be kell vallja, hogy így van. S ennek folyományaként olyasmire vetemedik, amit talán egész életében titkolni fog, hisz szégyenét nehezen gyűrné avatatlan szemek előtt.
Szergej belenéz szerelmének számítógépes levelezésébe. Már a terv megszületése pillanatában bűnözőnek érzi magát, hitvány árulónak, aki elveit és egész mivoltát alacsonyítja le, de a fejében kavargó gondolatok rettegő és sebzett vaddá változtatják, aki az életéért bármire képes. Saját életéért retteg. Halálfélelemmel tölti el a gondolat, hogy beigazolhatja gyanakvását, s tudja, hogy ezzel a lépéssel visszavonhatatlan dolgot követ el, de rádöbben, hogy a problémák nem az aljas kémkedésével kezdődnek, hanem a koponyája mögé bebújt gondolatokkal.
Lángoló arccal tekint a kékesen vibráló monitorra, s tudja, hogy végül átkel a Rubiconon, nem fordul vissza.
Találomra nyitogatja sorra szerelmének üzletfeleitől érkező s azoknak általa küldött leveleit.
Nem lát betűket és szavakat, hanem ránéz egy lapra s összességében látja és érti meg az ott lévő szöveget, majd hirtelen kitisztul a kép, s előugrik az első szó: „csók”!
A betűk hirtelen vörössé változnak, megnőnek s vibrálva izzanak a monitor közepén.
Szergej mellkasát expanzív lövedék módjára feltépi a szó jelentéstartalma, a szétnyíló rézköpeny alól az ólom fröccsenve szaggatja az ereket és a húst, majd hidraulikus sokkot okozva elpattintja a milliárdnyi hajszáleret az agyában.
Szergej retinájába égnek még a „vágy” „ölelés” „édesem” „drága” „hiányzol” „kedves” szavak, s utolsó még eszméleténél lévő felismerésével rögzíti, hogy a szavak több különböző férfinak szólnak, s az egyik sem ő. S ezredmásodperc alatt átéli, hogy az Isteni csodának vélt szerelem fellángolásakor is három hónap alatt a könnyek közt búcsúztatott ex, és egy tetovált autónepper után csak a harmadik férfi volt a nő ágyában.
Másodpercek, s talán percek telnek el az izmok öntudatlan rángásával, mire Szergej szervezete beindítja védekező mechanizmusát, s hányást öklendez fel, erei kidagadva és megfeszülve továbbítják a vért pergődob módjára ropogó szívéből megelőzve az ájulást.
Verejték csurog a szemébe, szájában keserű íz kel életre, s valahol az öntudatlanság határán Szergej megóvja a tévét bámuló csemetét az agóniájától, s behúzza magát a wc-be.
Szergej remegő újjal rajzol mintát a WC csésze oldalára, miközben felfogja, hogy nincsenek golyó ütötte sebek a mellkasán, s a szíve még mindig dobog, tehát nem halt meg.
A teste nem.
De a lelke, létezőségének alappillére halálos sebet kapott, s megértette, hogy ez az ár, amit fizetnie kell a szerelemért.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.10. @ 17:32 :: Bűdi Gábor
