Avi Ben Giora. : Széphistória I/2.

*

 

 

 

 

2. 

Már tíz óra is elmúlhatott, amikor felébredtem. Nem kászálódtam ki az ágyból, élvezni akartam a semmittevést. Levettem egy könyvet a polcról, ami közvetlen az ágyam felett volt és bekapcsoltam mellé a rádiót is. Nem tudom, hogy apámék már felkeltek–e vagy sem, de egy félóra után anyám nyitott be a szobámba.

– Nem akarsz reggelizni véletlenül?

– De igen. Mennyi az idő?

– Lassan tizenegy. Hol jártál tegnap éjszaka? Apád agyon akart csapni, de lebeszéltem róla. Viszont most nem fogod megúszni a vallatást. Na, menjél mosdani, aztán gyere reggelizni.

Miközben mosakodtam, azon gondolkodtam, mit is mondjak. Azt tudtam, hogy apám belém lát és kár is próbálkoznom sumákolással. Abból még nem csinál gondot, hogy egyre jöttem haza, mert mielőtt elmentem mondtam, hogy legkésőbb egyig itthon vagyok. A „kihallgatás” másról fog szólni. Mire beértem és asztalhoz ültem, apám már a kedvenc foteljében ült és az újságot bújta.

– Milyen volt a tegnap este?

– Nem volt rossz. Olyan szokványosnak indult, de jól sikerült.

– Ha szokványos volt, akkor miért csak egyre értél haza? Máskor, ha szokványos a buli, akkor már éjfélre itthon vagy. Elmentetek még utána valahová a haverokkal?

– Nem egészen. Illetve én megismerkedtem egy lánnyal, Újpesten lakik és persze hazakísértem. Azért csak egyre értem haza.

– Újpesti? Az a világ végén van. Fiatal koromban sokat bolyongtam az öcsémmel Angyalföldön és Újpesten. Mégis merre lakik?

– Valahol a Tanácsháza mellett. Nem engedte, hogy teljesen hazáig kísérjem, mert akkor lekéstem volna az utolsó buszt.

– Mikor találkoztok újból?

– Ma, ha minden igaz. Négyre beszéltük meg.

– És hol?

– Ugyanott, ahol éjszaka elváltunk. Újpesten a Tanácsház előtt.

– Szóval akkor délután nem leszel.

– Nagyon úgy néz ki.

– Tanulással hogy állsz?

– Hogy állnék? Mint mindég, hadilábon. Amit kellett átnéztem, megírtam, igyekeztem megtanulni.

– Csak azért kérdezem, mert tudom, matekból nem a legjobbak közt vagy, sőt, hogy úgy mondjam, nagy hiányosságaid vannak. Mikor akarod bepótolni? Nem nyaggatni akarlak vele, mert magadnak tanulsz és én is voltam fiatal, de nem érdemes „befásítani”, hiába van tavasz és az köztudottan a fásítási évszak. Ha most megint összeszedsz egy csomó egyest, akkor nyárig csak magolhatsz, matekozhatsz.

– Igazad van, de a Gyurival, tudod a padtársammal meg kell beszélnem. Megígérte, hogy átveszi velem meg egy párunkkal, mert nem csak nekem vannak gondjaim a matekkal.

– Rendben van, te tudod, én csak szóltam. Mikor leszel itthon ma?

– Nem maradok soká. Nem tudom hová megyünk, talán moziba vagy máshová.

– Legyél itthon tizenegyig, holnap suli és tudom, hogy mennyire szereted az ágyat reggelenként. Aki éjszaka legény, az nappal is tudjon legény lenni.

Ezzel vége is lett a fejmosásnak. Visszamentem a szobámba és elkezdtem átnézni a holnapi órarendet, na meg azt, hogy mit kéne megcsinálni. Nagyon belemerülhettem, mert apám kettő felé beszólt, hogyha akarok ebédelni, akkor jelentkezzem.

– Micsoda, már két óra? Hollala, akkor megebédelek és indulok is. Egy óra legalább kell, míg kiérek.

– Annyi egészen biztos – hagyta rám apám.

Ebéd után magamra rángattam a gönceimet és rohantam.

– Ha valami miatt késnék, akkor telefonálok.

– Ne jöjjön közbe semmi. Tizenegyig itthon vagy és kész.

Három után indultam el otthonról. Persze mint ilyenkor mindig, a busz nem jött. – A franc egye meg, más nem hiányzik, minthogy ne érjek oda időben.

Négy után tíz perccel értem ki. Már ott állt a megállóban Ica.

– Ami a pontosságot illeti, az nálad nem egészen van rendben – fogadott nevetve.

– Elindultam háromkor, mert naivan azt gondoltam, hogy egy óra elég, hogy kiérjek.

– Semmi gond, csak mondtam. Én sem voltam itt pontosan, öt percet várhattál volna, ha te ideérsz pontosan négyre.

– Hova menjünk?

– Sétáljunk egy kicsit, megmutatom hol lakunk és utána meg az üzletet is, ahol dolgozom. Aztán meglátjuk…

Elindultunk. Vagy tíz perc gyaloglás után egy takaros kertes ház előtt álltunk meg.

– Itt lakunk. Akár be is jöhetnél, nincs itthon senki. Anyám elment valahová. Apám és a bátyám a BKV–nál dolgoznak. Buszsofőr mind a kettő.

– Talán várjuk meg, amíg valaki hazajön, nem akarok bemenni így egyedül veled.

– Anyám hétnél előbb úgysem jön haza, apám és bátyám meg csak tíz után. Gyere, ne kéresd magad. Vagy félsz velem együtt lenni egyedül?

– Azt nem, de mégiscsak…

Nem tudtam folytatni, mert már húzott is maga utána a házba.

– Ne haragudj a kupiért, de vasárnap mindig ilyen itt minden. Hétfő a rendrakási nap, akkor van mindenkinek ideje. Olyankor takarítunk, meg mosunk anyámmal. Anyám az ABC –ben dolgozik, és olyankor van szabadnapja. Kérsz egy kávét?

– Köszönöm – mondtam kis zavarban.

– Most kérsz, vagy sem?

– Kérek.

Nem volt nagy a lakás. Konyha, egy nagyszoba és két kicsi. A konyha egy része volt átalakítva fürdőszobának.

– Eredetileg csak egy szoba volt, de öt éve hozzáépítettük a másik kettőt. Fürdőszobára már nem futotta. Talán jövőre összejön. Menj be a szobámba, ott jobbra. Megcsinálom a kávét és jövök utánad.

Ica szobája nem az a tipikus lányszoba volt. Persze az én fantáziámban valahogy úgy festett, hogy régi gyerekkori babák, csecsebecsék, kenceficék, kézimunkák. A falon sok poszter, híres festmények reprói. Ha valaki nem tudta volna, hogy nő lakója van, meg nem mondja. Semmi olyan nem volt benne, ami alapján következtetni lehetett, ki is lakik benne. Ami nagyon tetszett, az a rengeteg könyv. Minden fajta volt, válogatás nélkül, a nagy klasszikusoktól egészen a ponyváig. És sok lemez. Persze ezek nagy része magyar, mert akkoriban külföldi lemezeket nemigen lehetett kapni, csak a maszeknál és eléggé borsos áron. Közben megérkezett Ica a két gőzölgő kávéval.

– Tetszik a szobám?

– Határozottan, de ha nem tudnám, hogy te vagy a lakója, rá nem jönnék. Semmi olyan nincsen benne, ami a lakója nemére enged következtetni. Ámbár a könyvek alapján… Szeretsz olvasni?

– Nagyon. Láthatod is. Válogatás nélkül bármit elolvasok. Ha nagyon unalmas, akkor félreteszem, és előveszem később. Most egy Szilvássy Lajos könyvet olvasok, az Apasszionátát.

– Kölcsön adod, ha kiolvastad?

– Persze.

Megittuk a kávét és utána Ica feltett egy lemezt. Lágyan szólt a zene és mi lassan összeborultunk. Tudtam én, már amikor beléptem az ajtón, hogy itt és most valami olyan lesz, amit eddig csak filmeken láttam, vagy könyvekben olvastam. Kicsit el is aludhattunk, mert hat óra volt, mire magunkhoz tértünk.

– Menjél tusolni, és majd kimegyünk sétálni.

Nagyon furcsán éreztem magam, és még ez is, hiszem eddig sohasem tusoltam más fürdőszobájában, pláne egy lány lakásában. Na de túltettem magam ezen.

– Kérsz valamit enni?

– Menj, készülj el te is, aztán menjünk ki a levegőre.

Ica hamar elkészült. Ettünk egy pár szendvicset és elindultunk. Kimentünk a Váci útra és gyalogosan, komótosan baktattunk egymás kezét fogva. A Centrum áruház utáni utcába fordultunk be, ahol Ica munkahelye, a Patyolat volt.

– Van nálad egy toll? – kérdeztem.

– Nem vagyok én író, de van. Minek kell?

– Mert felírnám a telefonszámot, hogyha hét közben nem tudunk találkozni, akkor legalább telefonon beszélgessünk. Sőt felírom az én otthoni számomat neked, hogy te is tudj hívni.

Telefonszámot cseréltünk.

– Menjünk moziba?

– Nem fog összejönni. Tudod, apám egy kicsit konzervatív ember és tizenegyig haza kell érnem. Holnap suli és én sajna utálok felkelni.

– Hánykor kelsz?

– Hivatalból hatkor kellene, mert amíg elkészülök, az egy óra. A reggeli csúcsban kell egy óra, hogy nyolcra beérjek a suliba. Az Erzsébet–híd reggel egy őrület. Amíg kiér a Rákóczi–útra a tuja vagy az autóbusz, az egy örökkévalóság. Sajna sokszor elkések, és olyankor a szüleimet abajgatja az oszif. Egy vén spiné a csaj, én nagyon nem bírom. Most már kimerítettem azt az óraszámot, amit késni lehet, így vigyáznom kell, ha nem akarok zűrt.

– Én már hétkor munkában vagyok. Háromkor végzek ugyan, de ötkor kelek.

– Az nem semmi. Én fel nem bírnék ébredni olyan korán.

– Én sem tudtam az elején, de belejöttem. Amikor az ABC–be jártam, akkor már hatkor ott kellett lenni. Még jó, hogy anyám is ott dolgozik, mert így együtt mentünk. Nem volt valami kellemes.

– Akkor mi legyen?

– Menj haza korán, aztán beszélgetünk majd telefonon.

Még lementünk a Duna–partra és ott andalogtunk egy kicsit, de kilencre hazaértem. Nézett is nagyot apám.

– Ilyen hamar kitette a szűrődet?

– Nem, de ő is korán kel, és mondta, jobb, ha én sem maradok ki sokáig.

 

/folytatom/

Legutóbbi módosítás: 2010.02.10. @ 10:11 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.