Sonkoly Éva : Méltóságos úr?

Lassan nyílt az ajtó… –

 

 

Békéssy Barna, az emberiség barátja — szerette, ha így emlegették a kávéházban — unatkozva ült széles tölgyfa íróasztala mögött. Tollával játszott, gondolatban pedig mással. Hetek óta nem volt ötlete, pedig annyira akart írni valami világrengető nagy dologról, de semmi…

Szemével végigpásztázta a szobát, hátha… A bordó bársony függönyök őrizték a félhomályt, amit annyira szeretett, no meg a szivarfüst illatát.

Lassan nyílt az ajtó, a kis résen alig láthatóan besurrant a szobalány. Ezüst tálca billegett a kezében, gőzölgő kávét hozott. Figyelve minden lépésre óvatosan közelített az asztalhoz, kellő tisztelettel.

— A kávéja, méltóságos úr! — szólalt meg cérna hangon, mint aki ott sincs.

— Micsoda? — nézett fel a méltóságos úr.

— És egy levél is érkezett… — Fehér, leheletfinom borítékot vett elő a zsebéből, s körülnézett, amikor az asztalra csúsztatta, bár nem volt ott rajtuk kívül senki.

Békéssy Barnát felvillanyozta a kávé illata, s a levél látványa. Csak ránézett, már látta a feladót. Vidéki gazdag birtokos unatkozó, szerelmes felesége, akit már hónapok óta nem tudott felejteni. Élénken előtte az arca, finom ruháiból előtűnő formás alakja. Ó, ha még egyszer… Talán írni is tudna.

Apró neszezés zavarta meg. A szobalány igazított a függöny redőin.

— Te meg mit keresel még itt? — förmedt rá dühösen.

— Semmit — simogatta fehér kötényét zavartan —, csak még nem mondta Méltóságod a ma estét…

— Mi van a ma estével?

— Hát, tuggya azt jól… — ajkába harapott zavartan.

— Menj a fenébe, Fáni! — vetette oda ingerülten —, majd szólók, ha kellesz…

Halkan csukódott az ajtó. Békéssy Barna utána nézett. A tegnap estére gondolt, mikor ott, a megvetett ágyon…

— Engedelmes kis cseléd ez a Fáni! — gondolta. — Majd estére —, s eltette, gondolatban.

Eltolta az üres kávéscsészét, rágyújtott egy Havanna szivarra, s csengette az inast.

Magas, vékony fiú lépett be, alázatosan meghajolva, mert csaknem másfélszer olyan magas volt, mint a méltóságos úr, s ez zavarta mindkettőjüket.

— A feleségem? — kérdezte Békéssy Barna.

— A hét végén érkezik, méltóságos úr! — felelte még mélyebbre nézve az inas.

— Csomagoltasson pár napra Fánival, leutazom Kapolcsy úrhoz a birtokra… holnap — jutott eszébe az este, meg Fáni a párnák közt.

— De méltóságos úr, a nagyságos úr vadászni ment… csak a nagyságos asszony van otthon… úgy tudom.

— Jól van Jani, maga tudja, én meg nem! Érti? — s lepöckölte a hamut a szivarról.

— Értem, méltóságos uram — válaszolta az inas és sietve távozott.

A méltóságos úr kényelmesen hátradőlt bőr foteljében, lehunyta a szemét és elképzelte a pár napot. Vissza nem illik küldeni a vendéget és Annnabella egyedül lesz. A cselédség? Ugyan már, az is számít valamit?

Elképzelte a nappalit, meghitt beszélgetést illő ideig, estefelé. Aztán kopog a hálószoba ajtaján… Futott a fantáziája…

Asztalhoz ült, s írni kezdett, új élmény, remek téma.

Már látta a kiadót, ahogy tárgyalnak, címet keresnek. A címe? No, erre még ráérek — gondolta, s hozatott még egy kávét Fánival, aki felszisszent mikor kicsit keményebben szorította magához.

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"