Avi Ben Giora. : Herschel úr irodája

*

   

Herschel úr irodája

 

Motke eltűnődött egy ideig. Egy éve, hogy megörökölte apja után a házasságközvetítő irodát. Nem nagyon ment a bolt, és már azon gondolkodott, túlad rajta. Igen ám, de apja végakarata szerint erre nem volt mód. Az öreg Herschel hithű ember volt és a vallásos közösség egyik „oszlopos” tagja. Motke csak ímmel-ámmal járt a zsinagógába, mert noha vallásos környezetben nőt fel, nem nagyon érdekelte az egész.

— Nem nekem való ez — panaszkodott egy nap barátjának. —Az emberek manapság inkább válnak, mint házasodnak és minden második hirdetés házasságközvetítéssel foglalkozik. Hol tudok én így üzletet csinálni?

— Miért nem próbálkozol az internet nyújtotta lehetőségeket kihasználni?

— Ugyan már, hova gondolsz? Az én kuncsaftköröm csupa vallásos ember, nem néznek azok ilyesmit.

— Próbálkozni azért lehet. Vegyél egy számítógépet, és én segítek neked.

— Köszönöm, majd meggondolom.

Miközben így törte a fejét, megszólat a telefonja.

— Herschel házasságközvetítő — szólt unottan a készülékbe.

— Üdvözlöm! Szeretnék önnel személyesen beszélni, mikor kereshetem fel?

— Amikor csak gondolja. Kihez van szerencsém?

— Natan Hirschmann vagyok, a szalámi nagykereskedő fia. Megkérném, ha lehet, hogy apámat ne értesítse arról, hogy megkerestem önt.

— Természetesen számíthat a diszkréciómra. Mit szólna hozzá, ha ma délután fogadnám az irodában úgy három után?

— Remek. Ott leszek, és köszönöm előre is a segítségét.

Motke lerakta a telefont és elgondolkodott. A Hirschmann-féle szalámit ismerte, hiszen úton-útfélen tele volt a város a hirdetéseivel. „Ki ez a Hirschmann fiú? Meglátjuk, de nem fűzök hozzá nagy reményeket. Az ilyen úri csemeték mindig lehetetlen kérésekkel állnak elő. Legyen csinos, legyen gazdag, legyen mindene, ami manapság dukál egy fiatalasszonynak. Aztán meg inkább választanak egy rondát, egy süketet, egy bolondot, akinek nagy hozománya van. A fene sem érti ezeket.” Izgatottan készült a délutáni találkozóra, amikor ismét megszólalt a telefonja.

— De nagy a forgalom ma! — és most vidáman szólt bele a készülékbe.

— Itt Hirschmann Benjamin beszél. Szeretném felkeresni önt minél hamarabb. Mikor tudna fogadni?

— Ha szabadna kérdeznem, akkor a szalámi nagykereskedőhöz van szerencsém?

— Igen, én vagyok az…

„Húha, ez nem semmi. Pár órája a fia, most meg az apja. Itt még üzlet lesz talán” — konstatálta a dolgokat.

— Tisztelt uram, remélem, ki tudom elégíteni szerény szolgáltatásaimmal az igényeit. Megfelelne önnek az időpont, amit a nagy elfoglaltságom miatt csak délután ötre tudok adni?

— Rendben van. Remélem, nem kell figyelmeztetnem a diszkrécióra. Nekem nevem van, amire kényes vagyok.

— Ugyan már uram, indiszkréciótól nem kell tartania. Engem is kötelez a név.

Lassan három felé járt az idő. Gyorsan rendbehozta magát és az irodát is. Egy csomó aktát helyezett az asztalra a látszat kedvéért, mint aki nagyon el van foglalva. Pontban háromkor megérkezett Hirschmann Natan a fiú.

— Foglaljon helyet. Elnézést, hogy nem tudtam előbb fogadni, de láthatja — és azzal körbe mutatott az akta kupacra —, de nagyon el vagyok foglalva. Ha megengedi, akkor rögtön a tárgyra is térhetnénk. Azonnal hozom a fénykép kollekciót a hozzá tartozó referenciákkal.

— Csak hagyja azokat. Én most mást kérek magától. Valami szokatlant. Nézze, egy elég jól menő üzeme van az apámnak itt a városban. Fél Tel Aviv tőle rendel, és még Jeruzsálembe is vannak lerakatai. Tehát partiképes fiatalember vagyok. Viszont nekem van választottam, és az apám meg a családom akármit akar, én őt fogom eljegyezni és feleségül venni.

— Na de uram, akkor én mit tudok önnek nyújtani? Milyen szolgáltatást akar tőlem, ha már van választottja?

— Na, itt lesz az újítás. Az apám fel fogja keresni, és ajánlatokat kér majd referenciákkal. Magának azt a nőt kell az apámnak és a családnak beajánlania, aki eleve az én választottam. Tudom, hogy nehéz lesz, de én dupla honoráriumot fizetek önnek, mint a szokásos. Itt a lány képe, az összes referencia és minden, ami csak kell. Itt a névjegyem is, hogy hol vagyok elérhető. Számítok önre.

Azzal amilyen gyorsan jött ugyanúgy el is tűnt.

— Ajvé! Mi megy itt? Hozott áruval még soha sem foglalkoztam. Most mi lesz ebből?

Azzal belemerült a „hozott áru” tanulmányozásába. A leányzó egy amerikai egyetemista. A család Amerikában élt, de nem voltak vallásosak. Igazolásokat csatoltak az ottani rabbinátustól, hogy zsidók és be is vannak jegyezve egy ottani hitközségen. Tehát mindent összegezve nem „terfni” áru, csak nem biztos, hogy eladható. Gyorsan kijegyzetelte magának a fontos adatokat, nyitott egy aktát és besüllyesztette az „ajánlatok” közé.

Ötkor megérkezett a kedves papa is. Rögtön a tárgyra tért.

— Figyeljen ide, Herschel úr! Ismertem az apját és teljes mértékben megbízom önben. A fiamról lenne szó. Most huszonhat éves. Nehéz dolga lesz, előre figyelmeztetem. Kétszer is megpróbáltuk a „sidukot”, de soha sem jött össze. Egyszer el is szökött, de visszajött.

— Nézze, én nem tudok önnek ígérni semmit sem, de ajánlani azt annál inkább. Ajánlanám például ezt a hölgyet — azzal Hirsmann papa elé tolta az előzőleg már gondosan összeállított aktát. — Kiváló referenciák. Csinos, tanult, relatíve tehetős család.

Hirsmann átvette az aktát és belemerült.

— Ezt akarja nekem ajánlani? Ez egy „trefni”. Hogy gondolja az én fiamnak egy ilyen nőt? Ez nem ortodox? Márpedig mi ortodxok vagyunk.

— Drága Hirschmann úr. A Mercédesz az ugye Mercédesz akkor is, ha nem luxus klassze. Mégiscsak Mercédesz.

— Nekem ne példálózzon ilyennel. Ajánljon olyat, aki hasonló, mint mi. Tudja a tradíció az nagyon fontos dolog.

— Hirschmann úr. Lassan szakítani kellene a régi hagyományokkal. A 21. században élünk, kicsit fel kell zárkózni, nem maradhatunk a 19-ben.

— Ezt hogy’ érti?

— Maga ismerte az arát, a kedves feleségét, mielőtt nőül vette?

— Nem! De bemutatták, mielőtt hozzám adták.

— Én sem árulok zsákbamacskát, láthatja. Itt a választék, válasszon ha akar, de a fiának is kell valami betekintést engednie. Biztosan eddig azért nem jött össze egy kísérlet sem, mert maguk csak az utolsó pillanatban akarták bemutatni a kiválasztottat.

— Mondja, zsidó maga egyáltalán? Ha nem ismertem volna az apját, már most kifordulnék az irodájából.

— Még mindig megteheti, de ha rám hallgat, akkor hagyja, hogy én vezessem végig az egészet.

Vagy másfél órát győzködte az idősebbik Hirschmannt Motke. Végül is zöldágra vergődtek. Sőt. Pár hét alatt nyélbe is ütötték az esküvőt és az egész üzletet. Motke duplán is kasszírozott. Egyrészről az idősebbik Hirschmanntól, utána a boldog fiától, aki szavához hűen duplán fizetett.

Mikor Motkét felkereste a barátja és ajánlatott tett ismét a számítógépre, Motke elzárkózott.

— Maradok a régi jól bevált üzletmenetnél. Nem árulok én zsákbamacskát!

 

Legutóbbi módosítás: 2010.02.21. @ 15:00 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.