Borisz Leonyidovics Paszternak (Ãâ??þÃ?â?¬Ã¸Ã? Ãâ?ºÃµÃ¾Ã½Ã¸Ã´Ã¾Ã²Ã¸Ã?â?¡ ßðÃ?ÂÃ?â??õÃ?â?¬Ã½Ã°Ãº); (Moszkva, 1890. február 10. – Peregyelkino, 1960. május 30.) Nobel-díjas orosz költ?, esszéíró, m?fordító, író.
A szél
Végem nekem már, de te élsz.
S a szél keseregve és sírva
iramlik erd?nek, faháznak.
S nem külön-külön egy-egy szálnak,
hanem egyszerre minden fának,
az egész végtelen határnak,
mint öblök hánytorgó vizén
vitorlások dagadt vásznának.
S mindezt nem hetyke merészségb?l,
vagy értelmetlen dühöngésb?l,
de hogy a bánatban szavakhoz
segítsen altatódalodhoz.
(Fordította: Sulyok Vince)
M?vészcsaládban született, m?vészi-értelmiségi otthonból indult. Az apa a maga idejében ismert fest?, festészetet oktató f?iskolai tanár. Az anya népszer? zongoram?vészn?, otthonukban szívesen vendégeskedtek nagy hír? írók, költ?k. Tolsztoj, Gorkij is gyakran fordult meg náluk. Amikor Moszkvában járt, Rilke is gyakran járt a kultúrát árasztó otthonban. Hamar felismerték a fiú m?vészi hajlamait. Kisgyermekkorától meglep?en jól rajzolt, apja korán bevezette a festészet m?helytitkaiba is. De kamaszkorában már távolodik a képz?m?vészetekt?l, elragadja a zene. Ez nyilván anyai hatás következménye, de nem kevésbé a család jó barátja, a századforduló nagy hír? zeneszerz?je, Szkrjabin készséges tanítókedvének. Sihederkorában már jól zongorázik, zeneszerz? akar lenni. 19 éves korában azonban a filozófia és filozófiatörténet kezdi izgatni, történelem-filozófia szakra iratkozik be az egyetemen. Ez id?ben már verseket ír. 21 éves korában – 1911-ben – egy antológiában már költeményei jelennek meg, két évvel kés?bb készen van els? verseskötete. Közben néhány hónapra Németországba utazik, hogy a marburgi egyetem filozófiai szakának „nyári szemeszterét” végighallgassa. De nem akar hivatásos filozófus lenni. A bölcselet ugyanúgy gazdagítja, mint korábban szerzett képz?m?vészeti, majd zenei ismeretek és a folyton gyarapított nyelvtudás, amely fontos el?feltétele, hogy id?vel a költ?i sikerek mellett igen jelentékeny m?fordító lehessen, aki egyaránt otthonos a görög és latin antik irodalmakban, meg a német, francia, angol modern kultúrában. A kultúra – tartalomban is, formakincsben is – már korai költészetére ugyanúgy jellemz?, mint egész kés?bbi életm?vére. Keresi a költészet új, modern formai lehet?ségeit, eszmei tartalmait. A divatos szimbolizmustól azonban kezdett?l fogva idegenkedik. Értelemzavarónak, ködösít?nek tartja. Szívesebben fogadja az éppen divatba jöv? futurizmust. És ha ez az akkor legmodernebb irodalmi irány szabadverset igényel, hát ugyanolyan gazdag képvilágú és dallamos szabadverseket tud ? írni, mint hagyományos ritmikájú, rímes költeményeket.
A futurizmust felszabadító er?nek érzi, de a túlzásait elutasítja, a legmérsékeltebbek közé tartozik, és lassan kialakítja a hagyományokból és a forradalmi újításokból ötvöz?d?, egyéni hangú költészetét. ? is várja, és amikor elérkezett, ünnepli a forradalmat.
Valójában az orosz forradalmak politikai tartalmát sohasem értette meg. Egész lelkialkatában liberális polgári értelmiség volt. A cári önkényuralmat természetesen nem szerette, megdöntését együtt ünnepelte a forradalomra kelt néppel. ? azonban mindenekel?tt az egyéniség és ezen belül az érzékiség felszabadítását tudta a forradalom lényegének. – 1917-ben a forradalom idényén jelent meg „N?vérem – az élet” cím? verseskönyve, amely már a teljesen érett költ?t mutatta be a világnak. Az irodalmi körök már korábban is felismerték tehetségét, de ett?l kezdve volt népszer?, nagyra becsült költ?. Ez id?ben barátkozott össze Majakovszkijjal. A két különböz? egyéniség?, már ünnepelt és valóban nagy jelent?ség? orosz költ? kölcsönösen elismerte egymást, ha Majakovszkij olykor gúnyolódott is Paszternak „ádáz értelmiségi” voltán. Nem érdektelen, hogy a már szovjetté vált orosz irodalom kétségtelenül két legnagyobb költ?je mindvégig pártonkívüli maradt. De Majakovszkij valójában folyton politikus volt, Paszternak pedig tüntet?en politikamentes. Ezért Paszternak csak elidegenedett, de nem élt át tragikus kiábrándulást, Majakovszkij azonban 1930-ban – 37 éves korában – öngyilkos lett. Ett?l kezdve a már halott Majakovszkij kinevezhet? volt a legpártosabb bolsevik költ?nek, míg Paszternak – sokkal indokoltabb – egyre inkább bels? ellenzéknek számított. Bár amikor elvárták t?le, hogy ? is írjon már a forradalomról – akkor egy id?re a lírától az epikus költészet felé fordult. El?bb megírta az „Ezerkilencszázöt” cím? h?skölteményt a legels? orosz forradalomról, majd a „Schmidt hadnagy” cím? verses regényt egy eszmékkel küszköd? értelmiségi fiatalemberr?l, akit katonának kényszerít a történelem. Többen is mondották, hogy Schmidt hadnagy már el?képe a végs? m?, a nagy regény h?sének, Zsivágó doktornak. Úgy látszik, korán kezdett tudatában kiformálódni az értelmiségiek gyötr?dése, bels? és küls? tragikuma a forradalmas évtizedekben.
1934-ben írókongresszus volt Moszkvában. Ezen az akkor még nagy tekintély? Buharin, irodalmat értékel? felszólalásában Paszternakot mondotta a legnagyobb szovjet költ?nek. Ezt vegyes érzésekkel fogadta, nem érezte magát olyan íróm?vésznek, aki képvisel?je lehetne a szovjet irodalmi kultúrának. Kifejezetten megnyugtatta, amikor Buharin után felszólaló Sztálin egyértelm?en kijelentette, hogy a legnagyobb szovjet költ? az akkor már négy éve halott Majakovszkij, s Paszternaknak a nevét sem említette a szovjet irodalom fontos alakjai közt. – Ez megnyugtató volt számára, mert lélekben már egyre távolabb volt mindattól, ami a közéletben történt. Hiszen közben még Buharint is ellenségnek nyilvánították és kivégezték. Még gyanús is lehetett az, akit Buharin a legnagyobb szovjet költ?nek nyilvánított. Paszternak örült, hogy egyre kevesebbet említették. Ez id?ben fellángolt benne a vallásos áhítat is. Családja zsidó származású volt, de már jó ideje keresztény, ? is az ortodox (görögkeleti) hitben nevelkedett. Korábban a halovány istenhiten kívül nem sok köze volt a vallásos élethez, de a bolsevik materializmus egyre inkább a vallás felé irányította. Vallásos verseit nem is mutatta senkinek, csak jóval halála után jelenhettek meg.
Megélhetése azonban biztos maradt, minthogy ekkortól éveken át fordított, f?leg színdarabokat. Shakespeare-nek a legtöbb színjátékát lefordította oroszra. A végtelen terjedelm? Szovjetunió teméntelen színházában mindig sorozatosan játszottak Shakespeare-m?veket. Paszternak fordításai hívebbek voltak és költ?iebbek voltak minden korábbi fordításnál. Irigy írótársak bosszúsan mondogatták, hogy Paszternak felveszi a néhai William Shakespeare összes honoráriumát. De lefordította a teljes Faustot, valamint számos német és francia drámát. A b?séges jövedelemb?l vehette azt a vidéki villát, amelynek kertjét kék szín? rács zárta el a külvilágtól. Az újságok gúnyolódtak a kék rácsos költ?i otthonon, nem is tagadva, hogy mennyire irigylik a politikai élett?l oly látványosan tartózkodó Paszternak jövedelmét.
Az elbeszél? költemények után már írt néhány regényt is, de túl az ötvenedik életévén belekezdett élete f? m?vének szánt nagyregénybe, a „Zsivágó doktor”-ba. Lassan írta, s a m? széles kör?, nagy távlatú regény lett egy m?velt, filozofikusan gondolkodó orosz értelmiségi bels? gyötrelmeir?l a szovjet élet valóságában. Sok olvasó hosszadalmasnak, túl körülményesnek, helyenként filozófiai elmélkedésekben megreked? m?nek tartja. Mások szerint minden kitér?jével együtt izgalmas körképe a bolsevik életnek és létformának. Annyi bizonyos, hogy a XX. század egyik legnagyobb társadalmi regénye. Kemény kritikai realista m? a szocialista realizmus kell?s közepén. Otthon meg se jelenhetett, el?ször külföldön látott napvilágot – Olaszországban, és több más nyugati országban. Amikor az orosz világban is megismerték, a kritika szinte perg?t?zzel fogadta. A kortárs világirodalom azonban Nobel-díjjal koszorúzta. – Ez olyan felháborodást keltett a Szovjetunióban, hogy hivatalosan közölték, hogy ha elfogadja, akkor távozzék mindörökre a Szovjetunióból. ? a megtisztel? nagy díj helyett a t?le rég elidegenedett, de a magáénak tudott hazát választotta. – Ünnepélyes nyílt levélben mondott le a Nobel-díjról. – Ezzel lett már életében is klasszikus, de ezért élhetett még két évet csöndesen otthonában – Pregyelkinoban -, ahol 1960. május 30-án, 70 évesen elhunyt.
Borisz Paszternak Peregyelkinóban, 1960-ban
Nobel-díj
Kallódom, mint ?zött állat.
Hol vagytok, fény, emberek?
Üldöz?k zúgnak mögöttem
és kiútra nem lelek.
Sötét erd?, komor tópart,
földre döntve szálfeny?.
Minden út elvágva innen.
Mindegy is már, bármi j?.
Mit követtem el, hogy érte
gonosztév? a nevem?
Az egész világ velem sír,
ha sírok szép földemen.
Szinte sírban, már de így is
hiszem, hogy jön még a kor —
gy?z a jó ügy, a gonoszság
és az aljasság lakol.
A hajtók gy?r?je sz?kül,
s nem egyedül köröttem:
jobbkezem nincs többé vélem,
a barát, kit szerettem.
De torkomon hurokkal is
maradnék még örömmel,
legalább amíg jobbkezem
letörlené a könnyem.
(Fordította: Sulyok Vince)
M?vei
Iker a felh?kben (1913, verseskötet)
Wassermann reakció, Fekete serleg – futurista írások
Sorompók felett (1917), költemények
N?vérem az élet (1917), költemények
Luvers gyerekkora (1922)
Légi utak (1924, elbeszéléskötet)
Kilencszázöt (1927)
Északi szél (1927)
Elbeszélés (1929)
Menlevél (1931), els? önéletrajzi írás
Spektorszkij (1931, verses regény)
Második születés (verseskötet)
Hajnali vonatokon (1943)
Földi térség (1945)
Zsivago doktor (1957, regény)
Borisz Leonyidovics Paszternak nemrég publikált levele szerint a szovjetek megpróbálták megakadályozni regényének külföldi megjelenését is.
Miután az illetékes hatóságok visszautasították a könyv hazai kiadását, Paszternak eljuttatta a kéziratot Giangiacomo Feltrinelli olasz kiadónak, aki azt lefordíttatta és nyomdába küldte. A könyv 1957 novemberében került boltokba. A szerz? azonban – ahogy az az irodalomtörténészek korábbi kutatásaiban is kimutatható – folyamatosan annak megjelentetése és visszatartása között ingadozott. Többször is kérte, hogy m?vének kiadását inkább függesszék fel. Az 1972-ben elhunyt Feltrinelli szerint neki az volt a kötelessége, hogy ne hallgasson Paszternakra, hanem mindenképp jelentesse meg a könyvet. Mikor Paszternak erre ráébredt, akkor egy id? után a könyv fordítóját, Pietro Zveteremicset kezdte kéréseivel bombázni, hogy mégse jelenjen meg a könyv. 1957. szeptember 19-én kelt táviratában például a következ?ket írta:
„Arra az alapos meggy?z?désre jutottam, hogy amit írtam még nem nevezhet? kész munkának. Zsivago egy jöv?beli munka el?zetes vázlata, melyen még komoly változtatásokat kell végrehajtani.”
Most azonban a Corriere della Sera megjelentetett egy olyan levelet, mely a visszatartásra vonatkozó kérések el?tt született, és melyben 1957. június 25-én Paszternak feltárta valós kétségeit a fordítónak. A levél szerint a külföldi kiadóknak a „könyvet nem szabad visszatartani attól való félelmükben, hogy bántanak engem. Azért írtam a regényt, hogy azt kiadják és elolvassák. Ez maradt az egyetlen kívánságom”. Az egyel?re még nem tisztázott, hogy ezután Paszternak mit?l kezdett félni, és miért tartott könyvének megjelentetését?l, mikor megírta a már említett szeptemberi levelét; ám egy barátja decemberi levelében megtalálható, hogy az író ekkorra már komoly erkölcsi nyomás alá került.
A Corriere cikke szerint Zveteremics a levelet kés?bb visszaadta az író családjának – és az teljes terjedelmében az író hamarosan megjelen? összegy?jtött levelei közt lesz olvasható.
A Zsivago doktor hamar sikerkönyv lett, 24 nyelvre lefordították, és 1958-ban Paszternak irodalmi Nobel-díjat kapott érte, amelyet azonban fels?bb nyomásra vissza kellett utasítson. A filmváltozatot Robert Bolt 1965-ben készítette el Omar Sharif f?szereplésével, mely 5 Oscar-díjat vihetett haza. A könyv a Szovjetunióban szamizdatban jelent meg, els? hivatalos kiadására csak 1988-ban került sor.
Forrás
Heged?s Géza
mek.niif.hu
Világirodalmi lexikon, Akadémia Kiadó, Budapest
wikipedia.org
mult-kor.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
