Reggeli kávézásnál véletlenül az asztalra öntöttem a tejet. Kis fehér patakban folyt. Gyors törlés. Mintha semmi sem történt volna. Meleg tej, évekkel ezelőtt reggelire kapták munkahelyemen a kollégiumban élő gyerekek iskolakezdés előtt a reggelihez. Sokan eltolták a kancsót.
— Nem szeretem! — mondták. Más idők voltak, jutott mindenkinek.
Aztán eszembe ötlött Móra Ferenc kis csalójának története. Törőcsik Palkó, aki naponta melegítette kezét a csésze tejjel, hogy alkalmas pillanatban elvihesse kis húgának, akinek nem jutott.
Régen volt.
Gyermekkoromban nem ittam otthon tejet, de a szomszédban szívesen. Pedig a miénk is onnan került az asztalra. Szerettem ott reggelizni. A szomszéd bácsi nagypapám lehetett volna, de nekem olyan nem volt. Mindkettő korán meghalt. Talán azért is szerettem annyira. Kolbászt reggelizett friss kenyérrel, tejet ivott mellé. Kis falatokat tett nekem egy rózsás kistányérra. Én pedig onnan csipegettem, mint egy kismadár. Az volt a legjobb, hogy nem kellett asztalhoz ülni. Beszélgetés, vagy játék közben csak úgy odamentem, s ettem egy falatot. Otthon terített asztal, s rend uralkodott. Én pedig mindig nehezen tűrtem a kötöttségeket. A tej? Az volt a legfinomabb. Ott. Frissen fejt, meleg, csak leszűrték, s ihattam. Hiába mondták nekem otthon, hogy az ott a teríték mellett ugyanaz. Meg nem ittam.
A reggel véletlen kicsordult tej minősége meg sem közelíti azt a régit. Nem az idő múlása miatt. Dobozos, bolti áru.
Vajon hány gyerek tolja el mostanában az asztaláról? Jaj, most látom! Nem is jól kérdeztem. Hány gyereknek öntenek a csészéjébe ilyen bolti tejet? Most, amikor éhező gyerekekről lehet hallani…
Talán újra lesznek kis csalók, Törőcsik Palkók, akik testvérükre gondolnak maguk helyett? Hány éve is annak a történetnek? Régen volt, de ki mondja, hogy a sorsok nem ismétlődhetnek?
Vagy talán más is?
Legutóbbi módosítás: 2009.12.05. @ 13:22 :: Sonkoly Éva
