Tiszai P Imre : S z e r e t l e k

Sorsunk szűkre szabja lehetőségeinket, nyesegeti vágyainkat, keserő szájízt teremt sokszor még az édes szép szavak kimondásakor is, a boldog pillanatokba szomorúságot lop alattomos módon, könnyeket csal szemedbe.*

 

Ilyenkor halkan megkérdezed /már hányszor tetted/:

— Mi lesz velünk? Mit akarunk? Mit akarsz?

Én hallgatok. Van válasz, de tudom csak álom minden, soha valóra nem váltható álom. Lázad a lelkem, a szívem, de a realitás gonosz ereje belém fojtja a szót.

Engedd meg, hogy most halkan, álmodban elmondjam mi a vágyam:

— Nem akarok nagy dolgokat, csak pici, apró vágyaim vannak. Tudom, hogy a semmi ölel bennünket, és a holnapot sem láthatjuk, ha a sors úgy akarja, ezért csak pici dolgokat kérek az élettől.

Csak olyat, mit talán TE is elfogadsz, mire talán Te is vágysz.

Jó lenne reggel, mikor az első napsugár huncutul bekukucskál a függöny résein, én lennék, aki ébredésed várva — kezemben egy csésze kávéval — az ágyad mellett állnék és várnám álmos szemeid pillantását, az első boldog mosolyod és a kávéért a hálás csókod.

Szeretném, ha én búcsúztatnálak egy öleléssel, mikor kilépsz a lakásból. Én intenék az ablakból utánad, és én várnálak haza. S ha megjöttél, nekem mondanád el mi történt veled, hogy milyen napod volt.

Ha bánatod van, akkor hozzám bújva panaszkodnál és én vigasztalnálak meg.

Ha örömöd van, veled nevetnék.

Ha sírsz, én csókolnám le könnyeid.

Ha beteg vagy… én ápolnálak, gyógyítanálak.

Én lennék az, aki megcsodálja szépséged, aki nem tudna betelni veled.

Én lennék az, akihez menekülsz, ha bajban vagy, aki megvéd minden rossztól, féltőn vigyázna rád. S Te lennél mellettem mikor rosszkedvemből mosolyt kell varázsolni az arcomon.

Látod Kedvesem… csak ilyen apró dolgokra vágyom.

Tudom, utunk sem rajtunk múlik… megyünk rajta mert mást nem tehetünk…, de az irány nem mi szabjuk meg. Ezért nem akarok nagy dolgokat.

Nem akarok mást, csak amit elmondtam… ilyen pici dolgokat… félve a holnaptól… félve a jövőtől…, de bízva benned és önmagamban.

 

Kedvesem, köszönöm, hogy meghallgattál.

Szeretlek.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén