Seres László : Vakít az éj, megigéz…

Minden,

amit a vak képzelet szül benned,

lázas hajnalok égi társa,

cserben hagy az,

mint dőre álomkép

bódult varázsa

 

Ábránd-felhők

talmi örömén, ha átlép,

ledobja fátylát, napba néz,

rőt ágait,

ki metszi termőre,

a vágy, vagy a kéz

 

Megfeszülhetsz,

lehetsz nyíl acélok húrján,

hogy a mindenségig érj vele,

ha tűzbe mész,

csak ködlő füst lesz

álmaid fényjele

 

Kapaszkodj,

vakit az éj, megigéz,

gyúrd élő magaddá a holt anyagot,

hogy több legyél,

mint istenarccal szült

földi angyalok

 

Hiába,

az álom, álmokat sző,

nem ébreszt csókkal,

ha sírsz, ha könnyezel,

hiteget és eldob,

s elhiszed, hogy holnap ölbevesz

 

Üres lesz

ágyad,magad is üres…

szerelmet álmodni úgy se lehet,

maradj ébren,

hagyd az álmokat másra,

hogy szerethess,

s hogy szeressenek.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.