Ludiszte
Százhúsz négyzetméter három méter magasságban. Háromszázhatvan köbméter. Ludisztén kívül még százkilencvenkilenc szürke alkalmazott. Külön keletkezés? kalickában húsz f?nök – sárgásszürkék. Tíz beosztott fél egyt?l-egyt?l, hogy megalázhatja, lerángathatja, utcára rakhatja. Húsz kis sárgásszürke f?nök fél, retteg ugyanezért ött?l, akik az emelet százhúsz négyzetméterén terpeszkednek, és felettük a harmadik százhúsz négyzetméteren ott az Egy Öreg F?nök. Százhúsz négyzetméteren terpeszkedik terpeszülésben, mert kövérsége miatt nem képes összezárni combjait. Mindenki fél mindenkit?l, mindenki fél t?le, csak ? nem fél senkit?l, semmit?l.
Szívinfarktus. Katartikus szívinfarktus lesz egyszer az aktus, mely véget vet a félelemnek. Jön majd helyébe más, lesz kit?l félni.
Ám Ludiszte nem fél. Neki két dudora van a lapockája környékén.
Délben forr az aszfalt, és a városra jellemz? kelkáposzta- akácia- és kénk?szag keveredik a saját b?zével. A metrókijáraton bejön kevés napfény, átsejlik egy lány pókhálószoknyáján testének íve, de b?zölög, b?zölög az egész mindenség. Részleteiben és egészében b?zös a fény is!
Viszont éjjel, a sziporkáktól csillogó ég alatt Ludiszte ismét az idegen-ismer?s városban van. Most ott is éjszaka kél, a hold fonalakat bont az üvegek csillagszemén, az azúrtenger ébenné lett, a smaragd tavak a város körül fekete gyémánttá. Lágy szell? hoz tavaszi illatot, és szelíd akkordokat pönget az éj. Az éj, az éj, az éj, a bolond, bús, bozontos éj – hogy várja már eped?n a napsugarat!
Méz csordul, és tejcsöpp hull, és mandulaillat a leveg?ben. Az iménti lány lenge szell?tunikában t?nik most föl. Csillagok koszorúzzák búzahaját, hegyipatak csillog szemén.
Lépcs? ered innét, egy csacsogó csavarfa mell?l, végtelenbe vesz?, cseng?bongópeng?, csillogó ezüstlépcs?, föl, föl egész az égig.
És megint a reggel. Nem bontja szét az éjszakát, csak megszürkíti a feketét kissé, a napnak esélye sincsen. Ludiszte szimatol, les, néz: a falon meg ott az írás:
menjetek el ufarzinba
A Város, Ufarzin ott terpeszkedett, pöffeszkedett, gagyogott és ketyegett a lélegz? Tenger partján. A kék Tenger hallgatott; figyelt és hallgatott. A Város körüli hegyek karéja megért?en nézegette magát a tengerben, valahányszor a felkel? nap els? sugarai lesiklottak lejt?in, és megfürdették magukat a vízben.
Egykor a Város kicsiny és jól lakható volt, barna szem? és barna hajú és tejcsokoládé b?r? ?slakosság élte benne csöndes életét: kicsit kereskedtek, kicsit dolgoztak, de többnyire csak lábukat lebegtetve ücsörögtek a teraszokon, vagy a városka egyetlen ivójában. Néha énekeltek, néha nem: ilyenkor vagy csöndesen szopogatták boraikat és hallgatag pipázásban éldegéltek, vagy csöndes bólogatások közepette adomázgattak. Mindenesetre csöndesek és szerények voltak. Két öltözet ruha, háromszori étkezés naponta, egy-két pohár bor.
Aki megelégült, azt elégedettnek kell nevezni!
Egy vidám nyári hajnalon aztán sötétszín szörnyeteg kavarodott el? a városkát övez? hegyek egyikének gyomrából, zörgött, pöfögött és kénköves b?zt lehelt a Városra.
Mindenféle söpredéket okádott ki magából, akik megtelepedtek az általuk állomásnak nevezett hely körül, legyalulták valamiféle gépekkel az egész környéket, a lankák és kedves szurdokok elt?ntek. Azt mondták, hogy a hegyek gyomra tele mindenféle földi jóval és gazdagsággal: bányamunkásokat fogadtak föl az elszédített ?slakosság soraiból. Hajnalban szirénák hangja ébresztette ?ket, vijjogó és kibírhatatlan szirénák hangja, és aztán csordába terelve vitték ?ket a bányák sötét gyomrába. Hétvégén pedig fizettek: sokat fizettek, annyit fizettek, amennyi pénzr?l korábban azok nem is álmodtak. Több váltás ruhára, hatalmas zabálásokra, nagy italozásokra elegend? pénzt fizettek, de az ?slakosok mégsem látszottak túl boldognak. Vasárnaponként csüggedten, lezuhant vállakkal ücsörögtek az ivóban, bamba és üreges szemekkel meredtek maguk elé, egyetlen pontjára a talajnak. Nem énekeltek, nem meséltek, csak ültek.
Csak ültek és ültek és ittak és ittak, aztán este bárgyúrészegen hazabaktattak. Hát nem látszottak boldognak!
A söpredékek magasak voltak és sz?kék és szélesvállúak és kékszem?ek, és lotyókat is hoztak utóbb a Városba, melynek id?vel nevet is adtak: Ufarzin. És egész éjjel állt a bál és folyt a pezsg? és zengett a zaj.
Az évek teltek meg múltak, és a kékszem? férfiak barna lányokkal háltak, de soha feleséget nem vettek maguknak közülük.
Aztán pogromok indultak, házak lobbantak lángra és a söpredék átvette az uralmat Ufarzinba. Részeg handabandázásuk, nyálas zajongásuk felverte Ufarzin csöndjét, eloszlatta a nyugalmát: leveg?je mocsokkal és b?zzel és szénporral és nyállal telt meg. Ufarzin haldoklott, a Tenger álmodott.
A Tenger várt.
Kulesch úr
A nagyszer?, fehér fogsor láthatóvá válik a száj üregében: a kéz végigsimít a kefehajon. Zseniális kivégzés várható.
“Mint már említettem önnek Kulesch úr tegnap, én nem t?rhetem tovább, hogy egy ennyire semmire se jó, semmirekell? ember vegye ki cégünk zsebéb?l a pénzt. Maga Kulesch úr vagy nem csinál semmit sem, vagy elrontja azt, amit mások száz százalékos biztonsággal tudnak megcsinálni.”
“Akkoron elmegyek. Akkoron” – gondolta Kulesch úr, és tengerpartot képzelt el magának.
És este lett, és pirkadat, és kemény téli szelek lettek. Haza-házafelé Kulesch úr úgy találta ki, hogy az éjszakát eltölti magában.
A háza mellett vasút járt.
Töltésen ment az úr. Ment és mendegélt, amíg a házak megfogyatkoztak, csak nyírfaligetek kerítették a vasúti töltést. Csöndek és csalogányok.
Ez nagy volt, nagy volt, és csöndes a csönd.
Kulesch úr körülnézett, már házak nem voltak: akkor lefeküdt a töltés oldalára, gondosan nekiigazította nyakát a síneknek, forgatta jobbra és balra is. Ki tudja, hogy merr?l jön? Jobbfel?l, vagy balfel?l?
Balfel?l jött. Az újbayerni vonat jött, nem a régbayerni.
Kulesch úr azt gondolta: “Másfelé kell majd nézni, mert különben fölkapom a nyakamat. Ahogy a két szemreflektorával kacsint, az kibírhatatlan, vagyis úgy kell fordítanom a fejemet, hogy csak a dübörgés legyen, a közeled? szerelvény ne! jaj, ne! a hang kibírható, a látvány nem.”
Elforgatta hát a fejét ezen a f?próba-éjszakán, és a síneken végig, végestelen- végig ott feküdt az írás:
menjetek el ufarzinba
Ludiszte
És megint a reggel. Nem bontja szét az éjszakát, csak megszürkíti a feketét kissé, a napnak esélye sincsen.
A fájdalom a lapocka környékén egyre hevesebb, a duzzanatok egyre nagyobbak, éjjelente már Ludiszte képtelen hanyattfekve aludni, balról jobb, aztán jobbról bal oldalára forgolódik szüntelen, a reggelek így aztán még szörny?bb ébredéseket hoznak: émelyg? fejfájás, szédül? virradás, lehangolt rosszkedv gyötri Ludisztét hajnalról hajnalra. Odakünt pedig a világ kedvetlen, lucskos és szürke, homályos és dallamtalan.
„Orvoshoz kell mennem!” – gondolja mosakodás közben Ludiszte. – „Ma orvoshoz kell mennem mégis, mert ezek a daganatok nem lohadnak, s?t egyre n?nek, növekednek.”
Az orvos elkétlenedve hallgatta: daganatok a lapocka alatt? Egyforma két daganat? Ilyen nincs, ilyen nem is lehet: ez az ember nyilván lógni akar a munkából, meghosszabbítani a nyári szabadságot, ami tilos, megengedhetetlen, büntetend?.
Dolgozni kell, mert mi is lenne az emberekb?l, ha tengve-lengve a világban, mindenféle kötöttség nélkül töltenék napjaikat, csak úgy, bele a semmibe? Még a szabadságokat sem kéne kiadni nekik, véli az orvos, mert értelmes tevékenység nélkül – hajaj! – mi lenne úgy a társadalommal? Az emberek töprengeni, szemlél?dni kezdenek, mindenféle vad és különös ötletük támad: álmodozni próbálnak!
Álmodozni!
Tessék-lássék vizsgálat.
A dudorok persze kétségbevonhatatlanok, nagyító alatt még formájuk is van, holmi szárnykezdeménynek látszanak.
No, még csak ez hiányzik!
Szárnyak?
Ez megint valami újfajta téboly kezdete: szállni akarna ez az ember itt, esetleg mások is? Egyéb se kellene! Az égbolt már megtelt, foglalt: repül?szerkezetek népesítik: dörögve, pörögve szállnak egész nap. Ez rendben, ezekre szükség van a tömegtermelés érdekében. De magánemberek repülése, röpködése? Az nem engedélyezett! A szárnykezdeményeket éles sebészi késekkel kell eltávolítani ennek a szerencsétlennek a hátáról, titokban tartani, elsüllyeszteni, hogy ne tudjon senki róla, mert még divatot csinálhat.
Hát nem fog!
„Jöv? hét keddre jegyzem el?, egy kis m?tétre. Egy-két napot fog csak igénybe venni, fájdalommentes és következmény nélküli lesz, ezért kezeskedhetem. Kedd reggel jelentkezzék a klinikán!” – mondta a gyógyondász.
– folytatódik –
Legutóbbi módosítás: 2010.02.21. @ 14:14 :: Kavyamitra Maróti György