Tóth Zsuzsa : A bölcsek nem lármáznak

 

 

Még ott izzik lelkedben fájdalmad tüze,
érzed, mint Ég alja a készül? szelet.
  Halovány arcodon könnyeid gurulnak,
mint es?, ha elenged sötétl? felleget.

 

Túl hamar bontottál gyönge rügyet,
  s túl kés?n emeltél magad köré falat.
A felszisszen? szél is hiába dajkál arcodon,
ha elalszik az élet, a csöppen? jég alatt.

 

Széppé fakultak már bocsánatos b?neid,
nem kellenek agyonhajszolt, kiégett szavak.
Szemed bölcs?jében ringanak könnyeid,
  s vallomássá válnak a hangtalan szavak.

 

Hányódtál, és t?rtél és keménnyé lettél,
mert tudatlanok,ostobák törtek fejed fölött pálcát!
Egyszerre szívták véredet, s akarták fejedet.
Hiába fektettél lelked alá tálcát…

 

Így nyújtottad át hited arra méltatlanoknak,
kik ha fordultál, máris hátadba döftek.
S lepergett morzsáid közt kutattak eleget!
Sarkadba konc után lihegve, osztozni jöttek.

 

De a bölcsek nem lármáznak ha lelket öl a bú,
ha sóhajok t?nnek el görcsösen zihálva.
S ha az élet tervez?asztalán torz mosoly születik,
Elmondhatják:

– Éltem.

– De nem mondják, hiába!

Legutóbb szerkesztette - Tóth Zsuzsa
Szerző Tóth Zsuzsa 26 Írás
Magamról csak annyit,52 éves vagyok,elvált.Két felnőtt gyermekem van. Nagyon szeretem a verset akár olvasni,akár írni. A vers,az érzéseim legkifejezőbb formája.