Csomós Róbert : Golan

*

 

Órákkal állt csak a szülés előtt, már-már vajúdott a feleségem, amikor odakint szaggatottan felüvöltöttek a szirénák.

    — Ugye, kislányt szülsz?

    — Biztos, hogy kislányt, és vörös lesz a haja. Indulj, járj szerencsével. A kutyát vidd magaddal, mert nem lesz időm törődni vele. Írj, és telefonálj, ha lehet.

    — Írni fogok, és telefonálni.

    A dzsip a ház előtt állt a nagy fügefa árnyékában, darazsak lakmároztak a ráhullott gyümölcsből, és tucatnyi macska sziesztázott rajta. A nap még alacsonyan állott, de a hőség már szinte kibírhatatlan volt. Jöttünkre a macskák szétspricceltek a szélrózsa minden irányába, vagy felmásztak a fügefára és onnan fújtak, sziszegtek alá. Begyújtottam a motort, adtam pár gázfröccsöt, hogy a kocsi alá bújt lustábbaknak is legyen idejük kiugrani és már indultam volna, de a kutyám utána vetette magát az egyik különösen utált, büdös kandúrnak.

    — Most nincs erre idő pajtás, kezdődik a háború. A dzsip a hadseregé, a rajta lévő lőszerre perceken belül szükség lehet, én pedig majdnem szökésben, egy őrmester szóbeli engedélyével vagyok itthon.

    A kutyám minden szót értett. Talán még a jeruzsálemi rádió tízpercenként leadott jelentését is fel tudta fogni. „Csapataink harcban állnak a három oldalról támadó ellenséggel… Harcolunk a szárazföldön, a vízen és a levegőben…”

    Az égbolt könyörtelenül kék, a Genezáreti tóhoz vivő út üres volt, az út menti arab falvak kihaltnak látszottak. Kevesebb, mint egy óra alatt a táborba értem, ott fogadott a hír, nincs többé egyiptomi, szíriai és Jordán légierő, pilótáink földhöz csapták őket, mint paraszt a taknyát.

    Feladat azért maradt elég. A tábort belőtte a szíriai messzehordó tüzérség, és a találatok pontosságából következtetni lehetett rá, hogy a szép számú szovjet „tanácsadók” kezelik a lövegeket.

    — Innen pucolnunk kell! Becsomagoltad a kutyádat?

    Gyorsan összekapkodtam egyet s mást, főként könyveket, keresztrejtvényt, bár így, ahogyan indult, nem ígérkezett unalmasnak a háború. Az egyik gránát a konyhába csapódott, káposzták gurultak, paradicsom, paprika repkedett, lisztfelhő kavargott az égre, pár húskonzervet éppen a lábaim elé gurított a jószerencse.

    — A fenébe is! Hagyd az egészet, mindjárt a mi káposztafejünk is itt fog gurulni, ha meg a lőszerbe is beletalálnak, repülősök leszünk. Tanuljon meg a kutyád olajbogyót, padlizsánt enni — így a felsőbb parancsnokság Sámson Eisenberg őrmester személyében.

    Kinn a narancsültetvényen fújt a szél. Egy domboldalon vertünk tanyát, a fák árnyékában.

    — Kellemesebb, mint benn abban a büdös laktanyában. Kár, hogy nincs termés. Szerintem februárban kellett volna háborúzni, vagy egy banánültetvényt választani, mostanában már érik a banán.

    — Jelenteni fogom a vezérkarnak, hogy legközelebb ügyeljenek ezekre a finomabb nüánszokra is. Egyelőre lássuk, mit ad a konyha?

    A menü nem tért el a békebeli szokásostól. Juhtúró volt babbal, olajbogyó hagymával, humusz és pita.

    — Mit eszik a kutya, ha elhúzódik a háború?

    — Ha elhúzódik? Őt fogjuk nyársra húzni. Öt napra való élelem van a konyhásoknál. Kínában, úgy tudom, eszik a kutyát!

    — A fiatal kutyát! Ez pedig Magyarországon, a forradalom alatt sem volt már kölyök, és annak több mint tíz éve.

    Hirtelen jött az este, szinte lecsapott ránk a Golán-fennsík hideg levegője. Pokrócot elfelejtettem hozni, köpenyem sem volt, egy eldobott sátorponyva főnyeremény lett volna. Végigpásztáztam a hevenyészett tábort, a parancsnoksághoz közel akadtam rá az én pasasomra, három pokrócon kényeskedve heverészett.

    — Add nekem az egyiket, minek neked három, mikor nekem egy sincsen!

    — Reumás a derekam, fájnak az ízületeim — védekezett erősen ismerős akcentussal.

    — Vagy úgy?! A fene a pofád — feleltem vissza a mi tatári idiómánkkal. — Ezeket a meséket tartogasd az orvosi vizitre, amikor majd lógni akarsz a szolgálatból. Most add ide az egyik pokrócodat, vagy rád uszítom a kutyát.  Most jut eszembe, az idén még nem is oltattam veszettség ellen!

    — Fogd vissza azt a dögöt, már a nadrágomat tépi! Vidd a pokrócot, de vedd tudomásul, hogy…

    Az ötödik napon akár vissza is mehettünk volna a táborba. A szíriai tüzérség már a második napon kókadozni kezdett, az izraeli légierő sasszeme minden kilövést megfigyelt, minden álcázott állásra azonnal lecsapott. A háború ötödik napján olyan csend honolt a szíriai tüzérségi állásokban, mint egy kirabolt kriptában.

   Dagadt hozta a jó. — Húst aprít a szakács, fiúk!!!             

   Rohantam a konyhára, egyenesen a kisistenhez a főszakácshoz fordultam. Nem akart hinni a fülének!

    — Micsoda? Két adagot a kutyának, aki nincs is létszámba véve?

    — Kockáztatott a kutya. A gránát nem válogat, jár neki a hús, csak ki ne törje a fogait ezekbe a mócsingokba.

    Késő délután indultunk a páncélosok után a lőszerrel. Azok akkor már a Golán fővárosában, Konetrán ettek nagykanállal. A konyha is indult utánuk, de a húst már nem hozták, az jégszekrény hiányában emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált. Darazsak, dongók, zöld legyek már gyülekeztek is a lakomára. A kutya még megehette volna, de a szakács, hogy ide illő hasonlattal éljek, kötötte az ebet a karóhoz.

    — Meg kell semmisíteni, el kell ásni, ez a parancs.

    — Eisenberg őrmester! Vigyen fel engem a parancsnokságra! A hadosztályparancsnokkal, de legalább az ezredgóréval akarok beszélni!

    — Jobb lesz, ha egy ideig nem kerülsz a szemei elé. Pipás rád nagyon az öreg!

    — Pipás!? Rám? Honnan tud egy tartalékos bakáról az ezredparancsnok?

    — Ember! Elvetted a pokrócát, ami nem is kincstári tulajdon, a kutyád meg eltépte a nadrágját!! Háború után akasztás, vagy fejbelövés lesz!! Érdemeidre való tekintettel kérni fogom, hogy tíz-húszévi várbörtönnel megúszhasd, kéz- és lábbilincsben persze, és hetenként háromnapi böjtöléssel.

 

    Büntetés nélkül megúsztam! Klein Mózes, „Musza” alezredes, a volt budapesti srác elesett a Golán- fennsíkon, amikor katonái élén áttörte a szíriaiak bevehetetlennek hirdetett földalatti erődrendszerét, a közelkeleti Maginot-vonalat.

 

    A pokrócot hazavittem, és ereklyeként őrzöm.

 

    (1967. 06. 05.)

 

Legutóbb szerkesztette - Csomós Róbert
Szerző Csomós Róbert 51 Írás
Kedves olvasó, a : http://pescador.uw.hu honlapomon minden adat megtalálható